Magyar fejlesztők keresik a választ a válság három legnagyobb kihívására

Európa rég nem látott energiahiánnyal néz szembe, miközben az infláció világszinten is rekordokat dönt. Magyarországon a háztartások költségvetése, illetve a kis- és középvállalkozások működése mellett a városi közlekedést is alapjaiban rázhatják meg ennek következményei. A komoly kihívásokra azonban korábban még sosem látott technológiai megoldások adhatnak választ. Ezek megtalálására és kidolgozására ösztönzi Magyarország legtehetségesebb szakembereit a Yettel 5 millió forint összdíjazású hackathonja.

A ’Hack it your way’ névre keresztelt, programozó szakembereknek, fejlesztőcsapatoknak és startupoknak kiírt kétfordulós pályázaton a háztartások kiadásainak okoseszközökkel való csökkentése, a kis- és középvállalkozások hatékonyabb működésének elősegítése és a városi közlekedés környezetbarát, energiahatékonyabb újragondolása szerepel a kihívások között. A 5 millió forint (12 500 euró) összdíjazású verseny nyerteseinek legígéretesebb ötletei lokális szinten is hozzájárulhatnak a válság kezeléséhez.

„Kiválasztottunk három területet, ahol leginkább érezhetőek lesznek a kialakulóban lévő válság hatásai és most felhívást teszünk közzé az ország – és akár a régió – innovatív szakembereinek. A új ötletek megvalósításához mi a kiváló mobilhálózatunkat és az abban rejlő lehetőségeket nyújtjuk, és célunk, hogy a legújabb technológiák felhasználásával másokkal együtt segítsünk ezen problémák kezelésében. A háztartások kiadásainak csökkentése, a magyar vállalkozások megmentése és a fenntartható közlekedés biztosítása elemi érdeke mindannyiunknak, ezért is választottuk kihívásnak ezeket a témákat idei hackathon kihívásunkban.

– mondta Mohamed ElSayad, a Yettel Magyarország kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.A verseny tehát a legkiválóbb magyar agyakat szeretné összehozni, hogy együtt oldják meg azokat a problémákat, amelyekkel a közösség, a társadalom vagy a világ általában szembesül. A rendezvény összekapcsolódik a Yettel éves üzleti találkozójával, ahol a döntős csapatok és a hazai vállalkozások, vállalatok vezetői megvitathatják a technológia jelenlegi és jövőbeli trendjeit, teret adva az ötleteknek a potenciális növekedéshez.

A szervezők az egyes témakörök részletes kifejtését október 10-én teszik közzé. A versenyre – már mostantól, egészen – október 30-ig lehet regisztrálni és egyben benyújtani az első körös ötleteket. A Yettel által delegált zsűri az első, online forduló továbbjutóit, témakörönként 4 csapatot november 8-ig hirdeti ki. Ezt a november 9-10-én a 24 órás maratoni ötletfejlesztés és programozás követ, aminek zárásaként mutathatják be kidolgozott megoldásaikat a versenyzők, és a zsűri kihirdeti a végső nyerteseket. Minden témakör nyertese 1 millió forintot (2 500 eurót), az abszolút győztes pedig további 1,8 millió forintot (4 500 eurót) vihet haza, a közönségdíjas megoldás jutalma 200 000 forint (500 eurót). A jelentkezők regisztrációját itt várja a Yettel: https://yettel.hu/hackathon