PC

Mit tegyen a gyerek, ha ellopják az adatait a neten?

Mit tegyen a gyerek, ha ellopják az adatait a neten?

– A tavalyi év sikereit követően az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ)…

Történetének legnagyobb termékváltását hajtja végre a Xerox

Történetének legnagyobb termékváltását hajtja végre a Xerox

– A Xerox bejelentette, hogy 29 új ConnectKey® kompatibilis nyomtatót, illetve multifunkciós berendezést vezet be a piacra , amelyeket egytől-egyig felvértezett…

75,1 milliárd dollár volt a Huawei árbevétele 2016-ban

75,1 milliárd dollár volt a Huawei árbevétele 2016-ban

– A Huawei Technologies közzétette a 2016-os évre vonatkozó üzleti eredményét. Eszerint mindhárom üzletága stabil növekedést mutatott, a cég együttes éves…

A Signexpón debütált az OKI új, széles formátumú nyomtatója

A Signexpón debütált az OKI új, széles formátumú nyomtatója

– Az OKI a március 28. és 30. között megrendezett Signexpo nyomdaipari szakvásáron mutatta be elsőként a hazai közönségnek a ColorPainter grafikai nyomtatócsalád…

Kicsi, könnyű és erős:  bemutatkozik a Dell Wyse 3040 vékony kliens

Kicsi, könnyű és erős: bemutatkozik a Dell Wyse 3040 vékony kliens

– A Dell bemutatta legkönnyebb, legkisebb és egyben legerősebb, belépő szintű vékony kliensét 1 , amely kiemelkedő teljesítményt és felügyeletet biztosít az…

Növekedési pályán a magyar nyomdaipar és vele együtt a Xerox is bővíti a kínálatát

Növekedési pályán a magyar nyomdaipar és vele együtt a Xerox is bővíti a kínálatát

– Fordulóponthoz ért a magyar nyomdaipar. Az öt évvel ezelőtti mélypont után a nyomdaipari gépek hazai piaca az elmúlt esztendőkben elkezdett éledezni és az…

Debütál a legújabb HyperX FURY DDR4-memória

Debütál a legújabb HyperX FURY DDR4-memória

– A HyperX® , a Kingston® Technology Company Inc. , a világ vezető független memóriagyártójának divíziója bejelentette, hogy a HyperX FURY® DDR4-memóriák…

Ultimate Ears WONDERBOOM: Kisméretű hangszórók hatalmas hangerővel

Ultimate Ears WONDERBOOM: Kisméretű hangszórók hatalmas hangerővel

– A hordozható, vízálló Ultimate Ears hangszórók legújabb darabja, az Ultimate Ears WONDERBOOM TM egy kisméretű, vezeték nélküli BluetoothⓇ- hangszóró…

A SES-15 megérkezett Kourouba, hogy a Soyuz fedélzetén nemsokára pályára állhasson

A SES-15 megérkezett Kourouba, hogy a Soyuz fedélzetén nemsokára pályára állhasson

– Az első hibrid SES műhold nagy teljesítménnyel a fedélzeti internetkapcsolatért és szórakoztatásért és WAAS rendszerrel a GPS hatékonyságának növeléséért. A…

Canon Ecosystem – minden képben ott lehet

Canon Ecosystem – minden képben ott lehet

– Idén márciusban ünnepli a cserélhető objektíves fényképezőgépeket, és a rengeteg kompatibilis kiegészítőt is magában foglaló EOS-rendszer debütálásának…

Új időszak a Waberer’s csoport életében

Új időszak a Waberer’s csoport életében

– A Waberer’s csoport, Európa egyik legnagyobb fuvarozó vállalata 1 , elkötelezett aziránt, hogy folyamatosan növelje versenyképességét új technológiák…

A magyar cégeknél nem vizsgálják, hogy ki mennyit nyomtat

A magyar cégeknél nem vizsgálják, hogy ki mennyit nyomtat

– Egy tipikus magyar vállalkozásnál alig tartják számon, hogy melyik munkatárs mit és mennyit nyomtat, az elhasznált papírok mennyiségét pedig nem is lapszámban,…

Hátrányos helyzetűek integrációját segíti a Samsung

Hátrányos helyzetűek integrációját segíti a Samsung

– A miskolci Családok Átmeneti Otthonában új okos osztálytermet adott át a Samsung Electronics Magyarország és az Ökumenikus Segélyszervezet. A tabletekkel és…

A Telenorhoz igazolt a Magyar Vöröskereszt

A Telenorhoz igazolt a Magyar Vöröskereszt

– A Telenor és a Magyar Vöröskereszt három évvel ezelőtt kötött stratégiai megállapodást, amelyben a telekommunikációs vállalat támogatóként tett vállalásokat a…

Forward Insights: A Kingston Digital a világ második legnagyobb SSD-szállítója

Forward Insights: A Kingston Digital a világ második legnagyobb SSD-szállítója

– A Kingston Technology Company, Inc., a világ vezető független memóriagyártójának flash memóriákra specializálódott leányvállalata, a K ingston Digital, Inc.…

Hamarosan elindul a SES-10 műhold a SpaceX hordozórakétáján

Hamarosan elindul a SES-10 műhold a SpaceX hordozórakétáján

– Hogyan készült: az első geoszinkron műhold fellövése a SpaceX újrafelhasználható rakétáján Az ASTRA műholdas hálózata már több mint 20 éve biztosít megbízható…

Pörgesd fel a bulit a Sony új High Power Audio rendszereivel!

Pörgesd fel a bulit a Sony új High Power Audio rendszereivel!

– A Sony bemutatta három új High Power Audio rendszerét, az MHC-V50D -t, a SHAKE-X30D -t és a SHAKE-X70D-t, amelyeket úgy terveztek, hogy bárhová bulihangulatot…

A Xerox a világ tizenhárom legetikusabb vállalatának egyike lett

A Xerox a világ tizenhárom legetikusabb vállalatának egyike lett

– Az etikus üzleti folyamatok mellett kiálló és azok elterjedését elősegítő Ethisphere Institute 2017-ben is a világ legetikusabb vállalatai közé sorolta a…

Középiskolások online korrepetálják hátrányos helyzetű kortársaikat az E-tanodában

Középiskolások online korrepetálják hátrányos helyzetű kortársaikat az E-tanodában

– Önkéntes alapon segítik online korrepetálással és személyre szabott digitális tananyagokkal hátrányos helyzetű kortársaikat 12-18 éves diákok a most induló…