Puzsér válaszol - a Batman-sztori folytatódik

BatmanPár napja egy videó jelent meg az interneten, melyben a TV2 Mokka című reggeli beszélgetős műsorában Puzsér Róbert, egy filmszakértő beszélt a legújabb Batman filmről, Chris Nolan munkájáról, valamint kifejtette nem túl pozitív véleményét a mozival kapcsolatban.

Az interjú több sebből is vérzett, és igen komoly visszhangot keltett, főleg internetes körökben. A Denevérrevízió szerkesztő csapata elküldte nekünk Róbert videóüzenetét, melyben válaszolni kíván az őt ért támadásokra, vádakra.

Mint azt Ő maga is bevallja, nem szakértő, csupán egy hétköznapi ember, aki szereti a filmeket, és szeret velük foglalkozni. Abban mindenképp igazat adok Neki, hogy az emberek nagy többsége valóban azt várja a "filmes guruktól", hogy minden nap újabb bennfentes infókkal rukkoljanak elő, esetleg olyanokkal, amikről még maga a rendező sem hallott. Nekem személy szerint elsősorban nem ezzel volt problémám már akkor sem.

Ismét kilyukadunk oda, hogy Róbert teljesen irracionális, abszurd figurának tartja Batman-t, aki megjelenésével inkább nevetőgörcsöt okozna neki, mint hasi és altáji problémákat. Ezek után jön Joker, akitől szintén nem tud megijedni, pedig Christopher Nolan ezt várja el tőle, illetve mindenkitől. Én nem éreztem így, sőt azt sem értem, ki és mikor minősítette horrornak a filmet (még iMDb-n sincs aként megjelölve). Bár a thriller ott van, ezt meg kell adni Neki.

A válaszüzenet nagy részét most is az teszi ki, hogy a The Dark Knight hogyan lehet ott minden idők 10 legjobb filmje között, valamint mindenkinek egyéni, szubjektív véleménye van minden filmről, amit nem befolyásolhat az sem, ha minden bevételi rekordot megdöntött az adott mű. Amit megjegyeznék, hogy valóban átlépte azt a bizonyos 1 milliárd dolláros álomhatárt, de minden rekordot megdöntő film nem volt - és valószínűleg nem is lesz. Ezt a neves címet James Cameron tudhatja magáénak, méghozzá az Avatar-ral, mely magasan 2 milliárd dollár felett jár.

Én nem várom el, hogy alátámassza és megengedje bárki is (szakértő vagy az utca embere), hogy szerethetem ezt a filmet, ami mellesleg "tök jelentéktelen" - (P. R.). Ha kell, én bármikor bárkinek szívesen elmagyarázom, miért az egyik kedvenc filmem a The Dark Knight, illetve a Batman: Begins!, de nem érzem úgy, hogy attól, hogy egy szakértő fóbiákkal rendelkezik a denevérnek öltözött férfiakkal szemben nekem 180°-os fordulatot kéne tennem. És ha már ócsárolunk egy filmet (vagy bármi mást) nagy nyilvánosság előtt, legalább járjunk utána pontosan a dolgoknak, ne csak az ami épp az eszembe jut a filmből elven kezdjünk el dobálózni (gondolok itt például a paranoid skizofrénekkel való bankrablásra, illetve erre a latex rucira, ami valójában 300.000 dolláros speciális katonai felszerelés).

Abban viszont teljes mértékben egyetértek, hogy Joel Schumacher második filmje tényleg nevetséges volt.