VOLT fesztivál – Élménybeszámoló - 1. nap

Ambróz Nóra Fesztivál 2011. augusztus 27.

A rövidre sikerült éjszaka után az alvás sem tartott sokáig. Korán kipattogtuk kényelmetlen, ám már otthonosan rendetlen kis fészkükből, s konstatáltuk, hogy valószínűleg a mi sátorhelyünk még a sátorhelyek műfajában is X. kategóriás szálláshelynek minősül. A lejtőnek köszönhetően 150 cm széles sátorból a lejtő alján elhelyezkedő 20 cm-es helyen ébredtünk. Ráadásul próbáljon meg bárki, aki 197 cm magas egy 180 cm hosszú sátorban aludni…

A 9 órási keléssel éppen lemaradtunk az Új Széchényi Terv (propaganda) Sátor által, józanodáshoz kínált Indul a bakterház c. kultuszfilm vetítéséről, s megindultunk az első felfedezőútra. Utoljára két évvel ezelőtt jártam Sopronban, egész pontosan ugyanitt a Franz Ferdinand koncertjén, így némi helyismerettel már rendelkeztem. Gyakorlott skótként a különböző fesztiválkajákat lendületből ignoráltuk, s próbáltunk saját betárolt készletekből és helyi kisboltokból jóllakni. Hamar kiderült, hogy a gumicukor 35 fokban nem egészen, olyan mint rendesen, s a májkrém konzervet, ha őrizetlenül hagyjuk, a hangyák előbb megtalálják, mint az a felelőtlen, aki fél adagot eltett jobb időkre.

Az állomástól rögtön jobbra található Interspar roppant leleményesen igyekezett kiszolgálni a hirtelen került tömeget, így fesztiválbarát sör-párizsi-konzerv-ásványvíz akciókkal kedveskedett nekünk. Mire sikerült elegendő kalóriát magunkba szuszakolni a napkezdéshez, s a magát színpaddal is képviselő Monster-ből a koffeinadagunkat is fedeztük, megvolt a kilométerünk.

Visszatértünkkor Schiller Örömódájának megzenésített változata fogadott minket kereken délben. A megnyitó darab apropója Magyarország soros EU-elnökségi posztjának leköszönte volt, ez ugyanis az Európa Unió himnusza. Egyébiránt pedig a VOLT-fesztivál lett kitüntetett szerepünk letűnésének hivatalos búcsúbulija is.

Az MR2 színpad elől ezután átvonultunk az RTL Music Klub helyszínére, ahol Fiala János a Tudósok zenekar dr. Máriásával került szembe. Érdemesebb azonban a beszélgetés helyett magára, a Tudósok által játszott muzsikára (gerjesztett zajra) kitérni. A dr. Máriás mögött felsorakozó együttessel problémám egy szál se, sőt mi több szívesen hallanám őket a nagy művésznek, mesternek titulált pózer majom nélkül. Dr. Máriásnak azonban becsületére váljék: nem csak a színpadon bontja a konvenciót. A hétköznapokban is „művészetet szarik”, ahogy hasonszőrű kollégái dicsérik. A füleket fúvós hangszerekkel és saját valójában roppant egyedi és erőteljes orgánumával gyötrő dr. Máriás kétségtelenül egyedi figura. Csupán a postmodern értelmezések, a dadaista szellem és ihletés, a nyelvi csűrcsavarás az, ami a befogadó közönség gyomrát elrontja. Az erősen improvizatív jellegű fúvós szólókból aligha a hangszeres tudás és virtuozitás sugárzik. Sokkal inkább a megkényszeredett újat akarás és a keretek közül való kitörhetnék hatja át a felbőszült elefántot idéző játékot. A dr. Máriás-jelenség a gusztustalan és rövidre szabott nyakkendővel emlékezetes mindenképp. De erre sajnos „Niiiiiincs idő…” Aki ott volt tudja miről van szó…

Következő állomásunk a MOL színpad volt, mert bennünket, ugye, a zene hajt. Itt BalkanFanaticfeat. Copy Con szórakoztatott némi közös villongással a Csá! c. közelgő lemezről. Ezalatt azonban már zajlott a Nagy Színpad környékén is a helyekért való furakodás. A rajongók ugyanis már délután háromkor az AsianDubFoundation ideje alatt a helyükért tolakodtak (sírtak) az est produkciójára, a MyChemicalRomance-ra készülve. A nap folyamán egyre sűrűsödtek a sötét fellegekként közlekedő MCR pólós félrefésült hajú, szomorú lények, s az izgalom már a Kiscsillag fellépése alatt magas fokra hágott.

Ennek ellenére elmondható, hogy a Kiscsillagé remek buli volt. A hátsó sorokból ugyan egyszer-egyszer átpillantottunk „Jamaika magyar hangjának” koncertjére egy kis hazai reggae-t hallani, ám végül mi is beszálltunk a már középen lévő helyekért zajló bunyóba. A Kis Pál és a Borz zenekarából képződött Kiscsillagot azonban csaknem elküldte a közönség olyannyira MyChemicalRomance lázban égett az emo populáció. Noha én még szívesen hallgattam volna Lovasi Andrásékat, mégis megkezdődött az első külföldi produkció hangolása. A VOLT egyik fesztiválozóknak szóló segédmagazinja mókás módon „Amerika jelenlegi legmenőbb rockbandájának” nevezte a MCR-t. S mintha csak valami válasz jött volna a nagyzolásra a hangolás alatt felcsendült a The FooFighters-től a The Pretender. Legalább rockot is halottunk ezen az estén.

