Megjelent fllozz dark pop kislemeze

Egy lemez, ami egyszerre portré és térkép: fllozz új, öt számos kislemeze, AURA, a kísérleti elektronikus műfajok és a filmzenei hangzás határán mozog. A dalok sötét, mégis érzékeny atmoszférát teremtenek, mintha egy film jeleneteibe lépnénk, ahol minden hang és szöveg egy-egy érzelmi pillanat lenyomata. Az EP egy héttel az első önálló koncertje előtt érkezik: december 4-én a Turbina Nagytermében mutatja be élőben azt a több rétegű világot, amit a dalok megfestenek.
fllozz az AURA-val nem egyszerűen új dalokat mutat be, egy „most ez vagyok” pillanatot ajánl fel, amelyben a sebezhetőség és a kísérletezés együtt alkot egy erős, filmes, időnként akár kényelmetlen világot. Olyan gondolatokat tár fel, amelyekkel nem könnyű szembenézni, de pont ettől őszinte. Beenged a dalszerző fejébe, és korlátok nélkül engedi láttatni a sebezhetőségét és szorongásait. Egy pillanatkép arról, ki áll a hangok mögött.
A nyitódal, a Tükör I. önarckép: a belső elégedetlenség kettősségét dolgozza fel, ahol a hiány egyszerre fájdalom és hajtóerő. A Kristály (feat. Co Lee) a lemez legerősebben lüktető darabja – egy mérgező, mégis vonzó kapcsolat dinamikáját ragadja meg, ahol két fél folyamatosan kimeríti egymást. A Mély levegő a túlhajszoltság és a pánik sűrű, klausztrofób pillanatait idézi meg: könyörgés a levegőért, ami egyszerre személyes és univerzális. A Holdfény (feat. Molnár Tamás) a budapesti éjszaka és a városi psziché dalaként szólal meg melankolikus, mégis filmes hangulatban. A Holnap zárja a kislemezt: a jelen rossz döntéseinek súlya alatt is ott rejlik benne a remény, hogy talán holnap másképp lesz, ezzel a lezárással izgalmas folytatási lehetőségeket adva az alkotónak.
fllozz 2024 elején tűnt fel a Telekom Electronic Beats Szelektor válogatáslemezen sick ride című dalával, majd megjelent első kislemeze, a may I?. Dark pop és kísérletező elektronikus világa azóta folyamatosan tágul: témái saját traumái köré épülnek, így például a where’s my relief című dalában egy személyes gyásztörténetbe enged betekintést.
A magyar nyelvű dalok érkezése sem volt váratlan: fllozz részt vett a Budapest Park és a Banana Records dalszerzőtáborában, ahol először próbálkozott magyar szövegírással. Az AURA ennek az élménynek a hatására született meg. A dalokat és az első hangszerelési fázist fllozz jegyzi, a végső produceri irányt pedig Varga Tamás (Wata) formálja. Az AURA így kettejük világának találkozása. A mély levegő című dal producere Biksi Gábor, a lemez masterét pedig Czirják Tamás készítette.
A vizuális koncepcióért Kollár Ágnes és a codepunk.ai csapata felelt. Az AURA képi világa mesterséges intelligencia által generált anyagokból épül, így határok nélkül enged betekintést a szürreális, futurisztikus alkotói világba.
DEBÜT koncert: 2025/12/04, Turbina Nagyterem
Jegyek: https://www.tixa.hu/fllozz-debut-koncert-turbina-nagyterem-20251204
Esemény: https://www.facebook.com/events/647127898360207

