Star Wars: Rogue Squadron

Mission 1: Ambush at Mos Eisley:
--------------------------------
Ez az elso küldetés, de már ez is meg tudja izzasztani az embert, foként akkor, ha aranyérmet szeretne elérni. Ezen a pályán az ido lesz a legnagyobb ellenségünk, csak három perc áll a rendelkezésünkre. Azonnal szedjük le a kutászdroidokat szemben, majd forduljunk meg. Ott találjuk a második csoportot, oket se hagyjuk érintetlenül. Észak-nyugaton (a hegyvonulat mellett) találunk négy rohamosztagost, ezeket is le kell szednünk annak érdekében, hogy megkapjuk az aranyérmet. Intézzük el az összes droidot a környéken, s vigyázzunk arra, hogy ne legyen idejük megsemmisíteni egyetlen épületet sem. Amint végeztünk velük, repüljünk a városba, amit már javában bombáznak a birodalmiak. Gyorsan intézzük el a bombázókat. Amennyiben jól csináltuk a dolgunkat, megkapjuk az aranyérmet.

Mission 2: Randezvous on Barkhesh:
----------------------------------
Egy szövetséges konvojt kell átkísérnünk a birodalmiaktól hemzsego területen. Az aranyért az összes szállítóhajónak épségben kell maradnia, ami nem könnyu feladat. Intézzük el az utunkba kerülo droidokat, majd tisztítsuk meg a terepet a konvoj elott. Néhány AT-ST rejtozködik a hegyek között, intézzük el oket minél elobb. A hegygerincen találunk még néhány lézertornyot, ezeket is romboljuk le. Az igazi veszedelmet a két TIE Bomber jelenti, oket sürgosen le kell lonünk. Kövessük a konvojt, majd lojük ki az újabb Chicken Walkereket. Kövessük a jármuveket, s vegyük észre az újabb bombázókat. Kapjuk le oket, majd repüljünk egyenesen a birodalmi torlaszhoz. Kapjuk el a kis lépegetot, s robbantsuk fel a torpedókkal a lézertornyot. Támadjuk meg a rohamosztagosokat is, elég sok birodalmit kell hidegre tennünk az aranyért. Amennyiben az összes hajót megmentettük és elég rohamosztagost lelottünk miénk a gyozelem.

Mission 3: Search for the Nonnah:
---------------------------------
A Lázadók egyik hajója lezuhant. Meg kell keresnünk, majd fedezetet kell nyújtanunk a hamarosan megérkezo siklónak. Lojünk ki néhány probe droidot, majd útközben szedjünk le vadászokat. Körözzünk a lezuhant urhajó felett, majd várjuk meg, míg megérkezik a birodalmi szállítóhajó. Leloni sajnos nem tudjuk, de a találatipontosságunkon sokat javíthatunk, ha tuz alá vesszük. Koncentráljuk a lézertüzet a Chicken Walkerre, majd a tankokra. Hamarosan megérkeznek a bombázók, ezeket gyorsan el kell intéznünk, különben felrobbantják a lázadó siklót. A rakodás befejeztével a shuttle felszáll, s elindul a felszállási pont felé. Álljunk be mögé, majd szedjük le a birodalmi vadászokat. Nem könnyu ez a rész, rendszerint engem lelottek, de ez lehetové tette a siklónak, hogy elmenekülhessen. Idonk, mint a tenger, az aranyért viszont elég sok vadászt le kell lonünk.

