Android 4.3 és fehér Nexus 4 június 10-én

Nexus 4 white

Az idei Google I/O előtt minden jel arra mutatott, hogy egy új Android verzió mellett egy új Nexus, illetve egy fehér Nexus 4 is bemutatkozik majd. A dolgok azonban egy kicsit más fordulatot vettek, és a Google inkább arra akart rámutatni, hogy firmware frissítés nélkül is elérhetővé tudnak tenni új szolgáltatásokat és API-kat. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem jön új OS.

Tehát idén az újdonságok a motorháztető alatt keresendőek: megújult a Play Store és a Maps, a Talkot a Hangouts váltotta, bejelentették a Google Gamest, valamint a Google Music is komoly frissítésen esett át - ezek közé tartozik az All Access, ami gyakorlatilag egy streaming szolgáltatás. Mindez pedig új Android verzió nélkül történt.

A Google gyakorlatilag visszavágott a fregmentációra, ami miatt sokan elítélik a platformot: a mostani frissítésekkel sikerült elérniük, hogy függetlenül attól, hogy milyen verziójú Androidot vagy gyártói skint talál a felhasználó a telefonján, a központi Google alkalmazások egységesek legyenek mindenki számára (természetesen senki ne várja, hogy a budget és low end, valamint a régi telefonok is megkapjanak mindent, amit mondjuk egy Samsung Galaxy S 4 vagy Sony Xperia Z).

Ha dióhéjban szeretnénk összefoglalni az idei I/O-t: a Google elérte, hogy Android verziótól függetlenül mindenki ugyanazt az élményt érje el a Google alkalmazások segítségével (GMail, Search, Now, Music, stb.).

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy le kell mondani a "hagyományos" frissítésről: június 10-étől lesz elérhető a Play Store-on keresztül a fehér Nexus 4, amely 4.3-as Androiddal érkezik majd. Ha minden igaz az új OS támogatja majd a Bluetooth Smartot és az OpenGL ES 3.0-t, valamint az API level 18-as verzióra ugrik majd. A telefon specifikációi és kinézete megegyezik majd a jelenlegi Nexus 4-gyel - kivéve persze a fehér színt.