Ismerd meg az olimpiai bajnok Liu fivérek 5 titkát!

A Liu testvérek, a 25 éves Shaolin Sándor és a 23 éves Shaoang nemcsak olimpiai-, világ- és Európa-bajnokok, hanem igazi divatikonok és példaképek is egyben. A JOY magazion nyári száma többek között arra keresi a választ, ki ez a két nemzetközi szupersztárság felé kacsintgató fiatal és mi a titkuk.

Kezdetben botladoztak a jégen
Minden kezdet nehéz, ezt bizonyítja a Liu testvérek esete is. „Sokat estünk, ügyetlenkedtünk. Sőt, még az edzők sem nagyon láttak bennünk potenciált. Ha most látnánk kívülről magunkat kezdőként, még mi is azt mondanánk, hogy ezt inkább ne erőltessük” – mondták a fivérek.

Rivalizáció helyett motiváció
Joggal merülhet fel, hogy Sándor és Shaoang nem tekinti-e egymást is ellenfélnek. „Sose éreztük azt, hogy egymás legyőzése lenne a legnagyobb elismerés. Rivalizálás helyett ez inkább motiváció. Nagyszerű érzéssel tölt el mind a kettőnket, ha látjuk egymást győzni vagy jó eredményt elérni, hiszen minden siker közös siker” – mondták a testvérek.

Nem félnek a nyilvánosságtól
„Szeretünk kitűnni, szeretjük, ha beszélnek rólunk, és imádjuk a divatot. Ma már egy sportolónak sokkal emberközelibbnek kell lennie. Mi nem félünk adni magunkból, amit a követőtáborunk meg is hálál a belénk vetett bizalmával és szeretetével” – nyilatkozták a magazinnak a Liu testók.

Népszerűség és csajozás
Sándor: Amikor azt mondod, hogy „olimpiai bajnok vagy”, az nagy piros pont tud lenni. De számomra egy szép arcnál sokkal több kell, hogy legyen egy lányban. Elengedhetetlen a kommunikáció, az intelligencia, a humor. Hiába a szépség, ha ezek nincsenek meg, nincs semmi. Ettől függetlenül én élvezem a rajongást, ami körbevesz a sport miatt. És valljuk be, kevés olyan férfi van, aki erre ne lenne büszke.

Shaoang: Én már párkapcsolatban élek, és bevallom, nekem nagyon imponált, hogy a barátnőmnek fogalma sem volt az elején arról, hogy ki vagyok. Én picit visszafogottabb és szégyenlősebb vagyok, úgyhogy engem boldoggá tett, hogy kizárólag magam miatt szeretett a kezdetek óta, és nem az elért sikereim vagy a hírnevem fogta meg.

Kínában is befutnának
A testvérek nem titkolt célja, hogy Kínában is nevet szerezzenek maguknak. „A pekingi győzelem után kint maradnánk roadshowzni, hogy minél többen megismerjék a nevünket ott is. Fél év múlva hazajönnénk, és egészen 2026-ig korcsolyáznánk” – vázolták terveiket a fiúk.

Ha kíváncsi vagy, hogy mi idegesíti a legjobban a másikban a fivéreket, melyik a kedvenc tetkójuk és milyen csajozós szöveget használnak, akkor katt a videóra:  https://www.joy.hu/liu-testverek-villaminterju-140268