MOL Nagyon Balaton

Az idei nyáron harmadszor indul útjára a Nagyon Balaton programsorozat, amely 2013 óta a Balaton Régió legrangosabb, legizgalmasabb kulturális-, gasztronómiai- és sporteseményeit, fesztiváljait gyűjti csokorba. Idén, májustól szeptember végéig már 25 esemény  várja mindazokat a hazai és külföldi turistákat, akik a nyári hónapokban a Balaton Régiót választják úticélként. Amíg tavaly közel 450.000-en vettek részt a programokon, idén már 600.000 vendéget várnak a szervezők. A MOL Nagyon Balaton keretében ünnepel a 25 éves Művészetek Völgye, a 10 éves KultKikötő, a Balaton közepén ad koncertet a hetvenedik születésnapját ünneplő Hobo, a tó körül lehet majd futni és biciklizni, jazz- és folkzenei koncertek és rangos borfesztiválok mellett, a MasterCard Balaton Sound, a STRAND - Nagyon Zene Fesztivál, a B.my.Lake, az ARTplacc és a Paloznaki Jazz Piknik az eddiginél is több vendéget vár.

A Nagyon Balatonhoz névadó partnerként kapcsolódik a MOL, az MTVA pedig idén is stratégiai partnerként vesz részt a programokon.

A Nagyon Balaton név ma már ismerősen cseng a hazai, aktívan pihenő százezrek körében. Az  eseménysorozat gazdája, kitalálója és főszervezője a VOLT Produkció, amelynek vezetőit idén a hazai turizmus legbefolyásosabb szereplői közé választották. „A Nagyon Balaton célja a kezdetek óta változatlan: a régió legizgalmasabb és legrangosabb eseményeivel közösen a Balaton legjobb arcát, igazi értékeit szeretnénk megmutatni az egész országnak. Ehhez mi egyrészt egy igazán jelentős reklámkampányt szervezünk, másrészt igyekszünk újabb és újabb programokkal kapcsolódni hozzájuk. Nagy öröm és büszkeség számunkra, hogy ma már olyan neves és nagy múltú események is a MOL Nagyon Balaton partnerei, mint a Művészetek Völgye, az ARTplacc, a KultKikötő vagy éppen a Paloznaki Jazz Piknik.” – mondta el Lobenwein Norbert, a Nagyon Balaton vezetője.

A Nagyon Balaton születésével egyidőben tucatnyi, igazán nagyszabású program és esemény is elindult a régióban. „A MasterCard Balaton Sound európai sikere után 2013-ban egyszerre két új fesztivált is elindítottunk. Mind a B.my.Lake, mind a STRAND – Nagyon Zene  Fesztivál ma már jegyzett és népszerű események, amelyek százezres tömeget vonzanak a Balatonra, de a korábbi évekhez hasonlóan idén is számos új programot indítunk a Balaton több pontján. A programdömping mellett a MOL Nagyon Balaton gasztronómiában is erősít. A We Love Balaton portállal és a Magyar Konyhával együttműködve a régió 100 legjobb éttermét, kávézóját, lángos- és halsütőjét, fagyizóját „MOL Nagyon Balaton TOP 100” jelzéssel látjuk el, őket kiemelten ajánljuk a nagyközönségnek, számos orgánumban.” – emelte ki Fülöp Zoltán, a Nagyon Balaton főszervezője.

Az intenzív kampány egyik fontos elemeként a nyár során két alkalommal, 200.000 példányban jelenik meg az ingyenes MOL Nagyon Balaton magazin, amelyhez fesztiválokon, Tourinform irodákban és MOL benzinkutakon juthat hozzá a közönség. Az MTVA pedig stratégiai partnerként kapcsolódik a MOL Nagyon Balaton programjához.

„A Balaton kiemelten fontos szerepet tölt be az MTVA életében. Túl azon, hogy a Balatoni Nyár című műsorunk idén megújult formában jelentkezik naponta Révfülöpről, a Nagyon Balaton programjai kivétel nélkül olyan értéket képviselnek, amely fontos a közmédia számára.  Igyekszünk mindenhol jelen lenni, ahol történik valami izgalmas, érdekes, bemutatásra érdemes esemény, a Petőfi Rádió és a Petőfi TV pedig több programról élőben jelentkezik majd. Az eseménysorozat szervezői számos olyan kisfilmet készítettek a Balaton érdekes szereplőiről, amelyeket ugyancsak az MTVA tűz műsorára, egész nyáron.” – mondta el Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója.

