Idén is vár a BuSH

Immár nyolcadik alkalommal hívja össze a friss, előremutató zenékre és a városi fesztiválozásra nyitott közönséget, valamint a nemzetközi és hazai zeneipar képviselőit a Budapest Showcase Hub, ismertebb nevén a BuSH november 2 és 4 között. Míg nappal a szcéna legjobb és legbefolyásosabb szakemberei tartanak előadásokat a Kazinczy utcai Loft-ban, addig este 15 ország összesen 40 előadója tölti majd meg zenével Budapest 6 ikonikus klubját és exkluzív pop-up helyszínét. 

Teljessé vált a 2023-as BuSH fellépősora, amiből egyértelműen látszik, hogy ezt az eseményt idén sem sem szabad kihagyni. Csütörtöktől szombatig minden este a magyar húzónevek mellett - mint a Carson Coma, Sisi és a Lazarvs - a régió legizgalmasabb produkciói lépnek majd színpadra. Az utolsó este a Heavy AF névre keresztelt, hangos zenékre szakosodott showcase keretein belül pedig a keményebb riffek kapnak majd főszerepet. A fesztivál előadói a belváros 6 helyszínén - az Akvárium Klubban, a Rumbach utcai zsinagógában, az egykori Tesla felső két szintjén található Loft és Black Hallban, a Gödör Klubban, a Központban és a Turbinában - csíphetők el.

A line-upban olyan izgalmas előadók találhatók, mint például a Cercle videóból is jól ismert, német származású zenei Dj-producer, Stimming, akinek a napokban jelent meg legújabb lemeze, így produkciója egyben a lemezbemutató turnéjának egyik állomása is. Lüktető ütemeikkel segítik majd a Pure Lust-os srácok, Daniel Santiago és Daniel Ban. Akinek inkább az élő zene áll közelebb a szívéhez, annak bátran ajánljuk az elsőre földönkívülinek tűnő, de valójában lengyel származású gitárművész és dalszerző, Jakub Ziteczky minden bizonnyal lehengerlően energikus koncertjét. Szintén a BuSH vendége lesz az ukránok egyik legnépszerűbb indie-rock zenekara, a Love’n’Joy akiket egyre többen ismernek már Európa-szerte, és ez nem is véletlen, idén az MME Awardson is jelölték őket. Érkezik még a szintén lengyel Klawo, akik számos stílusból merítenek ihletet, az eredmény pedig egy olyan lüktető lo-fi, garage, nu-jazz és hip-hop elemeket egyesítő varázslat, aminek egyszerűen nem lehet ellenállni. Nem véletlen, hogy idén megnyerték a Jazz in The Park fődíját is. A Duo Ruut két észt lány álomszerű produkciója, amit mindössze egy citera felett állva komponálnak. Ugyan csak 2019-ben jelent meg az első albumuk, az elmúlt évek során bejárták a világ zenei fesztiváljait (például: Womex, ESNS), de a KEXP műsorában is szerepeltek. És ha már Észtország, a BuSH keretein belül szintén fellép majd az Elephants From Neptune, az ország legismertebb és legnépszerűbb rock zenekara, akik szintén legújabb lemezüket mutatják majd be az Akvárium Klubban. Összetéveszthetetlen hangjával az egyik legvárósabb koncertet adja majd Lenny, a cseh dal- és zeneszerző, aki  olyan nevekkel dolgozott már együtt, mint Mike Shinoda a Linkin Parkból, az Imagine Dragons, LP vagy Emeli Sande. 

De nem lenne teljes a BuSH programja a hazai zenekarok és előadók nélkül. Így aztán, aki bebiztosítja a helyét, az garantáltan táncolhat a Carson Coma exkluzív klubkoncertjén, amely ráadásul az idei utolsó budapesti fellépésük lesz az Akváriumban, de a műfaji sokszínűség jegyében fellép majd a Lazarvs, Sisi, Duckshell és a Flanger Kids is. Különleges lemezbemutatót tart majd a nemrég felújított Rumbach utcai zsinagógában a The Devil’s Trade, bakelit megjelenős bulit tart a Freakin’ Disco, és hét év után újra összeáll a sokakban mély hiányt hagyó Makrohang is.

A BuSH amellett, hogy minden évben összehozza a zenészeket és menedzsmentjüket a zeneipar fontos szereplőivel, segíti a szakmai fejlődést is. Konferencia és workshop programjával igyekszik reflektálni az aktuális történésekre és a technikai változásokra, így több panel foglalkozik majd a mesterséges intelligencia és a zene kapcsolatával, de lesz szó környezetbarát lemezkészítésről is. Egy maroknyi brit ügynök, köztük a nyolcszoros Grammy-díjas énekes, zenész, rapper, dalszerző, producer és multiinstrumentalista Anderson.Paakkal is dolgozó Beckie Sugden beszélget majd arról, hogy hogyan látják a kelet-európai piacot, és minek kellene történnie ahhoz, hogy úgy érezzék, érdemes befektetni az itteni előadókba. Ismét lehetőség lesz a régió fontos szereplőivel „gyorsrandiznia” a zenei szcéna szereplőinek, de tanulhatnak dalszöveget írni és a kiadóválasztás is szóba kerül majd. A Carson Coma énekese, Fekete Giorgio pedig arról mesél majd a közönségnek, hogy milyen úton jutott el a sikeres zenei karrierig. Idén egy rendhagyó Record Store Tour is bekerült a programba, így vezetett túra keretében lehet megnézni a város különböző ikonikus lemezboltjait.

Minden felfedeznivalójával együtt vár tehát a New East, és a BuSH, az egyetlen hely, ahol ezt testközelből átélheted.

További információ és jegyek: https://budapestshowcasehub.com/