Miután tulestünk a
képsorokon, megjelenik egy csatatér, rövid idövel késöbb pedig a menü. A
menüpontok a szokásos elemeket tartalmazzák. Solo, ill. Multi Game, Load Game,
Options, stb. Sok magyarázatot nem érdemes pazarolni rájuk, inkább inditsuk el a
Solo opciot. Itt kiválaszthatjuk, melyik hadjáratot szeretnénk végigjátszani, de
dönthetünk a Skirmish mod mellett is. Hogy mire jo ez a mod, az nem irom le, aki
játszott már C&C játékkal, az ugyis tudja, aki meg nem, az minél elöbb
potolja be!
Nézzük a történetet. (Már ami van.) Adott egy terrorista csoport
(GLA) és adott két nagyhatalom (China, USA). A játék a nem messzi jövöben
történik. GLA a rosszfiuk, a többiek pedig a jofiuk. Egymás ellen harcolnak. Nem
valami nagy sztori, de az elözö C&C-k is erröl szoltak. De! És itt van a
játék legnagyobb hibája, ami miatt nagyot bukott nálam a játék: az átvezetö
animáciok! Mármint annak a hiánya. Nincs igazi sztori, csak néhány tank vagy
repülö lerombol egy/több épületet. Hiányzik az a Red Alert 2-es hangulat, amit a
dögunalom pályák közötti átvezetö mozik nyujtottak! Valahogy ugy érzem, a
készitök inkább a grafikai motort fejlesztették, és a játék töbi részére nem
maradt elég idö. (vagy pénz?) A kampány rész unalmas, az Al ostoba, az egységek
kiegyensulyozatlanok. Például China kampány egyik küldetésében az egész pályát
végigromboltam 5db Overlord-al! Arra pedig, hogy az Al milyen buta, itt egy
másik példa: Skirmish mod, amcsikkal vagyok, 5 hard és 2 brutal (1 GLA, 1 USA)
gép ellen. A brutál GLA-t lenyomta egy hard China. A többi ellenfél, ahogy
legyártotta az egységeit, egyböl küldte is rám. Ezeket kivédeni csak az elsö 10
percben huzos. Utána a sikeresen kiépitett védelmi vonalaimat már áttörni se
tudják. Ezután legyártottam a szuperfegyvereket (mert közben elfoglaltam a többi
faj épületeit is), repülöket, tankokat. (Eredmény: hatalmas tulerö.) Mivel a
pálya szimmetrikus volt, igy a szuperfegyverek és a repülök használata után a
megmaradt ellenfeleket a tankjaimmal (egy kört leirva) lerohantam. Eredmény: kis
veszteséggel, gyözelem! Akkor ennyit az Al-rol. A kampányrol sem szeretnék
többet szolni, mivel már emlitettem, hogy a készitök fantáziahiányban
szenvedtek, igy nincsenek nagyon különleges küldetések. A szokásos "tulerö és
lerohanom az ellenséget" taktika minden pályán bejön.
A játék irányitása a
már megszokott egér-billentyüzet kiosztásra hagyatkozik. Nagy változás nincs,
csupán az egér gombjait babrálták meg. Elöször kicsit fura, de hamar hozzá lehet
szokni.
A Multiplayer opciot sajnos még nem állt modomban kiprobálni, ugyhogy
ennek elemzését most kihagynám.
A játék hanghatásai jok lettek, ellenben a
zenékkel. Valahogy nekem nem igazán jöttek be. Hiányzik az a Red Alert 2-es
feeling. (Mint már elöbb is emlitettem.)
Most (elvileg) egy zárszo
következne, de inkább adnék néhány tippet a játékhoz.
-
A játék kezdésénél a barrackban azonnal kezdjük el fejleszteni a "Capture to Building" opciot! Ezután gyorsan térképezzük fel az olajkutakat. Készitsünk kétszer annyi gyalogost, mint amennyi olajkut találhato a térképen. Kettesével küldjük öket az olajkutakhoz. Az egyikkel kezdjük el bevenni az épületet, a másikat meg állitsuk védekezésre (örzésre). Ezután mindig lesz elegendö pénzünk a játék folyamán.
-
Ha amerikaiakkal vagyunk, készitsünk minél több pénzszállito helikoptert. Keressük meg a közeli lelöhelyeket, és mindegyikre küldjünk hármat-hármat. A távolabbi helyekre 4-et, vagy 5-öt is küldhetünk. Igy a folyamatos pénzellátás problémája megoldodott!
-
Harmadik, amivel pénzt gyüjthetünk a következö. Minden fajnak van egy olyan épülete vagy egysége, amit legyártva folyamatosan pénzutánpotlást kapunk. Szerencsére ebböl nem egyet, hanem többet is épithetünk! Hát akkor rajta! Az USA csapatainak böven elegendö 10db épület felhuzása. Ezzel már egy nagyobb hadsereget is böven el tudunk tartani. Hátrányai, hogy nagyon helyigényes, és majdnem minden ilyen épület mellé fel kell huznunk még egy áramgenerátort is. (Ennyivel jobb a GLA-nak! Nekik nincs szükségük áramra!) Kicsit idöigényes, de megéri és megtérül! Ja, és ne felejtsünk el védelmet is épiteni köré!
-
Ugyanezt a taktikát követve kinai vezetésnél már nem annyira megtérülö vállalkozás, és szintén nagyon nagy hely kell a hackerekink tárolásához. :-) A másik, hogy nagyon fontos a védelem, hiszen egy tank simán átgurul egységeinken. (Igaz, nem simán, hanem kicsit zötyögni fog azért! ;-))
-
Még egy opcio, amit nem árt használni! Az USA épületei között van egy, ahol beállithatjuk, milyen bonuszt szeretnénk egységeinknek. Itt mindenkinek ajánlom, hogy inkább a védelmet állitsátok be. Ugyanis aki az elözö tippeket megfogadta, annak nagy hadsereg áll majd rendelkezésére, és itt a tüzerö már nem probléma. Viszont az egységek fejlödnek is, igy inkább probáljuk megtartani a már kész egységeinket, hiszen kitüntetve meg nagyobb tüzeröt produkálnak!