Nem véletlen, hogy a MOL is felfigyelt az izgalmas rendezvénysorozatra, és az idei évtől névadó partnerként kapcsolódik a Nagyon Balatonhoz.  „Az ország legnagyobb vállalataként az a feladatunk, hogy olyan projekteket támogassunk, amelyek a számunkra fontos dolgokat képviselik. Lényegesnek tartjuk az ország fejlődését, amihez egy-egy régió felpezsdítésén keresztül vezet az út. Örülünk, hogy a Nagyon Balatonnal egymásra találtunk, hiszen ez az eseménysorozat több mint koncertek sorozata: a gasztronómia, a vendéglátás éppúgy benne van, mint a mozgás vagy a zene. Sokszínűsége segít abban, hogy új energiát vigyünk a mindennapjainkba. Ahogy Budapest közlekedése új dimenziót kapott a MOL Bubi-val, úgy nyáron a Balaton vérkeringésének élénkítése a célunk. Szeretnénk útitársak lenni mindenben, ami előre visz, amivel feltölt!” – mondta Szollár Domokos a MOL Magyarország kommunikációs igazgatója az együttműködésről.

25 MOL Nagyon Balaton esemény
Futással és bringázással indul a szezon. Az Ultrabalaton hazánk egyik legnépszerűbb tömegsport eseménye, egyben Közép-Európa leghosszabb futóversenye, melyen a táv „csupán“ egy kör, de az a teljes Balaton körül. A MOL Nagyon Balaton Zamárdiban egy zenés lounge váltóponttal várja a futókat, bicajosokat, vagy éppen a szurkoló családokat és barátokat.

Bringázd körbe a Balatont! címmel az egész szezont érinti a MOL Nagyon Balaton felhívása, amelyhez egy telefonos applikáció is készül. Ennek segítségével mindazok, akik vállalkoznak arra, hogy egy teljes kört, vagy akár csak pár kilométert bringáznak, büszkén oszthatják meg a megtett távolságot és selfiejüket, vagy a kirándulás legjobb fotóját a Facebook oldalukon. A bicajosokat 20 bringaponton szervízcsomagok, hűsítők is várják.

A balatonföldvári KultKikötő immáron tizedik éve a Balaton Régió leghosszabb és legtartalmasabb kulturális programsorozata. Az idei jubileumi évben saját bemutatóval és három új helyszínnel várják a kultúrára éhes közönséget.

A tavalyi, sikeres kompkoncert után a MOL Nagyon Balaton és a Balatoni Hajózási Zrt. idén már két alkalommal rendezi meg ezt az egyedi hangulatú koncertet. A Balaton közepén „összekapaszkodó” kompok színpadán ezúttal a nyár elején a hetvenedik születésnapját ünneplő Hoboval, a nyár végén pedig a Vad Fruttikkal és a Nagy-Szín-Pad! verseny döntőseivel találkozhat a közönség.

2015 elejének filmes és egyben zenei szenzációja volt a Balaton Method zenés film bemutatása, amelynek a MOL Nagyon Balaton kiemelt partnere. A sikeres alkotás a Balaton Sound és a STRAND Fesztiválok ideje alatt és több különleges balatoni helyszínen, Tihanyban, Fövenyesen vagy a Művészetek völgyében is látható lesz.

A siófoki Kálmán Imre Szabadtéri Színpad ezúttal három alkalommal kínál változatos Nagyon Balaton-programokat. Kálmán Imre „operettkirály” 100 éve írta meg legismertebb és legtöbbet játszott darabját, a Csárdáskirálynőt. A művet az Operettszínház adja elő Kálmán Imre szülővárosában. KERO rendezése friss, mai darab, a 2002-es bemutató óta töretlen siker.
Július végén az Incognito zenekar látogat el Siófokra, augusztusban pedig egy igazán rangos folkprogram keretében Lajkó Félix, a Muzsikás és a Kaláka lép színpadra.

A déli part „fesztiválfővárosa” vitathatatlanul  Zamárdi, amely az idei évtől Magyarország legsikeresebb fesztiváljai közül háromnak is otthont ad.

A MasterCard Balaton Sound, a Balaton legnépszerűbb eseménye minden eddiginél komfortosabb, látványosabb és tartalmasabb programot ígér. A 2015-ben 5 napossá bővült fesztiválra Zamárdiba látogatnak az elektronikus zene olyan sztárjai, mint a jubileumi turnéval visszatérő Faithless, Tiesto, a DJ Mag szavazásán a világ jelenlegi legjobb DJ-jének megválasztott Hardwell, a Grammy-díjas Zedd és Nicky Romero, vagy a hip-hop, r’n’b műfajok nagyágyúi, mint Jason Derulo és Ludacris. A Nagyon Balaton Terasz pedig a legjobb balatoni borokat, pezsgőket, ételeket és szuveníreket kínálja majd.

Két ével ezelőtt, a Nagyon Balaton indulásakor startolt a Petőfi Rádió és a VOLT Produkció közös nagy eseménye, a STRAND – Nagyon Zene Fesztivál, amely tavaly már 72.000 vendéget vonzott Zamárdiba. Idén a Petőfi legnépszerűbb hazai zenekarai mellett többek között Steve Aoki, a Simple Plan, az All Time Low és a House of Pain is fellép a fesztiválon.

