Saját stúdiót alapított az Ubisoft

Ubisoft

Lehet, hogy a játékiparban ismert és nagy népszerűségnek örvendő Ubisoft nem volt elégedett a Prince of Persia: The Sands of Time-mal (sem), ezért a francia cég megalapította saját stúdióját Ubisoft Motion Pictures néven. A cél nem más, mint saját franchise-aik nagyvászonra, illetve televízió képernyőkre vitele.

A bejelentést Yves Guillemot vezérigazgató tette az Edinburgh Interactive Festival alatt, bár azt nem említette, jelenleg folynak-e munkálatok az új stúdió házatáján. A párizsi központú leányvállalat tagjai között tudhatja Luc Besson EuropaCorp-jának egykori igazgatóját, valamint a Walt Disney France egyik vezetőjét is.

"Nem azért készítünk saját filmeket, mert szeretnénk, hanem mert ezt kell tennünk” - nyilatkozott Yves. 

Nem egyértelmű tehát, hogy legutóbbi játékok életre keltésének bukása, vagy egy nagyon okos lépés áll-e a döntés mögött, de mindenképp hatalmas lépés a videójátékok életében.

Az 1986-ban alapított cég olyan franchise-okat tudhat magáénak, mint a Tom Clancy sorozat, a Prince of Persia, az Assassin’s Creed, a Rayman, a H.A.W.X, vagy a Red Steel és a Might and Magic. Alapanyag tehát akad bőven, már csak az a kérdés, képesek-e összerakni egy hollywood-i kasszasikert Hollywood nélkül...