Vadonatúj talkshow indul a Spektrum Home-on a színházi világnapon

Nyílt lapokkal címmel vadonatúj beszélgetős műsort tűz műsorára a Spektrum Home, amely a WMN és az Örkény Színház közös produkciójának televíziós partnere. A sorozat a színházi világnapon, március 27-én indul. A műsorban olyan elismert és népszerű színészek is részt vesznek, mint Mácsai Pál, Csuja Imre vagy Csákányi Eszter.

Az új formátum gyakorlatilag nem más, mint egy rendhagyó kártyaparti, ahol minden résztvevő nyílt lapokkal játszik. A 10 részes sorozat minden epizódjában 4-4 színész ül le egy asztalhoz, ahol egy kérdésekkel teli kártyapaklival találja magát szemben, melyeken a nézők kérdéseit gyűjtötték össze. A játékosok – vagyis az Örkény Színház színészei – egymás után húznak lapot, felolvassák a kérdést, amivel akkor találkoznak először, és amelyre aztán válaszolniuk is kell. A kérdés elősorban mindig annak szól, aki húzta, de ha az asztaltársaság többi tagjának is van mondanivalója a témáról, akkor természetesen ők is becsatlakozhatnak a válaszba, épp úgy, mintha valódi kártyajáték közben beszélgetnének. A felvétel kezdetére több, mint 1000 kérdés gyűlt össze, így bőven volt miből válogatni.

A forgatásról D. Tóth András, a WMN audiovizuális divíziójának vezetője, a műsor rendezője így nyilatkozott: „Az tetszik benne a legjobban, hogy kimozdítja a színészeket a komfortzónájukból. Azáltal, hogy mindenféle területről kapnak kérdéseket, teljesen kizökkennek az általunk elképzelt karakterükből, és önmagukká válnak. Olyan, mintha az ember egy otthoni vendégségbe csöppenne.”

Március 27-től tehát több tucat kiváló színész beszélgetésébe nyer bepillantást a néző a Spektrum Home-on, amely a műsor televíziós partnere. A fent említett művészeken túl látható lesz többek között Pogány Judit, Tenki Réka, Gálffi László, Patkós Márton és Hámori Gabriella is. A premier időzítése nem véletlen, hiszen a színházi világnap célja, hogy tisztelegjen a színészek és a színházi dolgozók előtt, és felhívja a figyelmet a színházművészet és a kultúra fontosságára.

De nem a Nyílt lapokkal az egyetlen induló műsor, március 26-tól új részekkel jelentkezik a csatorna egyik legnépszerűbb műsora, a DTK: Elviszlek magammal is, ahol D. Tóth Kriszta közismert emberekkel beszélget miközben elviszi őket úticéljukig. Az idei évadban vendégei között szerepel többek között Koltai Róbert, Kormos Anett és Spáh Dávid is.

A WMN produkcióknak ezzel még nincs vége, április 2-tól ugyanis ismét műsorra kerül a Te+Én Gyárfás Dorkával, aki a szerkesztőség stúdiójának kanapéjára invitálja vendégeit, hogy a legkülönfélébb, egyszerűnek tűnő kérdéseket tegye fel nekik.  Sok gondolkodásra nincs idő, a vendégeknek – így például Csonka Andrásnak, Somának, Veiszer Alindának és Geszti Péternek – azt és úgy kell mondaniuk, ami akkor és ahogyan eszükbe jut. Játékos, intim ugyanakkor informatív beszélgetések 20 percben.

Spektrum Home premier időpontok:

  • Nyílt lapokkal – március 27. 21:50, további epizódok minden szombaton 22:00-kor
  • DTK: Elviszlek magammal – március 26. 21:50, további epizódok minden vasárnap 21:50-kor

Ismétlés:
Te+én – április 2. 22:25, további epizódok minden vasárnap ugyanebben az időpontban