Az indulás évében, 2013-ban máris Európa legjobb új fesztiváljának választották a B.my.Lake-et. Az „elektronikus zene Mekkájaként” is aposztrofált butikfesztivál az idei évtől a STRAND Nagyon zene Fesztivál mellett és vele egyidőben, augusztus 19-22. között zajlik. A B.my.Lake vendége lesz idén – több száz DJ mellett - Fritz Kalkbrenner, a GusGus és Sven Vath is.

Természetesen az északi part MOL Nagyon Balaton-kínálata is rendkívül sok, izgalmas programot ígér 2015. nyarára.

A Kálibulin Köveskál, Mindszentkálla, Szentbékkálla a főszereplő. A népszerű köveskáli éttermek különleges menükkel készülnek, a gasztronómia mellé a Balaton-felvidék ismert borászai kínálják a boraikat. Napközben élőzene, kulturális és gyerekprogramok, este pedig a Budapest Bár koncertezik.

A Paloznaki Jazz Piknik, a Homola Pincészet által szervezett fesztivál a tavalyi nyár nagy meglepetése volt: két nap alatt közel ötezren látogattak el a festői kis faluba. Paloznak utcái megteltek élettel, illatokkal, zenével, andalgó emberekkel, és ez idén sem lesz másképp!

A hazai, fiatal kortárs kultúra legmenőbb intézményeit, produkcióit, alkotóit és előadóit kínálja a tihanyi ARTplacc kortárs művészeti és design fesztivál, július 22-től július 26-ig, a Balaton partján, a tihanyi révnél.

25 éves a Művészetek Völgye! Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválja idén több ezer programmal és fellépővel ünnepel a Balaton-felvidéken július 24-től augusztus 2-ig.

Balatonfüred 1932 óta megrendezett hagyományos borfesztiválja a Füredi Borhetek, ahol nem csak számtalan környékbeli borász kínálja az italait a hangulatos Tagore sétányon, de folyamatosan koncerteznek a magyar könnyűzene, a pop és a folk ismert szereplői, a MOL Nagyon Balaton szervezésében.

A Kékszalag tókerülő vitorlásversennyel egyidőben borral teli pohárral szurkolhatunk a versenyzőknek a parton, de akár hajóról is. A balatonfüredi VinCE Balaton fesztivál különlegessége ugyanis, hogy boros „élménykurzusokat” tartanak yachtok fedélzetén.

A Festetics kastélytól a város főterén át a Balaton-partig a koncertektől a borokig különféle programok, látni- és kóstolnivalók várják a KeszthelyFest közönségét.

Kivilágított hajók és a vízen spontán létrehozott kikötő: a Yacht Balaton a Balaton egészen új arcát mutatja be egy egyedi party-sorozatottal, melynek fő helyszíne a víz.

MOL Nagyon Balaton
Esemény bontás

Ultrabalaton
A Balaton körül, május 29-31.

Az idén először az NN Biztosító névadó támogatásával megrendezésre kerülő NN Ultrabalaton hazánk egyik legnépszerűbb tömegsport eseménye, egyben Közép-Európa leghosszabb futóversenye, melyen a táv „csupán“ egy kör, de az a Balaton körül. A 220 km-es versenyen indulni lehet futóként egyéniben vagy váltóban, illetve bringatúra résztvevőként. Az UB azonban nem csupán a teljesítményről szól, egyszerre futózarándoklat és egész hétvégés fieszta.

Az esemény 2007-ben indult útjára, azzal a céllal, hogy létrejöjjön egy 200 kilométernél is hosszabb ultrafutó verseny. A kezdeti, 200 fős indulói gárdához évről-évre többen csatlakoztak, mígnem az esemény népszerűsége sokszorosára nőtt. Idén rekord létszámú nevező, 200 egyéni induló, 650 csapatváltó és 400 kerékpáros, összesen közel 6500 fő vág neki a távnak. Ráadásul  már márciusban beteltek a nevezési lehetőségek, ami újabb rekord az UB történetében. A teltház miatt idén először extra lehetőséget is biztosítanak a szervezők: az UB Félmaraton május 31-én, 11 órakor rajtol Balatonszéplakról és természetesen a Club Aliga területén felépített versenyközpontban lesz a 21 km-es egyéni futás célja.

Az UB hősei az ultrafutók, akik egyedül vágnak neki a 220 km-es körnek. Idén is itt lesz a tavalyi győztes és 18 óra 30 perces (!) köridejével pályacsúcstartó Ivan Cudin, újra eljön Francoise Gilles Pallaruelo,  aki ezidáig minden UB-n célba ért egyéniben, és rajthoz áll a verseny korábbi egyetlen női abszolút győztese, egyben a világ legjobb női ultrafutója, dr. Lubics Szilvia is, aki – tiszteletünk jeléül – az egyes rajtszámot viseli majd.

