Véget ért a Balaton egyik legszebb vitorlás túraversenye

Nem rég még arról beszéltünk, hogy hivatalosan is megnyitottuk a 2022. évi vitorlás szezont, a Balatoni Évadnyitó túraversennyel. Ám vészesen közeledik a hűvösebb idő, ezáltal az ősz is, ami azt is jelenti, hogy a Magyar Vitorlás Szövetség által szervezett versenyek közül Balatonfüreden lezajlott az utolsó is, a Balaton egyik legszebb vitorlás túraversenye szeptember 17-én. A hagyománynak megfelelően a versenyen szinte minden hajó indulhatott, kivételt képeztek ez alól a többtestű hajók, a katamaránok. Így nem meglepő, de annál nagyobb öröm, hogy 248 egység nevezett a versenyre és közel 1000 vitorlázó mérte össze tudását.

A verseny központja az idén nyáron átadott Kékszalag Port kikötő volt, ami nem meglepő, annak tudatában, hogy az új kikötő száznegyven férőhelyes és gyakorlatilag bármilyen szintű vitorlásversenyhez képes biztosítani az előírt feltételeket.

Az ilyenkor jellemző kellemes őszi idő helyett a hajók borús, szemerkélő, esős időben Balatonfüredről rajtoltak el, majd a vitorlázóknak a Tihanyi-szoros – Sajkodi Öböl – Tihanyi-szoros – Hajógyári öböl útvonal után ismét Balatonfüredre kellett beérniük. A limitidő16:00 óra volt, tehát a túraútvonalat hat óra alatt kellett teljesíteniük a versenyzőknek. Alig több mint két óra alatt teljesítette a távot az élmezőny és 14 órára mindenki befutott. Azonban három havária is történt. Két hajó elsüllyedt, a harmadik vitorlásnak a kormányszerkezete tört el. Szerencsére személyi sérülés nem történt.

A verseny abszolút győztese, Lacsny Gergely által kormányzott Quantum Sails Trentasette egység elnyerte a Balatonfüredi Széchenyi István Társaság által 2001-ben alapított Széchenyi István Vándordíjat, valamint a Széchenyi család színeit képviselő kék-piros szalagot.

Az abszolút verseny második helyén, Majthényi Szabolcs kormányzásával a Fantomasso hajó érkezett a célba, míg a legendás Lillafüred (kormányos: Dr. Gál András Levente) lett a harmadik.

A BDO Magyarország pénzügyi tanácsadó cég által támogatott nagydíjat a versenyzők és a szurkolók is élőben követhették az Airmonq rendszerén keresztül.

A Magyar Vitorlás Szövetség ezúton is gratulál minden vitorlázónak és sok sikert kíván a hátralévő versenyekhez!

Fotó: Szántó Áron / MVSZ