Mucsi Zoltán: A káromkodást nem én találtam fel
Mucsi Zoltán magánéletében ritkán káromkodik, még a meccseken is visszafogja magát. A 66 éves színész négy évtizede sikert sikerre halmoz a pályán, azonban az InStyle Mennek adott nagyinterjújában elárulta, hogy néhány éven belül legszívesebben már a családjának és az utazásnak élne.
Mucsi Zoltán szerint egy idő után valószínűleg hiányozna neki a munka, ám nem ragaszkodik már mindenáron a szerepléshez. „Hatvanhat éves vagyok, és nem bánnám, ha hetvenéves koromban befejeződne, bár lehet, hogy kívánkoznék vissza. Amikor eltávolodom a szereplésektől, akkor már csak a patakcsörgést és a madárcsicsergést hallgatnám, és a családommal, a barátaimmal lennék” - mondta el Mucsi, aki Magyarország legújabb férfimagazinja, az InStyle Men első számának címlapján szerepel. Az interjúhoz különleges fotósorozat is tartozik.
A színészlegenda minden téren nagyot alakított, szerepelt színházban, filmben, tévésorozatban, reklámokban, az utóbbi időben még a közösségi médiában is felkapták a videóit. Ő maga is szerencsés flótásnak vallja magát. „A színház jobban kiszámítható, a filmezésnél nem látsz előre. Ha csak az 50–60 filmemmel számolok, az bizony sok ezer nap forgatást jelent, ami önmagában egy komoly szelet a pályafutásomból.”
Számos népszerű alakításában fordul elő káromkodás, ám ez inkább a szerepekből, karakterekből, mintsem Mucsi személyiségéből fakad. Még meccsen, a lelátón is ritkán beszél csúnyán. „Nem mondom, hogy a mindennapi életben kizárólag finom kifejezéseket használok, de nem beszélek ordenáré módon. A káromkodást idehaza nem én találtam fel. Ha a bérletet kéri az ellenőr, már olyanok hangzanak el, amihez képest az én villanyszerelős monológom egy ministráns reggeli imája. Az emberek tökéletlenek, sok hülyeséget csinálunk, és sokszor kerülünk tragikomikus helyzetbe” - mondta el Mucsi Zoltán.
Az interjúban szóba került, hogy a színész miként tudja összeegyeztetni a Jancsó Miklós féle filmeket a szitkomok világával. „Nekem az a dolgom, hogy ha kapok egy feladatot, azt megpróbálom tisztességgel, a tőlem telhető legjobban el végezni. Szerencsés vagyok, de valószínűleg tettem is érte – filmben és színházban is megkaptam az elismertséget, a bizalmat, amivel jól tudtam kufárkodni.”
A teljes interjú az InStyle Men első lapszámában olvasható.