Szeretnénk kiemelni a Mosoly váltó, a Láss egyesület és a Suhanj! alapítvány részvételét is, akik karitatív céllal vágnak neki a pályának.

Az UB mára fogalommá vált. Egyszerre szól a versenyzésről, önmagunk határainak megismeréséről, a közösségi élményről, a buliról és a Balaton környékének megismeréséről.  Az "év leghosszabb napja" melyen minden megtett kilométer számít!

Bringázd körbe a Balatont!
A Balaton körül, június 16 - augusztus 30.

A Balaton körbebicajozása olyan, mint az El Camino túraútja. Nagyon sokak bakancslistáján szerepel a tó körbebiciklizése, és ezen igazán semmi meglepő nincs. A 230 kilométeres bicikliút vízpartokon, hegyek lábán, szőlők és nyaralók mellett halad: minden rajta van, amit a balatoni tájban szeretni lehet. Ugyanakkor nincsenek benne extrém szakaszok, így bármilyen hétvégi bringás, család, gyerek nekivághat.

Így is tesznek egyre többen, ezért idén a Nagyon Balaton is beszáll a Balaton körbebringázás népszerűsítésébe. A legnagyobb balatoni bringás eseményt, a Bringamánia Tour de Balatont szervező Vuelta Sportirodával közösen június közepétől nyár végéig húsz bringapontot hozunk létre a Balatonnál. A bringások itt szerszámokhoz és frissítőhöz is juthatnak. Ha pedig be is csekkolnak ezeken a pontokon és regisztrálják magukat a bringás alkalmazásba, akkor balatoni hosszúhétvégéket is nyerhetnek. Hogy érdemes legyen máskor is bringázni a Balaton körül.

Balaton Method nyári turné
Több helyszínen a Balaton körül

2015 elejének filmes és egyben zenei szenzációja volt a Balaton Method zenés film bemutatása, amelynek a MOL Nagyon Balaton kiemelt partnere. Szimler Bálint és Rév Marcell filmje a magyar popzene színe-javát felvonultatta a Quimbytől a Fran Palermoig – a Balatonnál. A zenészek zenélnek vízibiciklin, óriáscsúszdán, vasútállomáson, falusi kocsmában, templomban és a Káli-medencén átszáguldó furgonokon.

A különleges filmet nyáron autentikus balatoni helyszíneken is levetítik: láthatjuk a Tihanyi PIAC placcon, a Fövenyes Ketmoziban, a Művészetek Völgyében és Zamárdiban is, a MasterCard Balaton Sound és a STRAND – Nagyon zene Fesztivál idején.

KULTKIKÖTŐ
Balatonföldvár, június 26 – augusztus 29.

Saját bemutatóval és három új helyszínnel nyit az idén 10 éves KULTKIKÖTŐ.

A jubiláló KULTKIKÖTŐ különleges eseményekkel ünnepli születésnapját: saját bemutatóval, új helyszínekkel, új műfajokkal, megújult környezetben várja a kulturális kikapcsolódásra vágyókat. A Balaton legsokoldalúbb rendezvénysorozata Balatonföldvár mellett idén két új település három helyszínén nyitja meg kapuit. Június 26 és augusztus 29 között Földváron, Bogláron és Fenyvesen összesen több mint 180 programot – zenés és prózai színházi előadásokat, könnyűzenei koncerteket, családi programokat, képzőművészeti kiállításokat, filmvetítéseket és borkóstolókat – kínálnak a szervezők. A Kultkikötő Produkció Nagy Sándor és Nagy Viktor szereplésével mutatja be A lemez két újabb oldala című képzeletszínházi előadást, ami Janikovszky Éva felnőtteknek szóló írásából készül. Az összművészeti fesztivál repertoárjában találunk tangóestet és operettet, rockkoncertet és monodrámát, ugyanazon a színpadon láthatják a nézők a Quimbyt és a KFT-t, Molnár Piroskát és Dobó Katát, Oszvald Marikát és Láng Annamáriát, a Closert és a Csoportterápiát, Gálvölgyi Jánost és Góbi Ritát, a Szabadkai Népszínház társulatát vagy a Szamárfül Projektet, függetleneket és mjuzikelkámedit, Jászai Mari életét és Badár Sándor stand-up estjét. Balatonbogláron Kern András, Udvaros Dorottya és Gerendás Péter is fellép, Földváron a 10. születésnapot a Budapest Bárral ünnepli a KULTKIKÖTŐ, a szezont pedig a Budapest Jazz Orchestra zárja majd.        

Kompkoncertek
Szántód-tihanyi rév, június 27., szeptember 19.

