Szombaton újra itt a Budapest Urban Games

Augusztus 29-én ötödik alkalommal rajtol el a Budapest Urban Games (BUG). Az utcalimpián több százan úszhatják át a Dunát, futhatnak, jógázhatnak a közterületeken, valamint kipróbálhatják a street workoutot is. Az esemény ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött és a jelentkezés hamarosan, augusztus 28-án lezárul.

Az Utcalimpia idén a vírushelyzet miatt egy kicsit más lesz. Az egyéni sportágak kerülnek előtérbe, és előzetesen, időpontra lehet regisztrálni, hogy ne alakuljanak ki nagyobb csoportosulások a helyszíneken és mindenki biztonságban élvezhesse a városi sportolási lehetőségeket. Ezen a napon amatőr és profi sportolók veszik birtokba a főváros utcáit, tereit, hogy megmutassák: a városi környezet is tökéletesen alkalmas a mozgásra. Budapest a sportok fővárosa is, a BUG pedig a helyi sportközösségek motorja. Használjuk a városi tereket sportolásra is! – ez a BUG és a Főváros közös célja, valamint a városi sportközösségek összekovácsolása.

A BUG az elmúlt években több alkalommal is segített a helyi közösségeknek az infrastruktúra javításában, a rendezvény részeként felújították a Klauzál téri focipályát, valamint a Bikás parkban található streetball pályához is új lelátó épült. Idén a Budapest Urban Games a Járókelővel összefogva pályázatot hirdetett a grundok szépítésére. Húsz pályázatból idén nyolcat sikerül megvalósítani, megújult többek között a Városligeti Tengópálya vagy az Elvis Presley park kosárlabdapályája.

A Duna-átúszás a BUG egyik klasszikusa, tavaly is több százan vágtak neki a Szabadság híd pesti hídfője és a Műegyetem rakpart közötti alig pár száz méteres, azonban az erős sodrás miatt trükkös távnak.

Idén az indulók között lesz olimpiai bajnokunk, Kovács „Kokó” István és Sztarenki Dóra színésznő. Dóra életében először vág neki ennek a kalandnak. „Szeretem a szabadidőmet sportolással tölteni, most az úszásra külön rágyúrtam, igyekeztem az elmúlt egy hónapban hetente két-három alkalommal úszni, folyamatosan növelve a távot. Bízom benne, hogy eljutok a célba. Az esti programot semmiképpen nem hagynám ki, a Citadellán a naplementében jógázni igazán különleges élmény lehet” – mondta Sztarenki Dóra, a BUG 2020 arca.

Az idei nagy visszatérő sportágnak, a street workoutnak a Műegyetem rakpart ad helyet, futni a Citadellán lehet 21, 14 és 7 kilométeres táv közül választhatnak a mozgásra vágyók. A leghosszabb táv rajtaja 9:00-kor lesz, a majd 10-kor és 11 órakor következnek az újabb rajtok. 

Újonnan debütáló sportág a városi jóga, amelyet festői környezetben, a Citadellán élvezhetnek a jelentkezők.

Regisztrálni a www.budapesturbangames.hu oldalon lehet.

MŰEGYETEM RAKPART – DUNA ÁTÚSZÁS

  • 08:00 regisztráció kezdete a Műegyetem Rakparton
  • 09:00 találkozó a BUG arcaival, a szervezőkkel és az első úszókkal Pesten, a MAHART 6-os ponton. Rövid megnyitó
  • Kb. 9:15 az első úszók és a VIP-csapat indulása
  • Kb. 14:00 az utolsó indulók is megérkeznek a célba

MŰEGYETEM RAKPART – STREET WORKOUT

  • 10:00 14:00 Street Workout program

CITADELLA – FUTÁS

  • 09:00 21 kilométeres táv rajtja
  • 10:00 14 kilométeres táv rajtja
  • 11:00 7 kilométeres táv rajtja
  • 12:30-ig várhatóan minden távon célba érnek a futók

CITADELLA – JÓGA

  • 19:00 – 21:00 Jóga esemény Szappan Petrával (Petraflow)