Mennyit ér most 20 millió forint a budapesti ingatlanpiacon?

Húszmillió forint ma egyáltalán nem számít jelentős összegnek a fővárosi ingatlanpiacon, de némi kockázatvállalással, akár nagyon jó üzletet is lehet realizálni. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról beszélt, az egy-két éven belül elkészülő ingatlanberuházásoknál ennyi pénzért akár még lehet is harminc négyzetméter alatti lakást venni. A belvárosban ugyanakkor más a helyzet, ott csak kompromisszumos megoldással tudunk ekkora összegből ingatlanhoz jutni.

2019-ben már senkit nem lep meg, ha egy jó elhelyezkedésű fővárosi lakást egymillió forintos négyzetméteráron kínálnak, és bár minimális megtorpanás érezhető az ingatlanpiacon, arra nincs reális esély, hogy a közeljövőben zuhanni kezdjenek az árak.

Mégis van esélye lakásvásárlásra annak, akinek húszmillió forint áll a rendelkezésére. Gadanecz Zoltán szerint ez az összeg még ma is tud nagyon sokat érni, de meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy vagy nem jutunk hozzá azonnal a lakáshoz, vagy további ráfordítást igényel a megszerzett ingatlan.

„Ha van olyan beruházó, akinek egy-másfél éven belül készül el a társasháza, és meggyőződtünk róla, hogy megbízható és az ingatlan fel fog épülni, abban az esetben érdemes alaprajzról vásárolni, harminc négyzetméter alatt már lehet lakást találni húszmillió forintos nagyságrendben” – jelentette ki a szakértő.

Hozzátette, ebben az esetben nagyobb összeget, előre kell letenni az asztalra, de egy-két évig, amíg el nem készül, valószínűleg nem is látjuk az ingatlant. Az ilyen típusú üzletnek ez az ára.

A GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa elmondta azt is, hogy ilyen keretösszegből még esetleg felújítandó lakást lehet keresni, de azt mielőbb el kell kezdeni a renoválni, korszerűsíteni, hogy élvezhető otthonná váljon. Ha befektetésként vásároltunk ilyen ingatlant, akkor pedig azért kell gyorsan felújítani, hogy ne álljon túl sokáig benne a pénzünk és mielőbb kiadható állapotúra fejlesszük. Szerinte ki lehet fogni jó négyzetméterárakat is, és egy minőségi felújítás tényleg értéknövelő tényező tud lenni a későbbiekben – ugyanakkor figyelmeztetett, a belvárosban ez szinte lehetetlen küldetés.