Decembertől elérhető az eSIM a Telenornál

A mobiltelefonok a kezdetek óta jelentős méretbeli és funkcionális változásokon mentek keresztül. A kezdeti miniatürizálás után az internet megjelenésével a nagyobb kijelző és akkumulátor-kapacitás, valamint az egyre nagyobb teljesítmény vált a fejlesztések céljává. A mobilhálózat eléréséért felelős SIM kártya funkciója és mérete mindeközben alig változott. A SIM kártya fizikai méretével mára – funkcióit tekintve – aránytalanul nagy helyet foglal el a készülékházakban, miközben a gyártók a maximális teljesítmény elérése érdekében igyekeznek minden területet hasznosabb alkatrészekkel kitölteni. Előnyös tehát, ha a fizikai SIM kártya funkcióit egy, a készülékbe integrált chip látja el, amelynek funkciói még túl is mutatnak a klasszikus SIM kártya lehetőségein. Ez az eSIM (embedded, azaz beágyazott SIM).

Az eSIM lényegében egy szoftveres megoldással teszi lehetővé, hogy mobilhálózathoz kapcsolódjanak az okoseszközök, és funkcióiban meg is haladják a klasszikus SIM kártyákat: az eSIM funkciói távolról is aktiválhatóak és egyszerre akár 10 előfizetést is képesek kezelni. Az eSIM aktiválásához csak internetkapcsolatra van szükség a készüléken, így a Telenor által nyomtatott formában kibocsátott QR kódról az előfizető saját maga aktiválhatja: a digitális termék megvásárlását követően a beüzemelés azonnal elvégezhető.

Virtuális eszköz lévén, egy esetleges készüléklopás esetén sem lehet eltávolítani a készülékekből, ezáltal pedig az ellopott vagy elveszett eszközök földrajzi helye viszonylag pontosan meghatározható. Az eSIM előnye továbbá, hogy sok olyan eszköznek is közvetlen mobilinternet-hozzáférést adhat, amely nem rendelkezik SIM foglalattal – a legtöbb mobilhálózati kapcsolatra képes okosóra és kiegészítő már ilyen. És hogy az eSIM megforgassa a tőrt fizikai társának reputációjában: a fizikai kártyák leggyakrabban előforduló problémájából, a kártyák elmozdulásából és sérüléséből adódó kellemetlenségek is elkerülhetők a eSIM használatával.

Az eSIM vonatkozásában a környezetvédelmi szempontok is hangsúlyosak: a megoldás várható elterjedése és széles körű használata hosszú távon nagyban csökkenti a műanyagfelhasználást, illetve elektronikus hulladék sem keletkezik utána. A Telenor már korábban is tett lépéseket a környezetbarát SIM megoldások irányába: idén júniusban bevezette a felezett méretű fizikai SIM kártyát, így gyakorlatilag felére csökkent a hordozókártya gyártásához és a csomagoláshoz felhasznált műanyag mennyisége. A kisebb méretű SIM-ek kedvezőbb gyártási, szállítási, raktározási és újrahasznosítási paraméterekkel rendelkeznek, mint nagyobb méretű elődeik, környezetterhelési szempontból viszont hosszú távon az eSIM jelenti a legjobb megoldást.

Az eSIM szolgáltatás már 2021. december 8-tól elérhető a Telenor új és meglévő közép- és nagyvállalati ügyfelei számára – akár új készülékvásárlás nélkül is –, míg a lakossági és kisvállalati ügyfelek felé már a jövő év első felében megnyitja a lehetőséget a szolgáltató.

További információk: https://www.telenor.hu/uzleti/esim