Tavasz végi szerelem – Aida a RaM-ban

Adida

Ha egy produkciót Tim Rice és Elton John neve fémjelez, már tudhatjuk: remek hangszerelésű és jól kidolgozott musical-re számíthatunk. Radames és Aida, a núbiai hercegnő szerelme május végén, Szurdi Miklós rendezésében ismét lángra lobban a RaM Colosseumban. Az 1871-ben bemutatott Verdi-operából ismert, lebilincselő és tragikus történet nyomán írt musical első változatát még 1998-ban mutatták be Atlantában.

Az Aida népszerűsége azóta is töretlen, világszerte tucatnyi helyszínen játsszák egy időben. A mű jogaival rendelkező Music Theatre International tulajdonosa itt volt a 2007-es hazai premieren, és nyilatkozata szerint a világ addigi legjobb Aida adaptációját tekinthette meg. Ez nem is csoda, hiszen az Aida szerepét betöltő Oláh Ibolya mellett Feke Pál, Xantus Barbara és Kálloy Molnár Péter is részt vett, és mind a mai napig részt vesz a darabban.

A musical továbbra is Szurdi Miklós rendezésében lesz újra látható. Az újrarendezett musical szövegkönyve és a dalszövegei is újak. A szereplők nagy része azonban egyezik az eddigi előadással.

A monumentális produkcióban, a RaM Colosseum falai között közel száz művész színpadi jelenlétével éled újra a történet.

Jegyrendelés