2017. November 22., Szerda

Már gőzerővel készülnek a döntős lányok a Miss Balaton fináléra

E-mailNyomtatásPDF

Még néhány nap és kiderül, kinek a fejére kerül idén a Miss Balaton korona. A szombat esti finálét megelőzően a 12 gyönyörű döntős lány jelenleg is a balatonfüredi felkészítő táborban készül a megmérettetésre, hogy augusztus 19-én a legjobb formájukat mutathassák a zsűri előtt. A koreográfiák begyakorlása és az edzések mellett, a tanácsadók és trénerek is igyekeznek hasznos tanácsokkal segíteni a versenyzőket a felkészülésben.

Hétfő reggel vette kezdetét az Miss Balaton felkészítő tábor, ahol a 12 döntős szépség gőzerővel készülhet az augusztus 19-i fináléra. A tábor célja, hogy a versenyzők felkészüljenek és a szombati döntőn magabiztosan lépjenek a zsűri elé. Természetesen ezúttal sem maradnak segítség nélkül, Horváth Éva, Epres Panni, Dukai Regina, Marton Adrienn, Magony Szilvi és Lipcsei Betta mellett Seres Attila is azon dolgozik, hogy a versenyzők a legjobb formájukban legyenek a szombat esti döntőn.

„A felkészítő táborban nagyon szigorú a lányok időbeosztása, hiszen itt már tényleg minden perc számít. A hétfői nap fotózással kezdődött, ami kedden is folytatódott. A lányok sminkjét és haját egy profi csapat készítette el, hogy utána Ajkai Dávid kamerája elé állhassanak. A lányok szemlátomást nagyon élvezték az előkészületeket, az egész egy különleges élmény volt számukra.” – mesélte Horváth Éva, a verseny koordinátora.

A keddi fotózást követően a magabiztos színpadi mozgás és a döntős koreográfia betanulásával egészült ki a program. Utóbbiért Seres Attila koreográfus felel, de a trénerek közül, Marton Adrienn is a helyszínre utazott, hogy segítsen a lányoknak a felkészülésben. „Mielőtt a koreográfiára került volna a sor, első lépésként a lányok mozgáskultúrájának fejlesztése volt a feladatunk, hogy minél magabiztosabban léphessenek majd a színpadra, hiszen a szombati döntőn többször is a szakmai zsűri előtt kell majd bizonyítaniuk. A héten még számos feladat és program vár rájuk, de jó látni, hogy mennyire lelkesek és mennyire komolyan veszik a felkészülést” - árulta el Marton Adrienn, gasztro műsorvezető és a Miss Balaton trénere.

A döntőre jegyet vásárolni itt lehet: http://missbalaton.hu/jegyeladas, aki pedig online szeretné nézni az eseményeket, augusztus 19-én este a www.missbalaton.hu oldalon és a Miss Balaton Facebook oldalán is élőben követheti majd a finálét.


Címkék: hírek | miss balaton | rendezvény | szépségverseny

Share/Save/Bookmark