Amikor még a pálya szélén pisiltek

Rush

Az Oscar-díjas rendező, Ron Howard újra magára talált, és egy lendületes, és minden percében szerethető filmet készített. A  Hajsza a győzelemért (16, hazai bemutató: szeptember 12.) két legendás pilóta, Niki Lauda és James Hunt rivalizálásáról, és az egyik legemlékezetesebb Forma1-es évadról szól. A rendező azt mondja, hogy körülbelül úgy készült erre a filmre, mint az Apollo 13 forgatására, és a szakmai felkészülést az anno a NASA-ban tett látogatásaihoz hasonlította.

A „veterán”rendező úgy edzette, majd terelgette a főszerepeket játszó két fiatal tehetséget, hogy azzal minden kaput megnyit számukra és talán a jövőjüket is bebiztosította ezzel a filmmel. De a fiúk keményen meg is küzdöttek a szerepért. A fizikai felkészülés mellett, a rendező lelkileg is leterhelte őket, hiszen érezniük kellett, hogy a 70-es években egy futam alatt sokkal nagyobb veszélynek voltak kitéve a pilóták, mint ma,  és bizony minden évben legalább két pilóta életét vesztette verseny során.

Daniel Brühl élethűen adja vissza Niki Lauda akcentusát, gesztusait, de az eddig akciófilmekből, és leginkább Thor-ként ismert Chris Hemsworth Hunt aranyifjú-szerű stílusát, és még apró rezdüléseit is nagyon eltalálta. Legalább is ezt mondta az apjára kísértetiesen hasonlító James Hunt fia, Tom, amikor kiment a forgatásra. „ Apán nem volt egy jó fiú, de azt hiszem semmit sem bánt meg. És az biztos, hogy ezt a filmet sem bánná, sőt. Baromira imponálna neki, hogy az óriás Thor-ként tetszeleghet a vásznon. Szerintem egy-két sör után ráadásul mérföldes cimborákká lettek volna

Chris-szel.”. Még ma is Hunt testesíti meg a rock and roll-t a Forma 1 történetében. A playboy, a száguldó cirkusz nagy bohóca, az aranykor egyik igazi ikonja volt ő. Egy olyan koré, amikor a versenyzőket még hagyták közveszélyesen öntörvényűvé válni. És a pálya szélén pisilni.