A „Bajnokok” ligájában szerepel a Schneider Electric

A „Bajnokok”, vagyis a legjobban teljesítő vállalatok közé sorolta a Schneider Electric-et a Canalys idén első alkalommal kiadott „Global Channel Leadership Matrix” elemzésében. A társaság az értékesítési partnereinek támogatásával, új programok és eszközök kifejlesztésével vívta ki az elismerést, amivel egy olyan elit ligába került, melynek többek között az AWS, a Dell és a Lenovo is tagja.

A Canalys szerint a „Bajnokok” (Champions) iparági versenytársaikhoz képest magasabb színvonalat képviselnek az értékesítési csatornáik kezelésében, emellett pedig az előző évben javítottak teljesítményükön, illetve jelentős beruházásokat hajtottak végre a jövőbeli fejlődés érdekében. A „Bajnokok” között szereplő cégek közös jellemzői közé tartozik a stratégiai elkötelezettség a partnerek bevonásával történő növekedés iránt, a befektetés az értékesítési partnereik jövedelmezőségének támogatása és az üzletmenet megkönnyítése érdekében, illetve a számukra meghirdetett programok folyamatos innovációja.

A Canalys idén első alkalommal állította össze „Global Channel Leadership Matrix” elemzését, amelyben a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat „Bajnok” címet kapott. Az AWS, a Dell Technologies, a HPE, a Lenovo, a NetApp és a Palo Alto Networks érdemelték még ki ezt az elismerést.

Az elemzés készítői a Schneider Electric kapcsán kiemelték a vállalat elkötelezettségét az értékesítési csatornái iránt, a partnerprogramokba történő befektetést és a fenntarthatóságot. Megemlítették, hogy a cég az „EcoXpert Data Center” és „Critical Infrastructure” tanúsítványok bevezetésével bővítette partnerprogramját. A program magas színvonalú képzést, tanúsítványokat, jövedelmezőségi előnyöket és célzott támogatást kínál, lehetőséget biztosítva a partnereknek arra, hogy a Schneider Electric teljes portfólióját kihasználhassák,  átfogó megoldásokat nyújtsanak, és nem csak az informatika területén. Az elemzés készítői kiemelték a vállalat meghatározó pozícióját a gyorsan fejlődő adatközpont-iparágon belül, ahol a mesterséges intelligencia fokozódó alkalmazása és az IT/OT konvergencia miatt változik az energiaigény, és ez a Schneider Electric-et egyre relevánsabbá teszi az értékesítési partnerek, továbbá a végfelhasználók számára is ebben a szegmensben.

A „Bajnok” cím kiérdemléséhez nagyban hozzájárult a társaság összpontosítása a fenntarthatóságra, ami egyben kulcsfontosságú lehetőség az értékesítési partnerek számára is, akik ezáltal még hatékonyabban támogathatják ügyfeleiket az energiafogyasztásuk és a károsanyag-kibocsátásuk csökkentésében.

„Ez a díj tükrözi a partnereink és sikerük iránti szilárd elkötelezettségünket, valamint az optimális csatornakezelés prioritását. Nagy megtiszteltetés, hogy döntő szerepet játszhatunk az erős és kölcsönösen előnyös partneri ökoszisztémák kiépítésében. Továbbra is elkötelezettek vagyunk a partnereinket a dekarbonizációban segítő programjaink folyamatos megújítása mellett, és minden lehetőséget megragadunk, hogy növeljük elégedettségüket” – mondta el Hanne Sjoeberg, a Schneider Electric „Secure Power” üzletága európai „Channels & Operations” alelnöke.

„Az értékesítési partnerek bevonására fókuszáló piacra jutási stratégia egyre meghatározóbb a technológiai iparágban, és egyre világosabbá válik, hogy a partnerek hogyan segíthetnek a növekedésben, az értékesítés hatékonyságának támogatásában és az ügyfélélmény javításában.

A gyártók sikere egyre inkább a sokszínű partneri ökoszisztémákon múlik. A Schneider Electric erős kapcsolatokat épített ki az értékesítési partnereivel, akik értékelik a vállalat támogatását, és elismerik a vállalat elkötelezettségét a jövőbeli növekedés közös előmozdítása iránt, amelyet a programok és folyamatok folyamatos fejlesztése is megerősít” – mutatott rá Rachel Brindley, a Canalys „Channels” területért felelős igazgatója.

A „Global Channel Leadership Matrix” jelentés 24 olyan technológiai gyártó globális teljesítményét értékeli az értékesítési csatornák kapcsán, amelyek legalább 12 milliárd dollárnyi értékesítést mutatnak fel világszinten, aminek több mint 25 százaléka partnereken keresztül valósult meg, vagy 3 milliárd dollár és 12 milliárd dollár közötti globális forgalmat értek el úgy, hogy annak több mint fele a partnereken keresztül realizálódott. Az egyes vállalatok Canalys „Leadership Matrixban” elfoglalt pozícióját a Canalys „Vendor Benchmarkon” keresztül az elmúlt 12 hónapban gyűjtött partneri visszajelzések, a legutóbbi teljesítménymutatók, valamint a Canalys elemzőinek értékelése alapján állapítják meg.