Mission 4: Defection at Corellia:
---------------------------------
Egy birodalmi tiszt, Cryx Madine át kíván állni a lázadók oldalára. Biztosítanunk kell a védelmét, bármi áron. Nagyon kevés az idonk, tehát nem hibázhatunk. Kapjuk el a droidokat, majd száguldjunk vissza a város fölé bombázókra vadászni. Gyorsan lojük le oket, majd repüljünk a város másik végébe. Ott bombázók már javában támadják a foépületet. Tisztítsuk meg a terepet, majd a part mentén repüljünk a lépegeto felé. Útközben lojük le az álló hajókat, majd menet közben intézzük el a partra szálló rohamosztagosokat. Ne forduljunk vissza,annyiidonk nincs. Keressük meg a lépegetot, majd a szigonyágyúval intézzük el. (repüljünk egészen közel a lábához, majd kapcsoljuk be a másodlagos fegyvert). Három kör után felbukik, ekkor nyugodtan szétloheto. Igyekezzünk szuk köröket leírni, mivel könnyedén elveszíthetjük a kábelt. Ezután két újabb bombázó jelenik meg, ezeket se felejtsük el, különben ugrott az aranyérmünk. Idoközben megérkezik az utánpótlás, ok már egyenesen a foépület ellen vonulnak. Két AT-ST és egy AT-AT támad az épületre, tehát nincs sok idonk. Eloször intézzük el a kicsiket, majd kapjuk el a nagyot. Hamarosan megérkezik a lázadó sikló, hogy felvegye a birodalmi tisztet. Hat TIE vadász támadja meg, mindenféleképpen meg kell védenünk. A landolás után marad még némi idonk, ideje, hogy felszedjük az aranyhoz nélkülözhetetlen advanced proton torpedókat. Ezt a középso városban találjuk meg, a házak között. A házak között nem tudunk manoverezni, felurol érdemes lecsapni rá. Amennyiben marad még egy kis idonk vadásszuk le a megmaradt rohamosztagosokat.

Mission 5: Liberation at Gerrard V:
-----------------------------------
Az indulás után azonnal szedjük le a két elottünk lévo lézertornyot, majd emelkedjünk fel. Ott keressük meg a felhokarcolók tetejére telepített turbólézereket, majd hallgattassuk el oket. Ezután keressük meg a legközelebbi rakétatornyot (a szurdok bal oldalán), majd lojük szét. Ezek a legveszélyesebbek, mivel gyorsan leszedik a megvédendo Y-wingeket. Forduljunk jobbra, majd intézzük el a másik két rakétatornyot is. Intézzük el a maradék két lézerágyút, s robbantsuk fel a négy AT-PT-t is. Repüljünk keresztül a szurdokon (két újabb AT-PT), majd támadjuk meg a hegy mögötti rakétatornyot. Három továbbit missile tower keseríti meg az életünket, de ha gyorsak vagyunk akkor nem lehet gond. A nagy turbólézerre lojünk ki három protontorpedót, majd vadásszuk le a megmaradt AT-PT lépegetoket. Igyekezzünk elkapni több Interceptort is, mivel csak így kapjuk meg az aranyérmet. Egyetlen Y-winget sem lohetnek le.

Mission 6: The Jade Moon:
-------------------------
Vegyük célba az AT-PT-ket, s semmisítsük meg oket még a távolból. A fo bázist négy lézertorony védi, melyeket már az elso menetben le kell szednünk. Lojük szét a két épületet, majd repüljünk vissza a kiindulási ponthoz (ne felejtsük el, hogy összecsukott szárnyakkal jóval gyorsabban haladhatunk). Útközben lojük szét a ládákat és az épületeket. A térkép bal oldalán maradva lojük le a rakétatornyokat. Keressük meg azt a völgyet, melyben az alján egy épület és egy rakétatorony található. Lojük szét mindkettot, majd vegyük fel az új pajzsot. Haladjunk tovább az árok mélyén, egészen addig, amíg el nem érjük a pajzsgenerátort. Ne lojük még szét, eloször intézzük el a tornyokat, a ládákat és az AT-PT-t. Lojünk ki két torpedót a generátorra, majd kapjuk le az elottünk lévo négy rakétatornyot. Száguldjunk vissza a fobázishoz, és intézzük el a négy AT-PT-t. Keressük meg a két bombázót, mielott még esélyük lenne megtámadni a teherkocsikat. Vigyázzunk, mert néhány másodpercen belül megjelenik a harmadik is. A három bombázó lelövése után már csak a vadászok maradtak hátra.

