A Sony bemutatja az új „INZONE" PC-s gaming periféria márkát

A Sony bejelentette az INZONE™-t, egy új játékkiegészítő-márkát PC-s játékosok számára, amely élesíti az érzékeket és maximális játékbeli teljesítményt biztosít. Az INZONE monitorok elképesztő, nagy felbontású és dinamikatartományú képpel, a fejhallgatók pedig kiváló hangzással és 360 Spatial Sound for Gaming funkcióval rendelkeznek. Az új márka képviseli a Sony szakértelmét az audiovizuális technológia úttörőjeként, és olyan funkciókat kínál, amelyek lehetővé teszi a játékosok számára, hogy teljes összpontosítás mellett merülhessenek el a játékok világában és győzelmet arassanak az INZONE által biztosított kiemelkedő teljesítménynek köszönhetően.

„Az e-sport versenyek elterjedésével és a videojátékok fejlődésével egyre nagyobb érdeklődést mutatkozik az iparág iránt. Mivel a Sony nagy múltra tekint vissza a csúcskategóriás audio- és vizuális technológiai termékek terén, úgy gondoljuk, ez az új termékcsalád még több lehetőséget kínál majd azoknak, akik frissíteni szeretnék jelenlegi játékrendszerüket. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy hozzájáruljunk a játékkultúra fejlődéséhez azáltal, hogy a PC és PlayStation® játékosok számára szélesebb körű lehetőségeket kínálunk, ezzel is gazdagítva számukra a játékélményt. Emellett a Sony büszke arra is, hogy a játékkultúra további fejlődését támogatva szponzorálja a vezető globális e-sport ligákat, az EVO 2022-t, a PGL DOTA2 Arlington Major 2022-t, valamint a VALORANT League 2022 és 2023-at" – mondta Yukihiro Kitajima, a Sony Corporation játéküzletág és marketing vezetője.

Gaming monitorok
A vadonatúj, HDR technológiával rendelkező INZONE M9 gaming monitor 4K felbontást és nagy kontrasztot kínál Full Array Local Dimming funkcióval, mélyfekete részletekkel és a fényerővel azon felhasználók számára, akik kiemelkedő játékélményre vágynak játék közben. A játékosok emellett 144 Hz-es frissítési arányra, IPS-re és 1 ms GtG (Gray to Gray) válaszidőre számíthatnak a gyorsabb reakciók érdekében. Az INZONE M3 gaming monitor magas, 1 ms GtG (Gray to Gray) Full HD 240 Hz-es és további változó frissítési ráta technológiát biztosít, így a játékosok pontosan követhetik a lövöldejátékokban az ellenfelek mozgását.

Egyedi játékstílusokra tervezve
Az egyedülálló, alacsony mélységű háromlábú állvány teljes kényelmet biztosít, miközben optimalizálja az asztali helyet a perifériák számára. A monitor kis méretű kialakításának köszönhetően a játékosok könnyen elhelyezhetnek egy hajlított billentyűzetet és egy nagyméretű egérpadot a kijelző környékén. További jellemzői közé tartozik az állítható magasság és dőlésszög, a hátsó világítási színek1 választéka, valamint a tiszta asztalt biztosító kábelelrendezés.

Segédprogramok a játékhoz
Az Auto KVM Switch (Auto USB Hub Switch) funkcióval a felhasználók akár két PC-t is vezérelhetnek egyetlen billentyűzetről, egérről és a monitorhoz csatlakoztatott headsetről. Az FPS Game Picture Mode funkcióval a felhasználók optimalizálhatják a fényerőt és a kontrasztot, hogy tisztán lássák az ellenfeleket. Emellett a Black Equalizer funkció láthatóvá teszi a részleteket, akár az árnyékokban is.

