2017. November 21., Kedd

Mass Effect

E-mailNyomtatásPDF

Shepard parancsnok naplója

Bejegyzés 1.:Eden Prime

Alenkot, Jenkinst és engem ledobtak az Eden Primera ahol már tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk. Jenkinst már az első kanyarnál lelőtte pár kis robot. Továbbhaladva újabb robotok támadtak ránk. Ezek után találkoztunk Ashley Williamsel akinek az egységét elintézték a gethek (meglepő, mert nem jöttek ki a Fátyol mögül régóta), majd csatlakozott is hozzánk.

Mielőtt elértük volna az ásatási helyet pár geth támadt ránk, de könnyen elintéztük őket. A protián jeladó eltűnt. Ashley javaslatára továbbhaladtunk a gerincen levő tábor felé ahol fura gépek támadtak meg és találtunk pár túlélőt is bár sokat nem tudtak segíteni. Ismételten továbbhaladva megláttunk egy hatalmas űrhajót, ami épp akkor szállt fel. Ismételten geth támadásba botlottunk, de ezt is megoldottuk. Találtunk pár túlélőt ismételten, akik rejtegettek pár fegyvert, de örömmel átadták nekünk. A platformra felérve megtaláltuk Nihlus holttestét és egy lusta dokkmunkás elmesélte nekünk, hogy egy Saren nevű másik turián lőtte le és a jeladót pedig átszállították a másik platformra. A szállítóplatformon már keményebb geth egységekbe botlottunk, majd átérve a következő platformra észrevettük, hogy el akarták pusztítani a kolóniát de még időben hatástalanítottuk a tölteteket. A jeladót pár geth egység védte, de számunkra ez nem volt kihívás. A jeladót megvizsgáltam közelebbről erre valamilyen látomásom lett és kiütött engem.

Bejegyzés 2.: Normandy – Fellegvár

A Normandyn tértem magamhoz ahol Anderson kapitánnyal és Jokerrel beszélve elindultunk a Fellegvárba. A Fellegvárban találkoztunk az emberek nagykövetével Udinával aki elintézett nekünk egy meghallgatást a Tanácsnál. A nagykövetségről lementünk majd jobbra fordultunk és elmentünk a Tanács épületéhez, ahol megmondták, hogy semmi bizonyítékunk nincs Saren ellen. Ezután Anderson és Udina javasolta, hogy meg kellene keresni Garrust, aki a F-Védtől vezette a nyomozást a Saren ügyben, de beszélnünk kellett a Chora’s Denben Harkinnal aki tudta, hogy hol van Garrus. A Klinikára kellett mennünk, át kellett ehhez vágni az alsó és felső piacokon. A Klinikán pár rosszfiú akarta kiszedni az infót Dr. Michelből, de őket könnyen elintéztük, majd a szükséges infó megszerzése után Garrus is csatlakozott hozzánk. Visszamentünk a Chora’s Denben ahol csomó őr várt minket, számítottak arra, hogy jövünk, de bejutottunk Ökölhöz aki elmondta, hogy egy Kvariánnál van a bizonyíték aki a piac mögötti sikátorban van. A sikátorban volt pár bérgyilkos, de őket is elintézve, megszereztük a bizonyítékot és a kvarián (Tali) is csatlakozott hozzánk. A Tanácsnak ez a bizonyíték már elég volt és még Fantommá is avattak. Úton a Normandyhoz összefutottunk Wrexel aki szintén csatlakozott hozzánk. Anderson átadta nekünk a Normandyt és elmondta merrefelé kéne kezdeni a nyomozást.