A 2014-es nyár egyik legkülönlegesebb koncertje volt a Csík zenekar fellépése, akik a Balaton közepén játszottak, két egymáshoz rögzített komp fedélzetén. A kompok Tihany és Szántód között a nyílt vízen cirkáltak, a koncertet kívülről élvező vitorlások gyűrűjében.

Ezt az egyedi hangulatot idén kétszer is átélhetjük. A Nagyon Balaton zenei sorozatát szimbolikusan egy-egy kompkoncert nyitja és zárja június 27-én és szeptember 19-én. Júniusban a hetvenedik születésnapját ünneplő Hobo lép a színpadra, a nyarat pedig a Vad Fruttik és a Nagy-Szín-Pad! fellépői zárják.

Incognito, Muzsikás, Kaláka, Lajkó Félix – koncertek a siófoki Kálmán Imre Szabadtéri Színpadon
Siófok, július 25, augusztus 19.

A siófoki Kálmán Imre Szabadtéri Színpad hagyományos helyszíne a balatoni kulturális életnek és a Nagyon Balaton koncertjeinek is. Idén több fellépő is érkezik Siófokra a MOL Nagyon Balaton programok részeként. Július 25-én az Incognito lép színpadra, augusztus 19-én pedig a hazai folk java: a Muzsikás, a Kaláka és Lajkó Félix.

Csárdáskirálynő 100
Siófok, július 17.

Az Operettszínház sikerdarabjai közül Kálmán Imre legismertebb és legtöbbet játszott operettje a Csárdáskirálynő, mely 2015-ben ünnepli születésének századik évfordulóját. Az 1915-ös bemutató óta világhírűvé vált magyar operett több felújítást megélt, úgy a Budapesti Operettszínházban, mint szerte az országban és a világon. Az Operettszínház előadása, KERO rendezésében friss, mai darabbá vált és a 2002-es bemutató óta töretlen siker. Vendégszerepelt Tokióban, Rómában, Tel-Avivban, Amszterdamban, Baden-Badenben és Berlinben, valamint koprodukcióban hódított Prágában és Bukarestben. Az elmúlt száz évben számtalan primadonna, bonviván, szubrett és táncoskomikus vált népszerűvé a Csárdáskirálynőnek köszönhetően, melynek jubileumi évét a Budapesti Operettszínház nagyszabású turnéval ünnepli meg. Tavaly új díszletet, a jubileumi évben pedig Füzér Anni tervezőnek köszönhetően art deco stílusú, új jelmezeket kap az előadás, amely folyamatosan úton lesz 2015-ben. Külföldi állomásai közül kiemelkedik München és Omán, míg belföldön az ország szinte minden nagyvárosában találkozhat a közönség a darabbal és benne Fischl Mónikával, Lukács Anitával, Dolhai Attilával, Boncsér Gergellyel, Vadász Zsolttal, Kállay Borival, Szendy Szilvivel, Dancs Annamarival, Kerényi Miklós Mátéval, Szabó Dáviddal, Földes Tamással és Faragó Andrással a főbb szerepekben. A tavaszi kőszínházi előadások után a Csárdáskirálynő 100 turné is kezdetét veszi. Ennek egyik állomása nem is lehetne más, mint a szerző, Kálmán Imre szülővárosa, Siófok, azon belül is a nevét viselő szabadtéri színpad.

KeszthelyFest
Keszthely, július 2-4.

Keszthely városi fesztiválja idén másodszor kerül megrendezésre, ezúttal július 2 és 4 között. A négynapos rendezvénysorozat a Festetics Kastély – főtér - Balaton-part-tengelyen szerveződik, ahol a koncertektől az utcaszínházakon, népi játékokon át a balatoni borokig különféle programok, látni- és kóstolnivalók lesznek. A MOL Nagyon Balaton színpadán a Pankastic, Gájer Bálint, valamint a Nagy-Szín-Pad! versenyzői közül a Margaret Island és az Ocho Macho szerepel. A Festetics Kastély tükörterme és a Fő téri plébániatemplom két különleges komolyzenei koncertnek ad otthont.

MasterCard Balaton Sound
Zamárdi, július 8-12.

A Nagyon Balaton rendezvénysorozat ötletgazdái és létrehozói – a VOLT Produkció két tulajdonos-ügyvezetője, Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán - a 2007-ben életre hívott Balaton Sound-on keresztül kerültek szoros kapcsolatba a Balaton Régióval.  Az idén kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő, immár MasterCard Balaton Sound nevet viselő esemény a hazai fesztiválszervezés egyik sikertörténete lett.

