Síppal, dobbal utcazenél a Coldplay

Síppal, dobbal utcazenél a Coldplay – illusztráció

A Coldplay frontembere, Chris Martin magánélete kissé zavaros, szakmailag azonban a brit zenekar jobb, mint valaha. Legújabb daluk, az A Sky Full Of Stars első helyezett a Class40-en, és az sem lenne meglepő, ha hetekig vezetné a leghallgatottabb rádió slágerlistáját. A Class FM a világpremierrel egy időben mutatta be a Maroon 5 új dalát a Mapset, amely ezen a héten újoncként került be a legjobbak közé, a magyarok közül pedig Ákos tör egyre előrébb.

Sidney-ben, megannyi rajongó részvételével forgatta le a Coldplay legújabb slágerének, az A Sky Full Of Stars című dalnak a videoklipjét. Ebben Chris Martinék testükre erősített hangszerekkel vonulnak az utcára, és tulipánt lengetve zenélnek - a járókelők legnagyobb örömére. Az új sláger rengeteg országban listavezető: a Class40-en is első helyezett, még Calvin Harrist és a nagyon népszerű Summert is maguk mögé utasították a brit szupersztárok.

A Class FM slágerlistáján ezen a héten újoncként debütált a Maroon 5 friss szerzeménye a Maps, amelyet a világpremierrel egy időben mutatott be Csiszár Jenő. Az első lejátszásokat követően már a Billboard Twitteres chartjának első helyén állt a zenekar, ezzel igazi ászokat maga mögé utasítva. De nem csupán a közösségi médiában, a Class FM-en is elnyerte a rádióhallgatók tetszését a felvétel, amely jelenleg 32. a toplistán.

A magyar előadók közül Ákos és az Újrakezdhetnénk című újdonság áll a Class40 25. helyén és tör egyre előre. A szintipop felvétel Ákos és Hauber Zsolt közös munkájának eredménye, amely a 2084 nevű album irányvonalát folytatja. A Bonanza Banzai egyelőre nem áll össze újra, Ákos viszont rövid szünetet követően ismét végigjárja majd a fesztiválokat és új EP-vel is készül.

 

↑ 1 Coldplay  A Sky Full Of stars 
↓ 2 Calvin Harris  Summer
áll 3 Mr. Probz  Waves (Robin Schulz Radio Edit)
↓ 4 Clean Bandit Feat. Jess Glynne Rather Be
↑ 5 Katy Perry Birthday
↑ 6 Pitbull Feat. Jennifer Lopez & Claudia Leitte We Are One (Ole Ola)
↑ 7 OneRepublic Love Runs Out
↓ 8 James Blunt  Heart To Heart 
↑ 9 Michael Jackson Feat. Justin Timberlake Love Never Felt So Good
↓ 10 Cris Cab Liar Liar 
↓ 11 Anastacia  Stupid Little Things
↑ 12 John Martin Anywhere For You 
↓ 13 Rebecca Ferguson All That I've Got
↑ 14 Duke Dumont Feat. Jax Jones I Got You 
↑ 15 The Common Linnets Calm After The Storm
↑ 16 Pharrell Williams  Marilyn Monroe
↓ 17 Aloe Blacc The Man
↓ 18 Shakira  Empire
↓ 19 Rita Ora  I Will Never Let You Down
↑ 20 Ed Sheeran  Sing
↑ 21 Ola Jackie Kennedy
↑ 22 Janicsák Veca Könnyek az esőben 
↑ 23 Sam Smith  Stay With Me
↓ 24 John Newman Losing Sleep
↑ 25 Ákos  Újrakezdhetnénk 
↑ 26 Alle Farben Feat. Graham Candy She Moves
↓ 27 Nora En Pure You're My Pride
↓ 28 Balkan Fanatik  Feljött a nap 
↑ 29 Train  Angel In Blue Jeans
↓ 30 Kállay Saunders Running
↓ 31 Avicii  Addicted To You 
új 32 Maroon 5  Maps
↑ 33 Avicii Feat. Adam Lambert Lay Me Down
↓ 34 Kylie Minogue Into The Blue
új 35 Nicole Scherzinger Your Love
↓ 36 Coldplay  Magic 
↓ 37 James Arthur Get Down
↓ 38 Tiësto Red Lights
↓ 39 Vastag Csaba Őrült éjjel
↓ 40 FAUL &Wad Ad vs Pnau Changes