Az audiofil Android-tábor tagjainak: Samsung Galaxy Music

E-mailNyomtatásPDF

Samsung Galaxy Music

Pár hete a Samsung véletlenül leleplezte - idő előtt - a Galaxy Musicot, miközben a Jelly Bean várományos telefonok listáját tette közzé. Pár óra múlva már a képek és a teljes specifikációs lista is kint volt az interneten, ma pedig már hivatalosan is bemutatkozott a dél-koreaiak legújabb zenelejátszója. A 3"-os multimédia telefon azonban szolgált még egy meglepetéssel: dual SIM-es, azaz DUOS kiadásban is elérhető lesz.

A 3"-os kijelző 320×240 pixeles felbontással rendelkezik, a dobzból kivéve pedig mindjárt Ice Cream Sandwich fogad minket a bekapcsolást követően, majd később frissíthetjük Jelly Bean-re is, ha minden igaz a megjelenést követően azonnal. Mindenféle antennákkal fel lett szerelve, kezdve a 3G-től egészen a WiFi-ig, de természetesen a Bluetooth sem maradt ki.

Az igazi extrát azonban a 3 megapixeles kamera és az FM rádió jelenti, amely az ehhez hasonló, "büdzsé" telefonoknál nem igazán szokta a szériatartozékok sorát erősíteni. De a Galaxy Musicot kifejezetten audifol embereknek készítették, így még több extrát sikerül rászerelni a telefonra, az előlapi sztereó hangszórók képében. Plusz a telefon natívan támogatja az OGG és a FLAC formátumot, tehát valószínűleg nem a megszokott cipősdoboz hangrendszer várja majd a felhasználókat.

Bár Sammy-ék a processzorról nem nyilatkoztak, azt elárulták, hogy 512MB RAM, valamint 4GB belső memória kapott helyet a zenefonon, a TouchWiz felület mellett természetesen a microSD foglalat sem maradt el. Az akkumulátor 1.300mAh-s.

Az ár, valamint a megjelenés pontos dátuma egyelőre titok maradt, de várhatóan az ünnepekre már a boltok polcaira fog kerülni.


Címkék: galaxy | hírek | mobil | music | samsung

Share/Save/Bookmark