Mission 7: Imperial Construction Yards:
---------------------------------------

Repüljük teljes sebességgel az elso radartorony felé. Az elso hármat gond nélkül leszedhetjük, a negyediket inkább adjuk át a többieknek, mi koncentráljunk a két utolsóra. Amint végeztünk a radarállomásokkal, forduljunk balra, s keressük meg az AT-AT gyárat. Nehéz lesz eltéveszteni, hiszen rengeteg félig kész lépegeto áll az udvaron. Két turbólézer és két rakétatorony védi. Az üzemképes walkerekkel ne álljunk le harcolni, maximum a találati arányunkat növelhetjük rajtuk menet közben. Intézzük el a gyárakat, de vigyázzunk, mert az egyikbol rengeteg rohamosztagos és egy muködo AT-ST bújuk elo. Tegyünk néhány kört, s semmisítsük meg a nagyobb célpontokat, de ne töltsünk el túl sok idot a katonák hajkurászásával. Térjünk vissza a keresztezodéshez, majd forduljunk jobbra. Itt tesztelik a TIE vadászokat, a felszállópályán rengeteg állomásozik. Forduljunk néhányat, s szedjünk le, amennyit csak tudunk. A szomszédos felszállópályáról épp akkor startol egy shuttle, mi inkább foglakozzunk az épületekkel és a rakétatoronnyal. Lojünk szét mindent, majd vegyük fel az advanced bomb bónuszt. Már csak az AT-ST gyárat kell megtalálnunk. Két Chicken walker próbál megállítani útközben, kevés sikerrel. Az ido nagyon kevés az aranyhoz, ezért gyorsnak és pontosnak kell lennünk. Nagyon sok katonát le kell lonünk, ha aranyérmet akarunk.


Mission 8: Assault on Kile II:
------------------------------
Nagyon nehéz a küldetés, foként az ido rövidsége miatt. A szerencsétlen Y-wing alig vánszorog, bár a bombái remekül beváltak. Eloször szedjük darabokra az urközpontot és az épületeit. Minden elágazásnál válasszuk a jobbra vezeto utat, így el sem téveszthetjük. Útközben lebombázhatunk néhány tornyot és épületet, de nem szabad lelassítani, különben kifutunk az idobol. Az urközpontban minden épületet meg kell semmisítenünk. A nagyokat bombázzuk le, a kicsiket a lézerágyúkkal intézzük el. Amint végeztünk parancsot kapunk, hogy intézzük el a radartornyokat és a négy parancsnoki épületet. Repüljünk ki a kanyon kijáratán (csak egy van neki). Az elso elágazásnál forduljunk jobbra, s kövessük a kanyon vonulatát. Keressük meg a nagy üres tért, majd intézzük el a négy parancsnoki épületet. A negyedikben rengeteg rohamosztagos lapul, érdemes rájuk dobni egy bombát, amíg még gy csoportban vannak. Már csak a radarközponttól és az antennáktól kell megszabadulnunk. Ez az eddigi legnehezebb küldetés. Nagyon ki van számítva az ido, egy pillanatra sem tévedhetünk el a kanyonok között. Viszont meg lehet csinálni aranyra az Y-winggel is.

Mission 9: Rescue on Kessel:
----------------------------
Meg kell állítanunk a Wedge-t szállító vonatot. Nem szabad megsemmisíteni, csak az ion ágyúnkat szabad használni (másodlagos fegyver). Amennyiben az aranyra utazunk hagyjuk a vonatot, három jármu igyekszik elmenekülni a területrol. Meglehetosen közel vannak hozzánk, lojük szét oket. Robogjunk a vonathoz, majd az ionágyúval bénítsuk meg a felfegyverzett kocsikat. Amint elegendo kocsit megbénítottunk a vonat lelassul, így lesz elég idonk mindent lerombolni. Az összes birodalmit meg kell semmisítenünk, beleértve a támadó Interceptort is. Amint végeztünk mindenkivel (ne feledkezzünk meg az antennákról sem),
miénk az aranyérem (feltéve, ha elég gyorsak voltunk).

