Martonvásáron tartja arénás koncertjének főpróbáját Charlie

Tizenkét kismacskát nevel, unokázik, és a ház körüli teendőket végzi. Mindez jelenti a pihenést és a kikapcsolódást Charlie-nak a rengeteg koncertje között. Jelenleg két kiemelt fellépésre készül: november 6-án az Arénában koncertezik, melynek az ingyenesen látogatható főpróbája Martonvásáron lesz szeptember 11-én.

- 1960-tól mókuskerékben vagyok, de tudom csinálni a koncertezést, mert Isten megáldott erővel – mondta Charlie, aki az idei nyarat lényegében végigkoncertezte. A turné szünetében természetesen fontos számára a kikapcsolódás.

- Van tizenkét kismacskám, három alkalommal adok nekik enni, tündérek – árulta el a Liszt Ferenc díjas énekes. - Az unokám, Erik megkezdte az iskolát, mellette a ház rendbetételével foglalkozom, és persze pihenek is otthon. Utána meg megyek a barátaimmal dolgozni.

Charlie azt vallja, hogy a legjobb zenészekkel játszik, ezért öröm a színpadon lenni. Hamarosan pedig egy nagyszabású koncertet ad a barátaival november 6-án a Papp László Budapest Sportarénában, ahol egymás után a Charlie Band és a Tátrai Band is színpadra áll.

- Tibusszal játszottam a legtöbbet, kezdve az Olimpiától a Generálon át a Charlie Bandig – tette hozzá az énekes. - Ezúttal két zenekar külön-külön ad koncertet, majd a végén lesz egy közös dzsembori mind a 15 zenész részvételével.

Az arénás nagykoncert főpróbáját szeptember 11-én tartja Charlie Martonvásáron, az ingyenesen látogatható Fülesbagoly Fesztiválon. A koncert 20 óra 30 perckor kezdődik a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központ szabadtéri színpadán.

A koncert Facebook-eseménye:
https://www.facebook.com/events/803390833655844/