Bejegyzés 3.: Therum

A Therumra vezetett az első utunk ahol egy aszári tudóst kellett megkeresnünk, Liarát. Hosszasan kellett autókáznunk a Makóval, egy helyen hátulról kellett beosonni egy kis bázisra ahol az oldalsó épületben kellett kinyitnunk a főkaput a továbbhaladáshoz. További autókázás után eljutottunk oda ahonnan már mindenképp gyalog kellett folytatnunk az utunkat. Hamar érkezett is pár geth a köszöntésünkre, de nem okozott gondot a bánya bejáratához való eljutás, de ott több és keményebb geth várt, többek között egy lépegető is, de végül bejutottunk a bányába. A bányában végig lefelé kellett haladnunk, eljutottunk Liarához aki vmiféle csapdába esett. Lent újabb geth egységek vártak, utánuk a bányalézert beprogramozva bejutottunk Liarához akit onnan már ki tudtunk szabadítani a csapdából. A bánya elkezdett omladozni ezért sietni kellett, ami ment is volna, ha nem érkezik az a krogan a gethekkel, de őket elintézve már kijutottunk a bányából.

Bejegyzés 4.: Novéria

Novériára megérkezve el akarták kobozni a fegyvereinket, de rájuk szóltak, hogy a Fantomoktól nem kell elkobozni. Megtudtuk, hogy itt van Benezia Mátriárka, Liara anyja, fennt van a 15ös csúcson, engedélyt kellett kérnünk Anoleiostól, hogy felmehessünk oda, de nem adott. Anoleios titkárnője, Gianna Parasini javasolta, hogy beszéljünk Lorikkal a bárban, ő tud segíteni nekünk. Jobbra felszaladtunk a bárba ahol Lorik elmondta, hogy Anoleios bezáratta az irodáját és éppen a bérencei forgatják fel. Felmentünk oda, hogy megszerezzük a számítógépből a szükséges infókat, amik kellettek Loriknak, Anoleios bérencei ott voltak, de nem volt nagy kíhívás a számunkra az elintézésük. Lent összefutottunk Parasinival, aki mondta, hogy beszéljünk vele a bárban mielőtt Lorikkal beszélnénk. Beszéltünk vele és kiderült, hogy a Belső Ügyosztály tagja és megkért, hogy győzzük meg Lorikot arról, hogy tanúskodjon Anoleios ellen. Meggyőztük erről Lorikot és Parasinihoz visszatérve megkaptuk az engedélyt a garázshoz, ahol pár gethet intéztünk el majd elindultunk a Makóval a 15ös Csúcshoz. Az úton volt pár geth de eljutottunk a 15ös Csúcshoz. A 15ös csúcs garázsában megtámadt minket pár geth és krogan de őket megöltük mielőtt közel érhettek volna hozzánk. A lifttel felmentünk és megérkeztünk egy étkezőbe, itt is voltak gethek de utánuk furcsa zajokat hallottunk és pár bogárszerű lény is érkezett. A következő liftezés után megérkeztünk a központba ahol azonnal felkapcsoltuk az áramot. Ezek után aktiváltam a hely VI-át, Mirát. A helyreállítási sorrend:

  1. Bal -> Közép
  2. Bal -> Jobb
  3. Közép -> Jobb
  4. Bal -> Közép
  5. Jobb -> Bal
  6. Jobb -> Közép
  7. Bal -> Közép
  8. Bal -> Jobb
  9. Közép -> Jobb
  10. Közép -> Bal
  11. Jobb -> Bal
  12. Közép -> Jobb
  13. Bal -> Közép
  14. Bal -> Jobb
  15. Közép -> Jobb