A 2015-ben 5 napossá bővült fesztiválra talán minden eddiginél erősebb line up-ot sikerült összeállítania a szervezőknek, így Zamárdiba látogatnak az elektronikus zene olyan sztárjai, mint a jubileumi turnéval visszatérő Faithless, Tiesto, a Swedish House Mafia két alapító tagjának formációja, Axwell v Ingrosso, a DJ Mag szavazásán a világ jelenlegi legjobb dj-jének megválasztott Hardwell, Dimitri Vegas & Like Mike, a Grammy-díjas Zedd és Nicky Romero. A hip-hop, r’n’b műfajok nagyágyúi is fellépnek a Balaton partján, többek mellett Jason Derulo és Ludacris.

Az idei fesztiválon az egyedi kialakítású és rendkívül látványos, 2013-ban Lollipop díjjal kitüntetett MasterCard Nagyszínpadon kívül további három programhelyszín (a megújuló a Telekom Aréna, a vízpartra telepített Terasz és a Jager Aréna), valamint számos kisebb-nagyobb színpad és partihelyszín, napozóterasz, lounge, koktélbár és vízre épült stég – köztük egy exkluzív kialakítású yacht - várja a Sound rajongóit.

A tavalyi évben bemutatkozó Nagyon Balaton Gasztroudvar átalakul, és a parton, valamint a Balaton vizére épült Teraszon elsősorban a balatoni borvidék legjobb pincészeteinek borait és pezsgőit, valamint a régió éttermi specialitásait kínálják majd, hazai dj-k élő szettjeinek kíséretében. Ugyanitt a Nagyon Balaton szervezői rendhagyó tárlat és egyedi installációk segítségével mutatják be a Balaton Régiót, de megtalálhatók lesznek különféle hazai designerek, alkotóművészek Balaton tematikájú szuvenírjei is. A Nagyon Balaton Terasz szakmai és együttműködő partnere lesz az idei évben is a Magyar Konyha, a We Love Balaton, valamint a Balaton Kör.

Kálibuli
Köveskál, Mindszentkálla, Szentbékkálla, június 27.

A Kálibuli egy egész napos gasztro- és kulturális fesztivál a Káli medencében június utolsó hétvégéjén. Az Északipart magazin szervezésében 3 faluban várják a környékért eddig is rajongókat, vagy a most vele ismerkedőket: Köveskálon, Szentbékkállán és Mindszentkállán.

Köveskálon a vendéglátók a Káli-medence 3 leghíresebb étterme (Kővirág, Káli Art Inn, Mi a Kő), és legjobb északiparti borászatok (Liszkay, Istvándy, Laposa, Káli Kövek és még sokan mások).

A csak elővételben kapható gourmet menükkel  a három étterem három fogásos degusztációs menüje ehető végig, borkóstolóval. A többi látogató a la carte étlapról és a helyi termelők kínálatából fogyaszthat.

Napközben Köveskálon élőzene, gyerekprogramok, gasztro- és kulturális előadások (Mautner Zsófi, Herczeg Ágnes, Makk Károly, Varró Dani, Vass László), Szentbékkállán interaktív művészeti műhely várja a vendégeket. Este pedig fergeteges afterparty a Budapest Bárral és Bangó Margittal Mindszentkállán.

VinCE Balaton – borfesztivál a vízen és vízparton
Balatonfüred, július 2–5.

Harmadik alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Tagore sétányon, az ország talán legszebb vízpartján a VinCE Balaton borfesztivált. A Kékszalag tókerülő vitorlásversennyel egyidőben borral teli pohárral szurkolhatunk a versenyzőknek a parton, de akár hajóról is, a fesztivál különlegessége ugyanis, hogy boros „élménykurzusokat” tartanak yachtok fedélzetén. Több mint 60 válogatott kiállító kínálja portékáját a pezsgőktől a kézműves sörökön át az ínyenc halételekig. A vízparti színpadon már délután elkezdődnek az ingyenes koncertek – fellép többek között a Budapest Voices, a Bohemian Betyars és Antonia Vai, a kicsiket pedig gyermekprogramok várják. A fesztiválra a belépés ingyenes.

A minőség garanciája az ország vezető bormagazinja, a VinCE Magazin, amely minden év márciusában a nemzetközi borszakmát hozza el a VinCE Budapest Wine Show-n, nyáron viszont a szakmai rendezvény „kabrióváltozatával”, a VinCE Balatonnal várja vendégeit lazább hangulatban, de ugyanúgy minőségi kompromisszumok nélkül. A VinCE Balatonon ugyanis csak olyan borászatok kínálhatják boraikat, akik a magazin valamely vaktesztjén korábban már szereztek négycsillagos, azaz kiváló minősítést.

ARTplacc kortárs művészeti és design fesztivál
Tihany, július 22-26.

A hazai, fiatal kortárs kultúra legmenőbb intézményeit, produkcióit, alkotóit és előadóit kínálja a tihanyi ARTplacc kortárs művészeti és design fesztivál, július 22-től július 26-ig, a Balaton partján, a tihanyi révnél. Kiállítások és mozi, zenekarok, design, DJ-k és fotóbloggerek, étel, ital, kortárs tánc, színház, irodalom és függőágyak. Az ARTplacc a nyár egyik legizgalmasabb eseménye lesz.