Mission 10: Prisons of Kessel:
------------------------------
Négy börtönbol kell megmentenünk a rabokat, de ehhez mindáron meg kell védenünk a birodalmiaktól zsákmányolt szállítóhajónkat. A legjobb taktika az, ha elore körbejárjuk a börtönöket, s leszedjük a lézertornyait. Ügyeljünk a vadászokra, az Interceptorokra és az AT-ST-kre. Amint leszállt a hajónk az elso börtönnél rá kell döbbennünk, hogy eros pajzs védi az épületeket. Keressük meg a pajzsgenerátort, s gyorsan eresszünk bele két protontorpedót, egyelore ne foglalkozzunk a többiekkel, az elsodleges cél a hajó megvédése. Néhány TIE vadász próbálkozik, de oket hamar el lehet intézni. Amint a rabokat kihozták a börtönbol, a két közeli kaszárnyából négy-négy rohamosztagos özönlik elo. Lojük le oket, majd robbantsuk fel az épületet. Azért kell utólag ez megtennünk, mert különben a megölt ellenfelek száma túl kevés lenne. Kísérjük el a hajót a következo börtönblokkhoz, majd keressük meg a hegyoldalban a magányos bunkert, melyet egy rakétatorony véd.
Robbantsuk fel, majd vegyük fel a seeker missile bónuszt. Innentol kezdve gyerekjáték a küldetés, arra kell csak vigyáznunk, hogy elegendo birodalmit nyuvasszunk ki.

Mission 11: Battle above Taloraan:
----------------------------------
A harmadik fejezetben mindent el kell követnünk, hogy megállítsunk egy kapzsi birodalmi kormányzót. Elso lépésként a bányavállalatát kell tönkretennünk. Nyolc platformot kell meglátogatnunk, s kell lonünk a birodalmi jellel ellátott tartályokat. Nem nehéz a küldetés, arra kell csak vigyáznunk, hogy ne lojünk szét túl sok civil tartályt, különben vége a küldetésnek. Aki aranyra pályázik, az kétszer is gondolja meg, mire lo, hiszen ebben a küldetésben 70%-os találati arányt kell elérnünk. Az aranyhoz meg kell még találnunk egy bónuszt is, mely a város felhokarcolói között található. A koréliai szállítóhajót mindenféleképpen meg kell védenünk a TIE vadászoktól, használjuk a követorakétákat.

Mission 12: Escape from Fest:
-----------------------------
Meglehetosen nehéz küldetés, foként ha fejünkbe vettük az aranyérmet. Repüljünk át a szemközti domboldalon, majd útközben szedjük le a tankot és néhány rohamosztagost. A domboldalon végezzünk a három lézertoronnyal, majd keressük meg a három lázadó AT-PT- t. Egy nagy lépegeto üldözi oket, ot kell elbuktatnunk. Menet közben lojünk szét néhány rohamosztagost is, ennyivel kevesebben támadnak, míg a lépegeto lábai körül keringünk. Repüljünk át a nagy fal felett, majd a generátornál ismételjük meg a lépegeto elleni támadást. Arany esetén nem hibázhatunk egyszer sem. Robbantsuk fel a generátort, de ne vesztegessünk sok idot vele. A harmadik lépegeto még messze van, de nem szabad az AT-PT-k közelébe engedni. Kapjuk el gyorsan, majd lojük szét a domboldalon közeledo tankokat. 10-12 jön belolük, tehát nem nagyon hibázhatunk. Idoközben megérkezik nyolc bombázó, ok jelentik a küldetés utolsó részében a legnagyobb veszélyt a lépegetoinkre. Azonnal támadjuk meg oket, amint felbukkannak, sot, még eléjük is mehetünk. A nyolcadik lelövése után ellenorizzük még egyszer, hogy nem maradt e néhány tank a leszállópálya közelében, majd húzzunk vissza a generátor környékére. Rengeteg rohamosztagos rohangál a szétlott barakkok mellett, tizedeljük meg oket alaposan. Amint végeztünk, keressük meg a kutatóközpontot, de ne lojük még szét. Intézzük el a rakétatornyokat, majd az épület mögötti hegyteton keressük meg a bónuszt. Most már szétlohetjük a központot.

