Az AMC Mikro alkalmazáson folytatódik „Az első influenszerek”

A nagy sikerre való tekintettel új évaddal, és újabb nagy nevekkel folytatódik Radnai Péter „Az első influenszerek” című sorozata, mely ezúttal az AMC Mikro alkalmazáson, és a Spektrum YouTube csatornáján lesz követhető február 17-től.

Az első évadhoz hasonlóan ezúttal is olyan televíziós legendák szólalnak meg, akik meghatározóak voltak a 60-as, 70-es, 80-as években az internet előtti zárt világban. Munkásságuk mai napig élesen él az emlékezetekben, hiszen műsoraikkal, mondataikkal, de akár kinézetükkel is folyamatosan alakították az akkori közízlést és közbeszédet, vagyis mai szóhasználat szerint ők voltak az első influenszerek.

A második évad február 17-től csütörtökönként jelentkezik majd új epizódokkal az AMC Mikron, melyben olyan legendák szerepelnek, mint Egri János, Gálvölgyi János, Kertész Zsuzsa, Vass István Zoltán, Dévényi Tibor, Fehér Anna, Vágó István, Kaplár F. József, Kondor Katalin, Kovács P. József. A beszélgetések rövidített verziói és legjobb pillanatai a Spektrum YouTube csatornáján is elérhetőek lesznek.

Egri János többek között felidézi a legendás tudásalapú vetélkedőit, például az Elmebajnokságot, míg Gálvölgyi János a paródiáin keresztül halad végig a televíziózás történetén. Fehér Anna, a Szomszédok kedvenc Almája felidézi a forgatások legérdekesebb pillanatait, köztük azt is, amikor Hofi Géza váratlanul feltűnt a Szomszédokban, Dévényi Tibor pedig feleleveníti a Három kívánság legmeghökkentőbb kéréseit, és elmondja, hogyan került be az amerikai elnök a műsorába.

Az ő és többiek történetét, illetve visszaemlékezéseiket a második évadban is a népszerű fiatal YouTuber, Trunk Tamás DABLTY, valamint infografikák teszik érhetőbbé és befogadhatóbbá a fiatal generáció számára.

Az AMC Mikro – mely 8 csatorna, köztük a Spektrum havonta frissülő tartalmaiból is ízelítőt ad - sikerének egyik kulcsa a felületen először látható sport és non-sport premierek. Az első influenszerek új évada is ilyen premier élménnyel szolgál az applikációt letöltők számára.” – mondta el Szaniszló Csaba, az AMC Networks International digitális projektekért felelős vezetője.

A reklámmentes AMC Mikro az alkalmazás-áruházakból, a következő linkekre kattintva ingyenesen letölthető:

Google Play:
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.amcnetworks.microhun

App Store:
https://apps.apple.com/hu/app/amc-mikro/id1541859533