A tematikusan felépülő ötnapos rendezvényen az egyes művészeti ágak programjai mellett egyaránt lesznek workshopok, beszélgetések, interaktív foglalkozások, külön a legfiatalabb korosztály számára is. A délután a szakmai beszélgetéseké, a gyerekszínházi és egyéb családi programoké, melyek aztán, az éjszaka közeledtével folyamatosan váltanak át a szórakozásba: minden este lesz mozi és színházprogram, naplementekor felvezető, warm-up szettek, majd az élőzenés koncertek után ismét DJ-k szelektálják a zenét. A művészeti programban különféle projektekkel vesz részt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Ludwig Múzeum, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, a Magyar Képzőművészeti Egyetem és idén először a Design Terminál is.

Az ARTplacc idei művészeti programja a feltörekvő fiatal művészekre koncentrál. Ennek részeként az eddigi galéria sátor megannyi képzőművészeti „one-man show”-nak ad helyet, ahol a kiállító 35 év alatti képzőművészek saját maguk is jelen lesznek. A fesztivál színpadán pedig szintén olyan nevekkel találkozhatunk, akiket fiatal koruk ellenére egyre többen emlegetnek már.

Művészetek Völgye
Kapolcs, Vigántpetend, Taliándörögd, július 24 – augusztus 2.

25 éves a Művészetek Völgye! Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválja idén több ezer programmal és fellépővel ünnepel a Balaton-felvidéken július 24-től augusztus 2-ig. A magyar kulturális, zenei, színházi, irodalmi élet színe-javát felsorakoztató programsorozat mindenkori titka a hagyományok és az újdonságok összhangja és a közvetlen, felszabadult légkör.

Idén udvart indít a Momentán Társulat, valamint Hajós András és a Modern Art Orchestra. Még több zenét ígér a Blue sPot Major, újdonságokkal készül Harcsa Veronika, ellátogat a Völgybe Pintér Béla és Társulata, az Art Moments, Lajkó Félix és Tony Lakatos. Nem hiányozhat Hobo, a hagyományőrző Muharay Szövetség és a gyerekek kedvence, a Kaláka Versudvar sem. Újraéled a Klastrom, amin a Fonó Budai Zeneház és az NVC, azaz a világzene és az elektronikus életérzés osztozik majd. Felbukkan a Balaton Method, a Hello Wood zenei programokat és gyerektábort is szervez, a Design Terminál pedig workshopokat és koncerteket.

IV. Paloznaki Jazz Piknik
Paloznak, augusztus 7-8.

2015. augusztus 7-8-án újra megrendezik a Paloznaki Jazz Pikniket a Balaton északi partján. A Homola Pincészet által szervezett fesztivál a tavalyi nyár nagy meglepetése volt: két nap alatt közel ötezren látogattak el a festői kis faluba. Paloznak utcái megteltek élettel, illatokkal, zenével, andalgó emberekkel, és ez idén sem lesz másképp! A Jazz Piknik a nyár egyik leghangulatosabb programja, fűben ülős jazz koncertekkel, naplementével, finom borokkal, tánccal. Mind a zenei kínálat, mind a közreműködők, mind a gasztronómia tekintetében igazán különleges, minőségi eseményre számíthatnak az idelátogatók.
2015-ben a szervezők ismét 2 színpaddal és 12 felejthetetlen koncerttel készülnek. A Tájház udvara az élőzenés klubok felhőtlen hangulatát idézi, a Paloznak szélén felállított nagyszínpadon a csillagos ég alatt rangos előadókkal és különleges koncertekkel találkozhatnak a látogatók.

A T-Systems nagyszínpadon péntek este az Amoeba, Fábián Juli & Zoohacker, majd a nemzetközi jazz fesztiválok egyik legnagyobb sztárja, a Jazzanova ad koncertet. Szombaton az Infinity kezdi az estét, utánuk a Soul Surge következik, majd egy igazi jazz csillag lép színpadra: a szaxofonlegenda, Candy Dulfer perdíti táncra a közönséget.

A Tájház udvarán a Homola Pincészet színpadon pénteken a Marosi Zoltán Band, Pribojszki Mátyás és zenekara, majd Little G. Weevil lép fel. A szombat Myra Monoka live act-jével indul, majd Gubás Gabi és zenakara valamint a Barabás Lőrinc Quartet ad koncertet.

Találkozzunk Paloznakon augusztus leghangulatosabb hétvégéjén!

B.my.Lake
Zamárdi, augusztus 19-22.

