Tanárnak álltak a sztárok

Cserpes Laura, Kocsis Tibor, Oláh Gergő, Boggie, Novodomszky Éva és Bagi Iván tanárnak álltak! Természetesen csak egy óra erejéig, hiszen csatlakoztak a Videotanár kezdeményezéshez,  melynek célja, hogy a Nemzeti Alaptantervre épülve online formában segítse a diákok mindennapi felkészülését a tanórákra és a vizsgákra. A sztárok az irodalom, történelem és biológia egyes témáinak rejtelmeibe avatták be a diákokat, melyet komoly felkészülés előzött meg.

„Sosem gondoltam volna, hogy ez ilyen nehéz lesz, nagyon izgultam” – mondta Oláh Gergő, aki az epika fogalmát ismertette. „Olyan, mintha ezeket sosem tanultam volna. Ennyi idő elteltével újra meg kellett tanulnom mindent, ami a témához kapcsolódik. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom ezt és azt gondolom, hogy lehet, hogy én is jobban szerettem volna a matekot, ha mondjuk Justin Timberlake oktatta volna nekem. Remélem a diákok így lesznek a mi videóinkkal is.” De nem csak Gergő izgult a felvétel során, így volt ezzel szinte mindenki, kivétel nélkül. Cserpes Laura tápanyagokat, táplálkozást, anyagcserét, Kocsis Tibor lírát, Boggie a művészi kifejezésmódok, stíluseszközök funkcióit, Novodomszky Éva ókori görög történelmet, Bagi Iván pedig a tragédia és komédia műfaji meghatározását választotta témájának. „Úgy izgultam a felvételnél, mint középiskolában a felelés előtt” – mondta Kocsis Tibor. „Pedig jó tanuló voltam és szorgalmas.  A zene pedig mindig sokat segített a felkészülésben. Hatalmas a felelősségünk itt, hiszen jó anyagot kell átadnunk és ráadásul olyan formában, hogy az érdekelje a diákokat”.

Cserpes Laura, bár nem érezte igazán testhez állónak a tanárnő szerepet fiatal korából adódóan, a témáját kifejezetten szerette, hiszen maga is sokat foglalkozik az egészséges táplálkozással és a megfelelő vitaminbevitellel. „Sokat tanultam az alatt, míg felkészültem a Videotanár forgatására. Örülök, hogy átadhatom ezt a tudást a diákoknak és ezzel talán hozzásegíthetem őket egy egészségesebb életmódhoz és táplálkozáshoz.” Boggienak egy kicsit könnyebb dolga volt a többieknél, számára abszolút passzolt a tanárnői feladat, hiszen zenei képzései mellett francia–romanisztika szakirányon is végzett a főiskolán. Magabiztosan és pontosan készült fel az órájára, ahogy Novodomszky Éva is, akinek műsorvezetői múltja miatt könnyedén ment a szövegtanulás és a kamera előtti mozgás is. Bár Éva kedvenc tantárgya a magyar irodalom volt középiskolás korában, nem állt tőle messze a történelem sem. „Nagyon szuper történelem tanárom volt. Ő szerettette meg velem ezt a tantárgyat. Mindig rengeteg történetet mesélt, a tankönyvet csak iránymutatónak használta. Nagyon élveztük. Nagyon tetszik, hogy a Videotanár nem csak a gyerekeknek szól, hanem segít nekünk, a szülőknek is abban, hogy átismételjük a tananyagokat és tudjunk segíteni a gyereküknek a tanulásban. Nálunk ez most nagyon aktuális, hiszen az egyik kisfiam pont ötödikes.”

A sztárok így ahhoz a 70 tanárhoz és 14 lektorhoz csatlakoztak, akik eddig 850 videót készítettek a diákoknak, mely 17.000 ellenőrző kérdéssel bővült az utóbbi időben a Nemzeti Alaptantervet alapul véve. Így bárki letesztelheti tudását az adott témákban, felkészülhet a számonkérésekre és átnézheti az egyes tananyagok teljes ismeretanyagát. A több, mint 1 000 000-ós nézettséggel, és majdnem 17 000 aktív felhasználóval büszkélkedő Videotanár csapatához örömmel csatlakoztak a sztárok, hiszen a tudás hatalom!
Részletek: videotanar.hu