Elsőrangú mesterséges intelligencia szolgáltatás a pénzügyi bűnelkövetés üldözésében

Az IDC MarketScape nemrégiben a nemzetközi, felelős mesterséges intelligencia platformok közül a SAS-t nevezte meg vezetőnek az integrált pénzügyi bűnözés-kezelés területén. A 2022 júliusában kiadott jelentés az IDC MarketScape első összehasonlító elemzését kínálja a bankszektor legjobb, mesterséges intelligenciával támogatott pénzügyi bűnözés-kezelési megoldásairól. A jelentésben a SAS és nyolc másik beszállító szerepel – mindegyikük önálló alkalmazásokat kínál a csalások és a pénzmosás elleni küzdelem megelőzésére és felderítésére.

„A SAS bizonyította, hogy élen jár a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás által támogatott megoldások innovációjában, és olyan alternatívát kínál, amely lehetővé teszi a pénzügyi szolgáltató szervezetek számára, hogy küzdjenek a csalás, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása ellen a csatornákon és üzletágakon keresztül – mindezt egyetlen, vállalati szintű platformról” – mondta Ritu Jyoti, az IDC csoport alelnöke.

Felelős AI: „a mesterséges intelligencia meghatározó előfeltétele”
Az IDC MarketScape jelentése a felelős mesterséges intelligenciát olyan keretrendszerként határozza meg, amely elősegíti a szervezet bizalmát a mesterséges intelligenciára épülő megoldások iránt, és amelyet öt alappillér támaszt alá: tisztesség, értelmezhetőség, stabilitás, eredet és átláthatóság. „A felelős mesterséges intelligencia az AI meghatározó előfeltételeként jelenik meg, és a vállalkozásoknak proaktívan kell hozzáállniuk” – tanácsolja a jelentés.

A SAS felelősségteljes innováció iránti elkötelezettsége a vállalat motorja, amelyet a többfunkciós SAS Data Ethics Practice koordinál.

„Belső platformjainknak megbízhatónak kell lenniük a hosszú távú hatékonyság és rugalmasság eléréséhez” – mondta Reggie Townsend, a SAS Data Ethics Practice igazgatója. „Amennyiben egy pénzügyi intézmény megbízható szereplőként szeretne feltűnni, a gyanús viselkedés azonosítására és riasztására való képességének igazságosnak, az auditálás szempontjából átláthatónak és az érintettek számára megmagyarázhatónak kell lennie.”

Egyszerűbb adatintegráció, robusztus modellezés és valós idejű nyomon követés
Az IDC MarketScape elemzése rendszerszolgáltatókkal készített interjúkon, felhasználói visszajelzéseken és nyilvánosan elérhető információkon alapul. A felmérés megállapította, hogy a SAS adatintegrációs képességeinek köszönhetően egyetlen platformon teszi lehetővé a pénzügyi intézmények számára, hogy „pontosabb, a szervezet igényeire hangolt előrejelző modellt hozzanak létre”, és „a vállalkozások számára rugalmasságot biztosítanak ahhoz, hogy az üzletmenet változásainak megfelelően növelni vagy csökkenteni tudják a méretüket, és gyorsabban reagáljanak az új fenyegetésekre, amint azok felmerülnek”.

A SAS erősségeit kiemelve a jelentés megjegyzi: „A SAS erős stratégiai funkcionalitást, növekedést és képességeket ért el a megbízható és etikus mesterséges intelligencia és az ügyfelek elégedettsége terén” – mindeközben „az ügyfeleknek tetszett, hogy a SAS rendelkezik olyan eszközökkel, amelyek segítenek egyensúlyt teremteni a gépi tanulási modellek pontossága és megmagyarázhatósága között”.

Versenyelőny
A felelős, mesterséges intelligencia alapú csalás- és pénzügyi bűncselekmények kezelése többről szól, mint a felderítési arányok javításáról és a téves pozitív eredmények csökkentéséről. Az iparág vezetői felismerték, hogy ez a szélesebb körű vállalati döntéshozatal sarkalatos pontja, amely segíthet a pénzügyi vállalatok számára kitűnni egy egyre inkább kompetitív szektorban.

„A digitális banki és fizetési szolgáltatások robbanásszerű felgyorsulása miatt a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás a csalások és gyanús tevékenységek felderítésében alapvető fontosságúvá vált, miközben fürgén alkalmazkodik a gyorsan változó kockázatokhoz” – mondta Stu Bradley, a SAS csalási és biztonsági intelligenciáért felelős vezető alelnöke. „Azok, akik felelősségteljesen közelítik meg ezt a fajta innovációt, segíthetnek áthidalni működési nehézségeket, növelhetik a hatékonyságot, ösztönözhetik a termék- és szolgáltatásinnovációt, és optimalizálhatják az ügyfélélményt. Mindezt úgy, hogy közben segítik a technológiába és az automatizálásba vetett bizalom további épülését.”