Mission 13: Blockade on Chandrila:
----------------------------------
Az egyik legkönnyebb küldetés. Nem kell mást tennünk, mint megvédelmezni a vonatot a bombázóktól. Ügyeljünk arra, hogy útközben elegendo Interceptort is lelojünk, különben nem lesz elég a megölt birodalmiak száma. Amint a vonat befut a városba ne hagyjuk magára, mivel két bombázó késve érkezik, idejében meg kell semmisítenünk oket. Amint megérkeznek a Chicken walkerek intézzük el oket torpedóval, ne pocsékoljuk rájuk az idot. Hat támadja a siklókat, egy a város másik oldalán három tornyot. O rejti a bónuszt, tehát mindenféleképpen szét kell lonünk az aranyhoz. Érkezik még néhány bombázó, de ok már nem jelenthetnek gondot.

Mission 14: Raid on Sullust:
----------------------------
Talán ez az egyik legnehezebb küldetés a játékban, foként akkor, ha az aranyra hajtunk. A legnagyobb veszedelmet a rakétatornyok jelentik, van belolük vagy hat. 4 perc alatt kell teljesíteni a pályát, ami az Y-winggel nagyon kemény. Nekem a legjobb idom 3perc 51 másodperc volt, de erre az eredményre ráment egy egész délutánom. 40 ellenfelet kell kicsinálnunk. Ezt csak akkor érjük el, ha szinte az összes turbólézert és dobozt kilojük a bázis környékén. A küldetés elso felében gyujthetjük össze a bónuszt, ami a legnagyobb épület belsejében rejtozik. Amint az összes generátort kilottük, megszunik a foépület körülötti pajzs, s megtámadhatjuk célpontot. A gyozelemhez ki kell lonünk az összes cilindert. Amint ez megtörtént továbbrepülhetünk a következo csata színhelyére. Aki túl lassúnak találja az Y- winget, az repülhet a Naboo vadásszal is, feltéve, ha letöltötte a patch-t.

Mission 15: Moff Seeredon's Revenge:
------------------------------------
Tévedtem, ez a küldetés még nehezebb, mint az elozo volt. Nem elég a rengeteg rakétatorony, az Interceptor horda, az AT-ST-k, még a civilekre is vigyáznunk kell. A feladat roppant egyszeru, minden birodalmit meg kell semmisítenünk. A 44. legyozése után megérkezik a foellenfél siklója. Ha ot is lelottük, mehetünk az utolsó küldetésbe. A legnehezebb a civil épületek megmentése lesz. Arra kell vigyáznunk, hogy amikor a lézerágyúk lonek minket, ne legyen az útban semmiféle tartály, különben azt is szétlövik. Én az X-winget ajánlom, mivel a V-wing cluster missile-ja nemcsak a birodalmiakat, hanem a közelben álló baráti épületeket is megsemmisíti. A bónusz az egyik bunkerben lesz, nem lehet eltéveszteni, hiszen csak akkor jön a sikló, amint megsemmisítettük az összes ellenfelet. Érdemes életben tartani a szakasz többi tagját, mivel komoly segítséget jelentenek a sikló lelövésében. Mindig lojük le a mellettünk elrepülo Inteceptorokat, hiszen ok jelentik ránk a legnagyobb veszélyt.

Mission 16: Battle of Calamari:
-------------------------------
Egy könnyu misszió a végére. Három devastátort kell elkapnunk, még az elott, hogy elérnék a városokat. Nem lesz oket nehéz megtalálni, a behemótok a fél képernyot betöltik. Hátulról érdemes támadni, lentrol felfelé. Eloször is robbantsuk fel a pajzsgenerátort (hasonlít a csillagrombolók pajzsgenerátorához). Amint ez megvan, lojük ki a lábait. Elég ha kettot leszedünk, de arra ügyeljünk, hogy az azonos oldalon legyen. Ezután a város felett megjelennek az új típusú TIE vadászok. Ne is kísérletezzünk lézerrel, sokkal gyorsabb, ha az advanced seeker missile-eket használjuk. Amennyiben a négy ellenséges vadász egyszerre a képernyon látható, úgy egy lövésbol le tudjuk kapni az összest. Ezt háromszor kell megismételnünk, s megnyertük a játékot. Amennyiben az aranyra hajtunk, úgy el kell még intéznünk két hajót is, akik a várost lövik.