A Mag mögött található részre mentünk, a tetőre, ahol pár lény leölése után visszakapcsoltuk a kábelezést, amitől Mira ismét teljesen funkcionált. A központi részen akkor bementünk a nyitható ajtón ahol a Helium-3 csapot nyitottuk meg és így végre elérhetővé vált a Szakadék-Állomásra való átjutás. A fertőtlenítő szobába nem lehetett bemenni, mert tele volt ezekkel a lényekkel, de a fúvókákat aktiválva már be lehetett menni és végre eljutottunk a metró kocsihoz, amivel átmentünk a Szakadék-Állomásra. Az állomáson balra mentünk, a lifttel felmentünk és találkoztunk Ventralis kapitánnyal, pár rekni érkezett de Ventralisékkal elintéztük őket. Hátramentünk ahol a többi túlélővel találkoztunk, balra lementünk Dr. Cohenhez, aki elmondta, hogy kellene neki gyógyszer, amihez le kellene menni a laborba, előtte beszélnünk kellett Ventralissal, hogy majd be is engedjenek oda. A karantén felé lementünk a lifttel és beszéltünk az őrrel, aki beengedet a laborba. Kikevertük a gyógyszert, de érkezett egy aszári, gethek társaságában és nekünk támadt. Ezután beszéltünk ott Han Olarral aki tájékoztatott, hogy Dr. Cohennek van belépőkártyája a lezárt részekhez. A gyógyszert visszavittük Dr. Cohennek, akitől megkaptuk ezt a belépőkártyát. Ismételten lementünk a labor felé, de most továbbhaladtunk a labor mellett és elértünk a teremhez, ahol Benezia Mátriárka tartózkodott. Benezia több hullámban küldött ránk getheket és aszári kommandósokat, ezek legyőzése után tudtunk vele beszélni és fontos információkat tudtunk meg, de újra nekünk támadt, de ezt már nem élte túl. A tartályban levő Rekni Királynő egy aszárin keresztül beszélt hozzánk, elmondta, hogy az itteni reknik megőrültek és el kell őket pusztítani, valamint dönteni kellett a sorsa felől, hogy elengedjük vagy megöljük. A lifttel lementünk oda ahol a többi rekni volt, egy ember elmondta, hogy be kell indítani egy folyamatot, amivel elpusztíthatóak a reknik, de a kód megadása előtt megölte egy rekni, a kódkártyát felvéve, beindítottuk ezt és visszarohantunk a liftbe mielőtt elindult volna a kiírtás. A metró kocsival visszaindultunk.

Bejegyzés 5.: Férosz

Féroszon azonnal összefutottunk egy emberrel, aki elküldött minket Fai Danhez, de mielőtt elindulhattunk volna, gethek támadtak meg. A kolóniánál beszéltünk Fai Dannel de ezt megszakította egy újabb geth támadás. A támadás leverése után be tudtuk fejezni a beszélgetést Fai Dannel és a mögötte levő folyosón a lifttel felmehettünk a Makóhoz. A Makóval elindultunk az emlegetett ExoGeni épületéhez, útközben gethek sokasága próbált megállítani, sikertelenül. Egyszer csak hallottunk valamilyen rádióadást ezért megálltunk kideríteni, hogy kik azok. Újabb túlélőkbe futottunk, akik közül nem mindenki volt velünk túl kedves. Ezek után tovább haladtunk. Az épületet elérve újabb gethek fogadtak. Az épületben balra egy energiafal fogadott minket, amit a gethek generáltak, úgyhogy a közeli csatornában folytattuk utunkat ahol összefutottunk Lizbeth Baynhamel aki útbaigazított minket. Varrenek támadtak meg, de esélytelenek voltak. Fennt a VI-nál további információkat szereztünk erről a titokzatos Thorián nevű lényről. Nem tudtunk kapcsolatba lépni Jokerrel ezért továbbhaladtunk, hogy leszedjük innen a geth hajót ami blokkolta a kommunikációt. A következő teremben 2 geth „imádkozott” valamilyen oltár előtt. Továbbhaladva eljutottunk egy olyan terembe ahol a korábbiakhoz hasonló karom fogadott minket, de itt a getheket legyőzve az ajtózáró rendszerrel el tudtuk vágni a karmot és így kapcsolatba léphettünk Jokerrel. Visszaindultunk a Makóhoz és újra összefutottunk Lizbethel, akit most magunkkal vittünk. Ahol a korábbiakban is megálltunk ott Lizbeth kiugrott a Makóból és mi követtük. A túlélőkkel beszélve kiderült, hogy a Thorián megfertőzte az embereket és döntenünk kellett, hogy az általuk kapott szerrel csak elkábítjuk őket vagy ezzel nem törődve megüljük őket. Miután visszaértünk Zhu’s Hopeba, átküzdöttük magunkat a telepeseken és a thorián lényeken. A kolónia közepén kinyitottuk az utata mi levezetett a Thoriánhoz, ami egy hatalmas akármi volt. Egyre mélyebbre haladtunk és csak jöttek és jöttek a thorián lények és aszárik és egyre több csápot kilőve végül már nem bírta a Thorián és lezuhant a mélybe. Egy újabb aszárival beszélve megkaptam a Kódtörőt és így már visszatérhettünk a Normandyra.

