Madagaszkárban jótékonykodott, majd dalt írt róla Katy Perry

Madagaszkárban jótékonykodott, majd dalt írt róla Katy Perry – illusztráció

A Class FM hallgatóinak egyik legnagyobb kedvence Katy Perry, a zimankós időben a feltétlen szerelemről valló énekesnő már dobogós hazánk kedvenc rádiójában. De a Las Vegas képmutatását pellengérre állító Sam Smith is nagyot húzott, a brit előadó újoncként került fel a Class40 listájára, a Quimby pedig továbbra is erősen tartja magát a középmezőnyben.

Sam Smith nem csupán Magyarországon, de Hollandiában és Belgiumban is betört már a köztudatba, annak ellenére, hogy a Money On My Mind című vadiúj slágernek otthont adó lemez még meg sem jelent! A brit énekes a dal klipjében Las Vegasban tesz egy túrát, azt hangsúlyozva, hogy az életben vannak fontosabb dolgok is a pénznél. A popsláger ezen a héten a 32. helyet szerezte meg magának és ezzel a Class40-en újoncként debütált.

A nyári fesztiválok még messze vannak, a Quimby azonban töretlen népszerűségnek örvend idehaza, nem meglepő, hogy a Kiss Tibi által vezetett banda a Class FM slágerlistájának oszlopos tagja. Még úgy is, hogy számuk, a Senki se menekül igazából elüt a klasszikus Quimby-életérzéstől, amelyért fiatal hipszterek és a nosztalgikus öregebb generáció is bolondul. A videóklipben Tibi gőzös mozdonyt vezet, Varga Livius pedig merészen mászik falra, miközben a klasszikus hollywoodi filmek hangulatát is felidézi a közönségkedvenc banda. A Quimby a 20. helyen áll a Class FM mértékadó listáján, és stabilan tartja helyét.

Katy Perry saját bevallása szerint azért írta meg a Love Unconditionally-t, mert mélyen megérintette az, amit Madagaszkárban látott, amikor az UNICEF-fel meglátogatták a szervezet által felépített iskolákat. A romantikus, intim dal a leghallgatottabb rádió hallgatóit is megnyerte magának: a hóesésben éneklő Katy Perry a harmadik helyet hódította el a Class40-en ezen héten.

tart 1 Avicii  Hey Brother
tart 2 Pharrell Williams Happy
↑ 3 Katy Perry  Unconditionally
↑ 4 Eminem Feat. Rihanna Monster
↓ 5 Robbie Williams Go Gentle
↑ 6 Lady Gaga Feat. R. Kelly Do What U Want
↓ 7 Saturdays Disco Love
↓ 8 Icona Pop All Night
↑ 9 Rebecca Ferguson I Hope
↑ 10 U2 Ordinary Love
↓ 11 James Blunt  Bonfire Heart
↓ 12 New Level Empire The Last One
↑ 13 Caramel Süss fel nap!
↑ 14 Rihanna What Now
↓ 15 Calvin Harris & Alesso Feat. Hurts Under Control
↓ 16 Bastille Of The Night
↑ 17 Paul McCartney Queenie Eye
↑ 18 Dér Heni Ég Veled
↓ 19 James Arthur  You're Nobody (Til Somebody Loves You)
tart 20 Quimby  Senki se menekül
↓ 21 Lily Allen Hard Out Here
↑ 22 Király Viktor Running Out Of Time
↑ 23 Mohamed Fatima Ragyog a szívem
tart 24 Gary Barlow Let Me Go
↑ 25 Kállay Saunders Running
↑ 26 Pitbull Feat. Kesha Timber
↑ 27 James Arthur  Recovery
↓ 28 Newik My Love
↑ 29 Gatti di Amalfi Feat. Pál Dénes Brave New World
↑ 30 Beyoncé  XO
↓ 31 Lorde Royals
új 32 Sam Smith  Money On My Mind
↑ 33 Shakira Feat. Rihanna Can't Remember To Forget You
↓ 34 Compact Disco The Storm
↓ 35 Axwell Center Of Universe
↓ 36 Tóth Gabi Sors
új 37 FAUL &Wad Ad vs Pnau Changes
tart 38 Miley Cyrus  Wrecking Ball 
↓ 39 Jessie J It's My Party
↓ 40 John Newman Cheating