Bónusz küldetések és hajók Amennyiben az összes küldetést sikerül megoldanunk éremre, úgy megjelennek a titkos pályák. A bronzért kapjuk a Beggar's Canyon-t, az ezüstért a Death Star Trench Run-t, az aranyért meg a Battle of Hoth lesz a jutalmunk. Abban az esetben ha ezeket is sikerül maximálisan teljesítenünk, akkor két hajót, a Millenium Falcon-t és a zsákmányolt TIE Interceptor-t is választhatjuk bizonyos küldetésekben (nem az összesben). Felhívom a figyelmet a Falcon célköveto lézerágyújára és az Interceptor hihetetlen mozgékonyságára. A netrol letöltheto egy patch, melynek a segítségével a Naboo vadász is választható géptípussá válik.

Bónusz küldetés 1: The Beggar's Canyon Amennyiben az arany éremre fáj a fogunk, úgy a jobb oldali járatot kell választanunk. Ez a legnehezebb, hiszen tele van hajtukanyarokkal. Úgy tunik nem tudjuk megverni Wedge-t, hiszen végig elottünk repül. Az utolsó kanyarban viszont nem vesz észre egy rövidebb utat, így meg lehet verni. Folyamatosan nyomva kell tartani a gázt, s nem ütközhetünk neki a kanyon falának. Elég nehéz elérni az aranyérmet.

Bónusz küldetés 2: The Death Star Trench Run Viszonylag egyszeru küldetés, egyszeruen végig kell repülnünk az árokban a hoelvezeto nyílásig, majd be kell lonünk egy protontorpedót. Az aranyérmet akkor sem érhetjük el, ha végig nyomva tartjuk a gázt, ezért cselhez kell folyamodnunk. Az X-wing akkor repül a leggyorsabban, ha összezárjuk a szárnyait. Rögtön a kezdésnél csináljuk ezt meg, s egészen addig ne is lassítsunk, míg meg nem látjuk az elso turbólézert. A gázról ne vegyük le az ujjunkat, de ne is hagyjunk ki egyetlen lézertornyot sem. Az elso kanyar után ismét zárjuk össze a szárnyakat, s teljes sebességgel száguldjunk el a nagy tornyok mellett. A hosszú egyenes szakaszon repesszünk át, majd a második kanyarnál ismét lassítsunk le. Innentol kezdve a nagy tornyokat is ki kell lonünk. Hamarosan megérkezik Han és Chewbakka, innen tudhatjuk, hogy közel a nyílás. A célnál lojük ki a kis tornyokat, majd célozzuk be a nyílást, majd lojük ki a torpedót.

Bónusz küldetés 3: The Battle of Hoth Szintén könnyu küldetés, bár nem hibázhatunk egyszer sem, annyira szoros az ido. Kapjuk le a kutászdroidokat, majd siessünk a lelott Snowspeeder segítségére. A három AT-ST ne okozhat gondot a továbbfejlesztett lézerágyúinknak. A birodalmiak foserege öt további AT-ST-bol és három AT-AT-bol áll. A Chicken walkereket a lézerágyúval kell szétloni, a nagy lépegetoknél viszony még mindig a szigonyköteles trükk jön be. Aki idáig eljut a játékban, az szinte már el sem tudja rontani a kábelezést. A rohamosztagosokkal nem kell foglalkoznunk, az aranyérmet úgy is megkapjuk. Gond lehet még a pontosság, ebben az esetben javítsuk a találati arányunkat azzal, hogy megtámadjuk lézerrel a nagy lépegetoket.

CheatCodeX