Bejegyzés 6.: Vermár

A Makó landolása után végig kellett haladnunk jópár geth között, mire elértük az első kapuval zárt területet. Itt kiszálltunk és levertünk pár geth pusztítóval megerősített piciny épületet és kinyitottuk az ajtót, hogy tovább haladhassunk. A következő állomásnál, ahol már nem tudtunk továbbhaladni a Makóval, a légelhárító ágyúkat semmisítettük meg. Így leszállhatott a Normandy a közeli táborban, ahova a kinyitott kapun át a Makóval mi is bementünk. Kirrahe kapitány elmondta, hogy mi a harci helyzet, hogy ez Saren bázisa ahol kroganokat klónoz, ezen Wrex bedühödt, hogy akkor miért kéne elpusztítani. Mi lettünk az elterelő árnyékcsapat. Folyamatosan északnak haladva, segítve Kirrahe csapatait, eljutottunk a bázisra. A raktár után egy laborba ahol találkoztunk a klónozó dokival, akit meg kellett ölnünk. Elérkeztünk egy Rana Thanoptis nevű aszárihoz aki elmondta, hogy már megbánta, hogy itt volt ezért elengedtük őt. Továbbhaladva találtunk egy újabb jeladót és így végre kiegészült a látomásom, de ekkor megjelent Fejedelem, aki egy Pusztító, aki szerint esélytelen a harcunk. Továbbhaladva eljutottunk a bázis közepére ahova megérkezett a Normandy a bombával. Elindultunk a hátrahagyott csapattársunkért, de választanunk kellett az újonnan érkező gethek miatt, hogy kit mentünk meg. A gethek elpusztítása után maga Saren is megtisztelt minket, de sikerült elmenekülnie előlünk. Visszatértünk a Normandyra.

Bejegyzés 7.: Fellegvár – Ilosz – Fellegvár

A Makóval történő landolás után épphogy lemaradtunk arról, hogy átjuthassunk egy kapun, amin Saren éppen beosont csapatával. Egy viszonylag nagy kitérő után érhettünk csak el odáig, hogy ki tudjuk nyitni a kaput. Az út során sok ellenfél várt ránk, kétszer volt lehetőségünk arra is, hogy egyes getheket a saját oldalunkra állítsunk, a komputereket meghekkelve.

A második liftet elérve feljutottunk a protián számítógéphez, ami sajnos kicsit sérült volt, így nem volt egyértelmű, hogy a Fellegvárnak valami köze van a korábbi protián kihaláshoz és Sarenhez.

A Makót újra elérve csak egyenesen mehettünk a rengeteg protián létfenntartó kapszula mellett. Elértünk egy energiafalat, amin nem tudtunk áthaladni,  a jobb oldali járatot követve megjelent Vigil, egy protián gépi intelligencia, aki elmesélte, hogy Saren mire is készül: a Fellegvár közepén lévő térköz relé aktiválható, nem csak dísz, azon keresztül szeretné beteleportálni a getheket és kinyírni mindenkit. Visszaszálltunk a Makóba, sietnünk kellett a relé felé, miközben hemzsegtek a rakétások mindenfelé. Amint elértük, visszakerültünk a Fellegvárra, ami nem éppen olyan állapotban volt, mint legutóbb otthagytuk. A Makó sajnos súlyosan megsérült, majd a lifttel próbáltunk feljutni az Irányítóterembe Sarenhez, de a liftet leállították ezért a szerelőaknában folytattuk utunkat. Elértük Sarent ahol véget vetettünk terveinek.


Címkék: játék | mass effect | végigjátszás

Share/Save/Bookmark