Zsebre vágható projektor és telefon - itt a Galaxy Beam

Samsung Galaxy Beam

A Samsung, még ha az S 3-at nem is, de valami újat és eredetit azért hozott Barcelona-ba: itt a Galaxy Beam, az Android, mely beépített projektorral rendelkezik. Nem csalás, nem ámítás, ez a telefon tényleg képes 50"-os méretben kivetíteni a kijelző tartalmát a szemben lévő falra. Kezdődhet a nagy pályás Angry Birds!

Na jó, nyilván hasznosabb módokon is fel lehet használni, mint kedvenc madaraink támadásainak levezénylése a tűzfalakon: videókat, képeket, vagy akár tetszőleges médiát vetíthetünk vele a falakra.

A Beam nyilvánvalóan nem a hétköznapi felhasználókat célozza meg első sorban, legalábbis én személy szerint kevés hasznát tudnám venni így elsőre. Nyilván eszembe jut egy-két dolog, ami kifejezetten jól hangzik fejben elképzelve, de valahogy a fiatalabb egyetemi előadókat tudom elképzelni vele, amint improvizálnak, és valami kiegészítő anyagot osztanak meg a segítségével a mélyen alvó feszülten figyelő diákokkal.

A beépített projektor mellett egy két magos, 1GHz-es processzor, 768MB RAM, 8GB belső tárhely, 4"-os kijelző, valamint egy 2.000mAh-s akkumulátor kapott helyet a telefonban.

A Beam Gingerbread-del érkezik, arról jelenleg nincs hír, hogy Ice Cream Sandwich-re számíthat-e (én nem igazán fogadnék rá, de a kellemes meglepetéseket szeretem).

Hivatalos közlemény

A Samsung új készüléke, a Samsung GALAXY Beam egy különleges, beépített kivetítővel rendelkező okostelefon, amellyel a felhasználók minden eddiginél egyszerűbben megoszthatják multimédiás tartalmaikat. 

A GALAXY Beam beépített projektora segítségével a felhasználók bármikor megmutathatják nagy méretben képeiket, videóikat vagy más tartalmaikat barátaiknak vagy családtagjaiknak, hiszen a falra, a plafonra, vagy bármilyen más sík felületre is vetíthetnek vele, így nem kell a pár hüvelykes kijelző körül csoportosulniuk. A készülék vetítőjének fényereje 15 lumen. 

Videók, térképek, játékok, prezentációk – szinte bármilyen multimédiás tartalom vetíthető ki azonnal a GALAXY Beam segítségével akár 50 hüvelyk (127 cm) szélességben. A telefon erre tervezett alkalmazása jelentősen leegyszerűsíti a vetítendő tartalmak kiválasztását.

A beépített projektor számtalan lehetőséget rejt, a szobák mini mozi teremmé alakíthatók, de a kedvenc filmek vagy a nyaralási képek vetítése is ugyanilyen egyszerű. A vetítés közben ráadásul a telefon többi funkciója is működik, így a fotókhoz akár hozzáillő zene is lejátszható.   

A megosztás fogalma új jelentést nyerhet a GALAXY Beam-mel azoknál a fiataloknál, akik előszeretettel használják a közösségi hálózatokat. Bármilyen esemény feldobható a vetítővel, legyen az szülinapi parti, baráti találkozó vagy csak közös tanulás az osztálytársakkal. Emellett a készülék természetesen játékokhoz is ideális: a Samsung saját virtuális játékáruháza, a Game Hub több mint ezer játéka is sokkal élvezetesebb nagy méretben, mint a telefon képernyőjén. Mindezeken túl a GALAXY Beam üzletemberek számára is hasznos eszköz, egy építész vagy ingatlanügynök például a helyszínen be tudja mutatni, hogy is fog kinézni az épülő lakás. 

A beépített vetítő ellenére a GALAXY Beam nem vall szégyent a stílusos megjelenés területén sem. A 12,5 mm vékony ház egy 1 GHz-es, kétmagos processzort, 8 GB belső memóriát – MicroSD kártyával 32 GB-ig bővíthető –, 5 megapixeles fényképezőgépet és vakut, valamint 2000 mAh teljesítményű akkumulátort rejt. A 4 hüvelykes képátlójú kijelző felbontása 480x800 képpont. A telefonon Android 2.3 Gingerbread operációs rendszer fut.