Harmadszor kerül megrendezésre az „elektronikus zene Mekkájaként” is gyakran aposztrofált B.my.Lake, mely 2013-as debütálásakor azonnal Magyarország egyik legnépszerűbb fesztiválja lett, és rögtön a hazai e-zene rajongók elsőszámú nyári célpontjává vált.

Népszerűségének, előremutató szemléletének és rendkívül színes programkínálatának köszönhetően már az első évben elnyerte az „Európa Legjobb Új Fesztiválja” díjat a holland European Festival Awards-on. Nem is csoda, hiszen a szervezők (a VOLT Produkció és a Deadcode Produkció) egy igazán hiánypótló line-uppal robbantották be a fesztivált a köztudatba, amit tavaly még több fellépővel, extravagáns látványelemekkel és újabb sikerrel koronáztak meg. 2014-ben ugyanis a négy naposra bővített B.my.Lake, fennállásának második évében bekerült Európa Legjobb 10 „kisméretű” fesztiválja közé.

Az innovatív kezdeményezéseknek közel sincs vége! Idén a B my Lake a Budapesttől mindössze 110km-re található „fesztiválfővárosba” teszi át székhelyét, és közvetlenül a vízparton, a káprázatos balatoni panorámával rendelkező Zamárdiban várja az érdeklődőket, minden eddiginél erősebb programmal. 

A kortárs elektronika legmeghatározóbb előadóit felsorakoztató B.my.Lake augusztus 19-én nyitja meg kapuit egyedülálló hang-fény-és látványelemekkel, s az óriási érdeklődés ellenére is igyekszik megtartani közvetlen, „butik jellegét”.

STRAND - Nagyon zene fesztivál
Zamárdi, augusztus 19-22.

Tavaly, a STRAND – Nagyon Zene Fesztivál második évében egy új és igazán sikeres fesztivál született, amelyen 72.000-en vettek részt. Ma már nem kérdés, hogy ez egy sikersorozat kezdete, amely túl azon, hogy fesztiválozók tízezreinek jelent élményt és örömöt, a Balaton Régió egyik legnagyobb vonzerejű turisztikai eseménye is egyben. Idén nyáron a tavalyinál is több vendéget várnak Zamárdiba, ahol az MR2 Petőfi rádió kedvenc hazai zenekarai és előadói mellett Steve Aoki, a Simple Plan, az All Time Low, a House of Pain és a New Found Glory is fellép. A Petőfi Rádió és a Petőfi TV élőben közvetít az eseményről

Yacht Balaton - vitorlás találkozó és szuper szexi ponton-party három felvonásban
A Balatonon, több időpontban

A Yacht Balaton egy új típusú vitorlás találkozó, ahol a kihajózás, a balatoni naplemente és a szórakozás kéz a kézben jár. A nappali veszteglés, a kivilágított hajók és a vízen spontán lértehozott kikötő a Balaton egészen új arcát mutatja be, egy olyan egyedi party-sorozatot eredményezve, melynek fő helyszíne a víz.
A Yacht Balatont a Konyhakör alapítói, Kálmán Andris és Tenner Beni indították el egy adriai vitorlázásból inspirálódva. A szervezéshez pedig a Balaton olyan szerelmesei csatlakoztak, mint Koleda Petra, Csókay Gergely (Budapest Essentials) és Ráday Dávid (Hello Wood).

A 2014-ben, demóként kipróbált koncepció várakozásokat felülmúló sikerességének köszönhetően 2015-ben a Yacht Balaton több eseménnyel jelentkezik, és még magasabbra teszi a mércét: nagyobb vízfelületen, még több vitorlással, még nagyobb bulikat szervez - azzal a céllal, hogy egy teljesen egyedülálló nyári élményben legyen része mindenkinek, akit érdekel, mi van a parton túl.

Ebben az évadban a Yacht Balaton több zenei stílust költöztet a tó közepére: lesz például hip-hop/r’n’b a Bulika sorozattal karöltve és egy Electronic matiné keretében a nappali house szenzációként ismertté vált City Matiné hagyja el a szárazföldet.
2015-ben az első Yacht Balaton június 6-án kerül megrendezésre.
Sail the date!

Füredi Borhetek
Balatonfüred, augusztus 11-30.

Balatonfüred 1932 óta megrendezett hagyományos borfesztiválja, a Füredi Borhetek nem csak pár napig tart, mint a balatoni borfesztiválok többsége, hanem augusztus közepétől a hónap végéig. Ezalatt az idő alatt nem csak számtalan környékbeli borász kínálja az italait a hangulatos Tagore sétányon, de folyamatosan koncerteznek a magyar könnyűzene, a pop és a folk ismert szereplői. Ezúttal sem lesz ez másként. A fellépők között pedig idén is ott lesznek a VOLT Produkció és az MR2 Petőfi rádió Nagy-szín-pad! tehetségmutató versenyének fellépői is.