Gaming fejhallgatók
Az új termékcsalád két új vezeték nélküli fejhallgatót tartalmaz, az INZONE H9-et 32 órás2, valamint az INZONE H7-et 40 órás3 akkumulátor-üzemidővel, emellett pedig egy vezetékes fejhallgató, az INZONE H3 is a csomag részét képezi. Mindhárom modell rugalmas, felhajtható, némító funkcióval ellátott boom mikrofonnal felszerelt, így a felhasználók könnyedén kommunikálhatnak a játékban a csapattagokkal.

Légy első a precíz célzással!
A Sony 360 Spatial Sound for Gaming, amelyet az INZONE Hub PC szoftver hoz működésbe, amely a térbeli hangzást többcsatornás hangjelek segítségével reprodukálja, ahogyan azt a játékok alkotói tervezték. Ez a pontos hangreprodukció fokozza a térérzékelést, lehetővé téve a játékos számára, hogy pontosan halljanak minden lépést és mozdulatot. A „360 Spatial Sound Personalizer" okostelefonos applikációval a felhasználó a térbeli hangzást is a fülformájára optimalizálva kapja meg a valóban személyre szabott játék érdekében.

Fejlett akusztika-optimalizáló technológia
A Sony fejhallgató-technológiában szerzett szakértelméből kifejlesztett egyedi formájú membránok az INZONE H9 és az INZONE H7 esetében is lehetővé teszik, hogy a fejhallgatók a rendkívül magas frekvenciájú hangok mellett a mélyeket is hitelesen adják át a magával ragadó játékélmény érdekében.

Az INZONE H9, INZONE H7 és INZONE H3 készülékházán található csatornák szabályozzák és optimalizálják az alacsony frekvenciájú hangok reprodukcióját az erőteljes basszusok érdekében, amelyek a mély hangoknak hihetetlenül valósághű hangzást biztosítanak.

Kényelmes játék órákon át
A széles, puha fejpántpárna egyenletesen oszlatja el a súlyt a játékos fején a hosszú távú kényelem érdekében. A fülpárnák kialakításánál kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy minimalizálják a játékosok fülére helyezendő nyomást.

Zajszűrés és Ambient Sound üzemmód
Az INZONE H9 több zajszűrő mikrofonnal is rendelkezik, amelyek kizárnak minden teljesítményt zavaró zajt, legyen szó hangos hűtőberendezésekről, PC-ventilátorokról vagy építési munkálatokról. A játékélmény fokozása érdekében a Sony beépítette ugyanazt a kettős zajérzékelő technológiát, amelyet a verhetetlen játékélményt nyújtó, iparágvezető 1000X-széria fejhallgatóiban már nagy sikerrel használták. Az Ambient Sound Mode funkcióval játék közben sem marad le a felhasználó a fontos környezeti hangokról, például egy telefonhívásról, csengetésről vagy a környezetben lévő ismerős mondanivalójáról.

Átjárhatóság a jobb játékmenetértPerfect for PlayStation®5 minősítés
Az INZONE M9 és INZONE M3 monitorok az Auto HDR Tone Mapping funkciót használják, amely a PlayStation®5 játékkonzolokkal használata esetén automatikusan felismeri a monitort a kezdeti beállítás során, és optimalizálja a HDR-beállításokat. Ezen túl az INZONE játékmonitorok automatikusan Cinema Mode-ba kapcsolnak a PlayStation®5 konzolon történő filmnézés során, és Game Mode-ba videojáték esetén.

Az INZONE H9 és az INZONE H7 a képernyőn megjelenő OSD menüvel rendelkezik, így a játékosok könnyen módosíthatják a beállításokat a headseten, és ezt a PlayStation®5 Control Center képernyőjén is követhetik. Mindkét fejhallgató egyensúlyban tartja a játékot és a csevegést, így a felhasználók azon keresztül módosíthatják a játékhang és a hangos csevegés közötti hangerőegyensúlyt. Az eszközök emellett kompatibilisek olyan funkciókkal, mint például a Tempest 3D Audiotech, amely megengedi a játékosok számára, hogy a játék közben nagyobb térbeli erővel élvezhessék a magával ragadó hangokat.

