Tancharoen megcsinálta - lesz új Mortal Kombat film

Mortal Kombat

Úgy tűnik Kevin Tancharoen elérte célját: a New Lince Cinemas felkérésére új Mortal Kombat filmet rendezhet, melyet leghamarabb 2013-ban mutatnak be. A rendező állt a Mortal Kombat: Rebirth mögött, melynek hatására sikerült támogatókat szereznie a Legacy című websorozathoz. A film munkálatai során író partnere, Oren Uziel is segít majd a projektet.

A New Line Cinemas filmje a harmadik olyan film lesz a Mortal Kombat franchise-ban, melyet moziban is bemutatnak. Az első film 1995-ben készült, majd két évre rá követte az Annihilation, mely nem hozta a hozzá fűzött reményeket.

Emellett futott még egy Mortal Kombat: Defenders of the Realm című rajzfilmsorozat is, valamint számos videó játék készült.

A cég szeretné, ha a film a játékkal együtt jelenne meg. A tervek szerint egy Bluray - DVD kombinációval együtt árusítanák majd a kettőt.