A csúcs felé tart Dér Heni

A csúcs felé tart Dér Heni – illusztráció

Dér Heni az elmúlt időben a kondigépek megszállottja lett. Mintha a rádióhallgatók is megérezték volna a változást, a Class FM slágerlistáján ugyanis hirtelen előretört a remek hangú énekesnő. A Class40 másik nagy meglepetése az egyre népszerűbb New Level Empire, de a botrányhős Miley Cyrus is új dallal került fel a leghallgatottabb rádió listájára.

Dér Heni sikeres tehetségkutatóban és a Sugarloaf énekesnőjeként is bizonyította, az ő hangjával érdemes számolni. Az énekesnő idén A Dalban is részt vett, népszerűsége pedig a Class FM hallgatói között is megkérdőjelezhetetlen. A Class40-en már a hatodik helyet foglalja el az Ég veled, Heni egyik friss slágere. Az énekesnő azonban mostanában nem csak zenéjével került az újságok címlapjára, a magyar sztár ugyanis az elmúlt hónapokban intenzív edzésprogramba kezdett és kockás hasával is az érdeklődés középpontjába került. Ezzel hirdetve, hogy csak ép testben ép lélekkel lehet igazán jó zenét gyártani.

Heni mellett az Eurovíziós Dalfesztiválra igyekezett a New Level Empire is, a banda a döntőbe is bejutott, egyre nagyobb sikereiket pedig a legnépszerűbb rádió listája is jól tükrözi: a Class40-en már a 11. pozíciót foglalja el az együttes The Last One című dala, sőt, Zoláék jövő hétre könnyedén betörhetnek akár az első tízbe is. Az elmúlt hetekben igazi közönségkedvenc magyar formációvá váltak a srácok, akik bízhatnak a rádióhallgatók támogatásában és abban, hogy a 40-es slágerlista legjobb tíz előadója között találják magukat hamarosan.

Miley Cyrus 2013-ban botrányt botrányra halmozott, 2014-ben pedig folytatja már megkezdett sorozatát. Az MTV-n nemrég Madonnával duettezett az öntörvényű énekesnő, most pedig a Class FM legnépszerűbb előadói közé is felküzdötte magát. Miley az ágyban fetrengős Adore You című új felvételével a héten hazánk mérvadó slágerlistájának 31. helyén debütált.

 

↑ 1 Pitbull Feat. Kesha Timber
↓ 2 Pharrell Williams Happy
↓ 3 Rebecca Ferguson I Hope
tart 4 Katy Perry  Unconditionally
↓ 5 Avicii  Hey Brother
↑ 6 Dér Heni Ég Veled
↓ 7 Lady Gaga Feat. R. Kelly Do What U Want
↓ 8 U2 Ordinary Love
↑ 9 Mohamed Fatima Ragyog a szívem
↓ 10 Eminem Feat. Rihanna The Monster
↑ 11 New Level Empire The Last One
↑ 12 Király Viktor Running Out Of Time
↑ 13 Quimby  Senki se menekül
↓ 14 Robbie Williams Go Gentle
↑ 15 Kállay Saunders Running
↓ 16 Saturdays Disco Love
↑ 17 Shakira Feat. Rihanna Can't Remember To Forget You
↑ 18 James Arthur  Recovery
↓ 19 Icona Pop All Night
↑ 20 Gatti di Amalfi Feat. Pál Dénes Brave New World
tart 21 Beyoncé  XO
↓ 22 James Blunt  Bonfire Heart
↑ 23 Sam Smith  Money On My Mind
↑ 24 FAUL &Wad Ad vs Pnau Changes
↓ 25 Gary Barlow Let Me Go
↑ 26 Bogi We All
↑ 27 Mary Lambert She Keeps Me Warm
↓ 28 Bastille Of The Night
↑ 29 Takács Nikolas Rád hangoltam
↓ 30 Paul McCartney Queenie Eye
új 31 Miley Cyrus Adore you
↓ 32 Calvin Harris & Alesso Feat. Hurts Under Control
↑ 33 Kylie Minogue Into The Blue
új 34 Avicii  Addicted To You 
↓ 35 Rihanna What Now
↓ 36 Newik My Love
új 37 Paloma Faith Can't Rely On You 
↓ 38 Lorde Royals
tart 39 Lily Allen Hard Out Here
↓ 40 James Arthur You're Nobody (Til Somebody Loves You)