PC

Az EU vizsgálatot indít a Samsung és az Apple között zajló perek miatt

Az EU vizsgálatot indít a Samsung és az Apple között zajló perek miatt

– Úgy tűnik az Európai Únió illetékesei is megunták a Samsung, valamint az Apple között dúló - valljuk be - nevetséges pereket. A Versenybizottság vizsgálatot…

Pontosan ezekre van szükségünk, kedves Facebook

Pontosan ezekre van szükségünk, kedves Facebook

– A felhasználók egyetlen dologra vágynak csak: egy Dislike gombra. Ehelyett kapunk szinte hetente változó (és többnyire egyre használhatatlanabb) felhasználói…

Bajban van az Apple az iCloud miatt

Bajban van az Apple az iCloud miatt

– Úgy tűnik a Motorola sikerrel jár ott, ahol a Samsung nem tudott: a mannheimi bíróság úgy tűnik, hogy az Apple ellen fog ítélni. A Motorola állítása szerint az…

Hello, Googorola!

Hello, Googorola!

– Nem igazán számítottunk más eredményre, de a Motorola Mobility részvényesei a mai napon egyöntetűen megszavazták a Google berkeibe való beolvadást. A döntést…

Elindult a Google Music

Elindult a Google Music

– A Universal, az Emi, valamint a Sony Music mellett nem kevesebb, mint 23 független kiadó támogatásával a mai napon megnyitotta kapuit a Google Music, amely…

2012-ben érkezik a Go, a Google (másik) saját programozási nyelve

2012-ben érkezik a Go, a Google (másik) saját programozási nyelve

– Bevallom őszintén, kezdek kicsit összezavarodni a Google körül. A Dart és a Spot után úgy tűnik a még 2009-ben bejelentett, Go névre hallgató nyelv lesz az…

Feltörték a Steam-et is

Feltörték a Steam-et is

– Gabe Newell, a Valve vezérigazgatója nem rég küldött egy levelet a Steam felhasználóknak, melyben közölte, hogy a platform hackerek támadásának áldozata lett.…

Síron túli győzelem - elkaszálta a Flash-t az Adobe

Síron túli győzelem - elkaszálta a Flash-t az Adobe

– Úgy tűnik Steve Jobs egyik utolsó kívánsága is teljesült: a vezért hírhedt volt arról, hogy nem volt hajlandó még csak megfontolni sem a Flash támogatását az…

Az iBook fogyasztóit kérik, töltsék le újra Steve Jobs biográfiáját formázási hibák miatt

Az iBook fogyasztóit kérik, töltsék le újra Steve Jobs biográfiáját formázási hibák miatt

– Az Apple valamennyi vásárlójától emailben kér elnézést, valamint javasolja, hogy töltsék le újra a hibásan felkerült, Walter Isaacson tollából származó Steve…

Az Apple újdonságai: iPhoto, QuickTime Windows-ra és Mac firmware update-ek

Az Apple újdonságai: iPhoto, QuickTime Windows-ra és Mac firmware update-ek

– Az Apple nem csak, hogy az iCloud kikupálásával tett előrelépéseket, de az update-ek is csakúgy „záporoznak”, a leghasznosabb fajtából. A csütörtöki nap…

Ultramodern Sony márkabolt a Westendben

Ultramodern Sony márkabolt a Westendben

– A márka rajongóinak legnagyobb örömére ma megnyílt Magyarország első prémium Sony márkaboltja a WestEnd City Centerben. A vásárlók már órákkal az ünnepélyes…

Komplett bevezető a Google+ világába

Komplett bevezető a Google+ világába

– Bizonyára nem vagyok egyedül azzal a nézetemmel, hogy a Facebook sok tekintetben használhatatlan - felhasználói szemszögből nézve. Persze a CityVille , a…

Edmund Halley-re emlékezik a Google

Edmund Halley-re emlékezik a Google

– 335 éve, amikor még mindent egy felsőbb erő cselekedeteként fogtak fel, egy brit polihisztor tett egy merész kijelentést: az üstökös, melyet felfedezett, 76 év…

Már elérhető a 8-as Firefox végső változata

Már elérhető a 8-as Firefox végső változata

– Bár a hivatalos megjelenésre még várni kell egy napot, a Mozilla FTP-jéről már most letölthető jó néhány 8.0-s verzió végső változata. A legnagyobb változást a…

Apple: 81.5 milliárd dollár kézpénz, 13,2 millió négyzetláb alapterület és 60ezer alkalmazott

Apple: 81.5 milliárd dollár kézpénz, 13,2 millió négyzetláb alapterület és 60ezer alkalmazott

– Az Apple az elmúlt napok folyamán jó pár olyan „titkát” csillantotta meg a nyilvánosság színe előtt, melyekről eddig biztos számokat szinte csak a részvényesek…

250Gb ellopott Facebook adat - megbukott az immunis rendszer

250Gb ellopott Facebook adat - megbukott az immunis rendszer

– A British Columbia Egyetem kutatói egy alapos tesztnek vetették alá a Facebook "immunis" biztonsági rendszerét - az eredmény pedig elkeserítő lett. Az…

A legelegánsabb tisztelgés Steve Jobs előtt mindeddig

A legelegánsabb tisztelgés Steve Jobs előtt mindeddig

– Az Apple egy kínai származású rajongójának sikerült talán meglelni az egyik legegyedibb módot arra, hogy kifejezze tiszteletét Steve Jobs iránt. Az eredmény az…

A Beluga hivatalosan is leáll

A Beluga hivatalosan is leáll

– Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE / Style Definitions / table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0;…

Kritika: Steve Jobs élete Walter Isaacson szemével

Kritika: Steve Jobs élete Walter Isaacson szemével

– Milyen Steve Jobs életének története Henry Kissinger és Albert Einstein életrajzírójának szemével? Ha létezett valaha sikerforgatókönyv, hát ez biztosan az.…