A szegedi Tisza-plázs is várja a fesztiválozókat, napfürdővel, SZIN Plázzsal

SZIN

A SZIN szervezői speciális augusztusi szegedieknek szóló kedvezménnyel mondanak köszönetet a helyieknek azért a türelemért és együttműködésért, amellyel minden szegedi támogatja a fesztivált. Az állandó és ideiglenes szegedi lakóhellyel rendelkezőknek, azaz minden szegedinek a napijegy augusztus 20-ig 15%-kal olcsóbb. Emellett idén először az SZTE egyetemistái mellett az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium tanulói is kedvezményes 14.500 forintos SZTE Bérlettel bulizhatnak a SZINen.

A fesztiválon még egy újdonság várja a SZINeseket: idén először a szegedi Tisza-plázson napfürdőzve, nyugágyakon, napernyők alatt sörözgetve, fröccsözgetve élvezhetik a Tisza-parti strand élményt.

A napfény városának lakói a SZIN négy napja alatt türelmükkel, munkájukkal mindannyian tesznek azért, hogy a SZINre érkezők minden évben hatalmas bulival zárhassák a nyarat – velük együtt. A szervezők és a város ezért kifejezetten nekik szóló, augusztusi, speciális kedvezménnyel mond köszönetet az együttműködésért, és a messze földön híres szegedi vendégszeretetért, amivel a SZINre érkezőket fogadják. Hogy minden szegedinek lehetősége legyen élvezni és megtapasztalni a SZIN hangulatot idén is, augusztus 20-ig a Szegedi Ifjúsági Házban 15%-os kedvezménnyel megváltható napijegyek várják őket. A kedvezmény az állandó szegedi lakóhellyel rendelkezők mellett az ideiglenes szegedi tartózkodási hellyel rendelkezőket is megilleti, így ők is 5525 forintért válthatnak elővételes napijegyet. Minden szegedi lakos fejenként egy napra egy elővételes napi belépőt válthat, lakcímkártyája bemutatásával, augusztus 20-ig, az IH Rendezvényközpontban. A fesztiválra a jegyük mellett a személyi igazolványuk és lakcímkártyájuk felmutatásával léphetnek be a kedvezményre jogosult helyiek.

Idén a Szegedi Tudományegyetem hallgatói mellett a SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium diákjai is kedvezményes áron válthatnak belépőt a Parov Stealar Band, a Kosheen, a Quimby, Lou Bega, ATB, a 30Y és a többi színes fellépő koncertjeire és az azokat kísérő élményekre. Az SZTE kedvezményes diákbérlet ára az egyetemistáknak és a gimnazistáknak is 14.500 forint, amit a tanulók a JATE Klubban válthatnak meg, nyitvatartási időben. A vásárláshoz és a belépéshez egyaránt szükség az érvényes diákigazolványuk felmutatása – egy diákigazolvánnyal egy bérletet lehet váltani.

Fesztivál Beach és élményfürdő a belépő mellé

Nem rég nyílt meg az Újszegedi Partfürdőn, így már a SZINezők is élvezhetik majd a finom homokú Tisza-plázst, a SZIN fesztiválstrandját. Napágyakban pihenve, napernyők alatt olvasgatva, strandröpizve, napozva, hűsítőket kortyolva telik majd itt kellemesen az idő az első koncertekig.

Aki izgalmas pancsolásra, csúszdázásra és sikítva nevetős csobbanásokra vágyik, azokat a szomszédban lévő Ligetfürdő várja – a belépés SZIN bérlettel ide is, akárcsak a plázsra, ingyenes. A strandélmények idén tehát a Fesztivál Beach-en, azaz a Tisza-plázson várják a fesztiválozókat, akik a fesztiválterületen pedig a medencékbe költözött különleges tavak és azok élővilágának látványát élvezhetik majd – no meg persze a rengeteg plusz, friss oxigént, amit a vízinövények termelnek.