Amint a LookAliveSunshine felhangzott óriási sikolyvihar tombolt végig az első sorokon. Csak az irtózatosan eltúlzott hangosításnak köszönhető, hogy hallottuk amint GerardWay felszólított mindenkit: Makesomenoise! S a zene máris átcsúszott a koncertfavorit Na NaNaNaNaNa-ba. A dolog varázsa, hogy hamarosan az is tudta a szöveget, aki sohasem találkozott még a Way testvérek munkásságával. Lelkesült ugrálás következett a Planetary (Go!) alatt, s a helyzet hátrébb kezdett elfajulni. A túlhevült közönséget a szervezők időközönként, amolyan szelídített vízágyúkkal igyekezett hűteni, s hiába villogott a kivetítőn sok felkiáltójellel, hogy üreshelyek a színpad jobb oldalán, a baloldalon iszonyatos heringbunyó vette kezdetét. Bennünk igazán megvolt az elszántság, hogy néhány jó fotóért az ordenáré ricsajban (borzasztó hangolás) is tartsuk a helyünket, ám amikor arcon kapott a vízágyú kistestvére, valahogy kicsit csitult a sajtós titulus iránti elkötelezettségérzés. Nagy nehezen egy kígyóba kapaszkodva sikerült kb. 10 perc alatt kijutni a pogóból. Ezután rövid túra következett az elsősegély sátorhoz, hogy jeget szerezzek a majdnem-bordatörésemre. Visszaúton az AnimaSound System felé is tettünk egy rövid kitérőt a MOL színpad elé, ám a kötelesség és a kíváncsiság a Nagy Színpad elé húzott vissza.

A hátralévő időben lemondtunk arról, hogy közelről csodáljuk Amerika csillagait. Ehelyett a hátsó sorokon túl kerestünk magunknak emo-biztos leshelyet. Itt legalább testi épségünket nem kell kockáztatni – gondoltuk. A színpadon elénk táruló látvány nem volt éppen lenyűgöző. És itt nem csak GerardWay ezúttal piros haja alól lenőtt barnás barkójáról kell, hogy szóljak. Az énekes ugyanis ideje felét műmájer fetrengésben, forgolódásban töltötte, gyakran háttal a közönségnek, ami számomra érthetetlen showelemnek hatott, majd egyszer csak elterült és úgy maradt. Néhány arckifejezés a bandán belül azt sugallta, hogy ezt mondjuk próbán nem egészen így szokták. A műsor azonban nem állhatott le, s az immár tulajdon ujjait különös csodálattal szemlélő Gerard is erre juthatott, amikor meghallotta, hogy társai már nagyban a DESTROYA-t játsszák. Nosza neki új élet vert hát ő is tagjaiba, hogy megoszthassa a VOLT-fesztivál valamennyi résztvevőjével, hogy ő bizony sem bennünk, sem magában, de még a jó Istenben sem hisz, csakis az ellenségben.

A súlyos darabot el kellett ütni valami populárissal. Következett a sokkal emberbarátibb hangulatú, de még így is mordan menetelő WelcomeTo The Black Parade. S mint, hogy Gerard szerint mindenki szeret énekelni, ezért jött utána rögtön a felhozatalban már derűsnek számító közönségkedvenc a SING. Az együttes láthatólag az előadás második felét nyomta meg jobban populáris csöpögéssel, így ezután a Teenagers következett, melyet szintén teljes lelkesedéssel fogadott a közönségben mindaz, aki ép csontokkal túlélte az első fél órát.

Az alap setlistet záró Helenát már csak a sátrunkig szűrődő zaj formájában hallottuk. Csakúgy, mint a levonuló bandát visszakövetelő halálsikolyokat, melyek olyannyira megörvendeztették a csapat szívét, hogy két teljes szám erejéig visszatértek. Az együttes bevallom soha nem volt szívbéli kedvencem, sőt, ám meglepett, hogy a tőlük választott, hmm… nem kedvelt, de preferált trekkek közül egyet sem játszottak el. Elmaradt a Famous Last Words és a Ghost of You, s bármily csoda, az eddig szinte minden koncerten elsütött I’m Not Okay (I Promise) sem szerepelt a kínálatban.

A sátorhoz való visszatérés azonban nem jelentette még a nap végét. Az AnimaSound Systemről ugyan lemaradtunk, de a MOL színpadon még sikerült elcsípni a rögtön utánuk következő Alvin és a mókusokat egy Júlia nem akar a földön járni erejéig. Kicsit később, úgy két nap múlva a sajtós karszalagot személyzetisnek nézve voltak olyan lelkes ifjak, akik megérdeklődték tőlem ugyan mikor lesz Alvin, így mondhatni a csapat népszerűsége napokon át töretlen volt. A nap befejező aktusa a BlindMyself megtekintése volt. Az együttes műfaja ugyan közel áll a szívemhez, amit azonban láttunk és hallottunk… nos én inkább megsüketíteni szerettem volna magamat, mint megvakítani. Ennyi elég is volt egy napra, így kissé felemás szájízzel egyre inkább a pénteket várva lezártuk a szerdai napot.

My Chemical Romance set lista:

o Look Alive, Sunshine

o NaNaNa (NaNaNaNaNaNaNaNaNa)

o Give 'Em Hell, Kid

o Planetary (GO!)

o Hang 'EmHigh

o Mama

o The OnlyHopeForMeIsYou

o House Of Wolves

o Summertime

o I'm Not Okay (I Promise)

o Vampire Money