INZONE Hub PC szoftver: személyre szabható játékélmény
A Sony INZONE Hub PC-szoftverét4 az INZONE monitorok és fejhallgatók vezérlésére hozták létre, megteremtve a felhasználók számára, hogy a műveletek széles körének testreszabásával – köztük a különféle hang- és képbeállításokkal – személyre szabott élményeket szerezzenek.

A fenntarthatóság jegyében
A Sony műanyagmentes5 csomagolóanyagai kizárólag újrahasznosított anyagokat és nem szőtt anyagokból készült cellulózt tartalmaznak, ami6 tükrözi a Sony elkötelezettségét a környezetszennyezés csökkentése mellett.

INZONE gaming monitorok specifikációk:

INZONE M9: 27 hüvelykes 4K/144Hz-es gaming monitor

  • Az INZONE M9 4K felbontással és nagy kontraszttal büszkélkedhet a Full Array Local Dimming révén, DisplayHDR™ 600 tanúsítvánnyal és a DCI-P3 színtér több mint 95%-os lefedettségével, amely nagyszerű fényeket és mély feketéket, valamint pontos színvisszaadást biztosít.
  • Akár 144 Hz-es képfrissítési frekvencia, IPS, 1 ms GtG (Gray to Gray) válaszidő változó képfrissítési frekvencia technológiával, köztük NVIDIA® G-SYNC® kompatibilitással, és HDMI 2.1 szabványú VRR-rel.

INZONE M3: 27 hüvelykes Full HD/240Hz-es gaming monitor

  • Akár 240 Hz-es képfrissítési frekvencia, IPS, 1 ms GtG (Gray to Gray) válaszidő változó képfrissítési frekvencia technológiával, köztük NVIDIA® G-SYNC® kompatibilitással7, és HDMI 2.1 szabványú VRR-rel.
  • A DisplayHDR™ 400 tanúsítvánnyal8 rendelkező sRGB99%-os lefedettségű színtér és az 1,07 milliárd szín támogatása élénk, gazdag színekkel teli játékélményt biztosít.

INZONE vezeték nélküli gaming fejhallgató specifikációk:

  • INZONE H9 vezeték nélküli zajszűrős gaming fejhallgató: Pontos célpontérzékelés 360 Spatial Sound for Gaming és az akusztikát optimalizáló fejlett technológiával, órákon át tartó játék a kényelmes fejpánttal és fülpárnákkal, zajszűrő és környezeti hang móddal. A 32 órás akkumulátor-üzemidő17 és 10 perces gyorstöltés akár egy óra játékidőt biztosít.
  • INZONE H7 vezeték nélküli gaming fejhallgató: Pontos célpontérzékelés 360 Spatial Sound for Gaming és az akusztikát optimalizáló fejlett technológiával, órákon át tartó játék a kényelmes fejpánttal és fülpárnákkal. A 40 órás akkumulátor-üzemidő18 és 10 perces gyorstöltés akár egy óra játékidőt biztosít.
  • INZONE H3 vezetékes gaming fejhallgató: Pontos célpontérzékelés 360 Spatial Sound for Gaming és az akusztikát optimalizáló fejlett technológiával, órákon át tartó játék a kényelmes fejpánttal és fülpárnákkal.

Elérhetőség
Az új INZONE M9 2022 nyarától, az INZONE M3 gaming monitor 2022 telétől elérhető a Sony viszonteladóinál. Az új INZONE fejhallgató júliustól kaphatók.

További információkért kérjük, látogasson el a https://www.sony.hu/electronics/Inzone-gaming-gear weboldalra.

1 Kizárólag az INZONE M9 esetében.
2 Kikapcsolt zajszűrés és Bluetooth esetén
3 Kikapcsolt Bluetooth esetén
4 Elérhető a Sony weboldalán (https://www.sony.net/inzonehub-support) és támogatja a Windows 10 vagy 11 operációs rendszert.
5 A bevonó- és ragasztóanyagok kivételével.
6 Kizárólag fejhallgatókhoz elérhető
7 Tanúsítása tervezett.
8 Tanúsítása tervezett.