Vége az evasi0n pályafutásának?

Jailbreak

Az iOS soron következő frissítése kijavítja azt a hibát, amit jelenleg az evasi0n használ, miközben jailbreakeli az iPhone, iPad és iPod hadakat. Bár eredetileg a 6.1.2 is félig-meddig lehetetlenné tette a dolgot, a fejlesztőknek sikerült megkerülnie az Apple megoldását, ami a cég reményei szerint megállította a jailbreakelést. Azonban a 6.1.3-as iOS könnyedén jegelheti az evasi0n pályafutását.

David Wang, a fejlesztők egyike elárulta, hogy keresik az újabb hibákat, azonban egyelőre igen kevés pozitív eredmény született a dologgal kapcsolatban.

A fő probléma, hogy az Apple folyamatosan befoltozza azokat a dolgokat, amiket a csapat jailbreakeléshez használ, így hiába cserélgetik azokat, valószínűleg pár hétre rá jön majd a következő frissítés, ami után előről kezdődik az egész macska-egér játék. Azonban Wang elárulta, hogy bőven van még trükk a tarsolyukban ahhoz, hogy bármikor előálljanak egy újabb jailbreak szoftverrel.