Különleges programsorozat kíséri Deim Pál kiállítását

További programokkal bővül a Virág Judit Galéria és a Ferenczy Múzeumi Centrum különleges együttműködésével megvalósuló Deim Pál: Csendek − Az életmű új rétegei című retrospektív kiállítása. Februárban és márciusban az érdeklődők ingyenes előadások, tárlatvezetések, foglalkozások egész sorával találkozhatnak a galériában, amelyek középpontjában a Kossuth-díjas festőművész munkássága áll.

A tárlatvezetéseket szakmai nagyságok tartják, mint Kolozsváry Marianna művészettörténész, Farkas Ádám szobrászművész és Nyáry Krisztián irodalomtörténész. Emellett az érdeklődők megismerkedhetnek az életmű sokszínűségével Kelen Anna, Hársfalvi Magdi és Deim Réka tárlatvezetései során.

Két roppant különleges esemény is várja az érdeklődőket - mindkettő ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Február 17-én Képépítő címen családi múzeumpedagógia programot tart György Gabriella - az eseményen Deim Pál művészetének jellegzetes motívumaival, mintáival ismerkedhetnek az érdeklődők. Szeretettel várnak minden gyereket és felnőttet, aki szereti a színes mintákat, a geometriai formákat és az alkotás folyamatát. Február 21-én pedig a Csend után című, felnőtteknek szóló meseterápiára várják az élő szavas mesélésre, önismereti kalandozásra nyitott érdeklődőket.

Teljes programsor:

  • február 14. kedd 17:00 – Farkas Ádám szobrászművész tárlatvezetése
  • február 17. péntek 16:00 – Múzeumpedagógiai foglalkozás György Gabriellával / Ferenczy Múzeumi Centrum
  • február 21. kedd 17:00 – Önismereti foglalkozás 18+ Nagy Luca meseterapeutával
  • február 28. kedd 17:00 – Kolozsváry Marianna művészettörténész tárlatvezetése
  • március 3. péntek 17:00 – Hársfalvi Magdi művészettörténész tárlatvezetése
  • március 7. kedd 17:00 – Kelen Anna művészettörténész tárlatvezetése
  • március 10. péntek 17:00 – Deim Réka művészettörténész kurátori tárlatvezetése
  • március 13. hétfő 17:00 – Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész finisszázsa

Deim Pál életműkiállítása március 17-ig tekinthető meg a Virág Judit Galériában. A tárlat a festőművész mintegy 150 művét vonultatja fel, és ezzel átfogó képet ad munkásságáról. A kiállítás kurátora és koncepciójának kialakítója Deim Réka művészettörténész, a művész unokája.

Időpont: 2023. február 3. – 2023. március 17.
Helyszín: Virág Judit Galéria, 1055 Budapest, Falk Miksa utca 30.
Nyitvatartás: H-P: 10-18, Szo:10-13