Rekordszámú jelentkező az energiaipar startupjainak legnagyobb közép-európai versenyén

Több mint száz startup érdeklődött már az InnoEnergy PowerUp! pályázata iránt, amely Közép-Európa legnagyobb versenye olyan vállalkozók számára, akik a fenntartható energia megoldásokon dolgoznak. A verseny nyitott minden olyan jelentkező irányába, aki fel tud mutatni egy energiaiparral kapcsolatos projektet, prototípust, egy lelkes csapatot és egy két éven belül megvalósítható piacra lépési tervet.

„A leadott pályázati anyagok sokfélesége azt mutatja, hogy a fiatal vállalatok rugalmasan reagálnak az energiaszektor változásaira, és projektjeikkel alkalmazkodnak a piaci igényekhez. Köztük sok jelentkező az energiatermeléssel és a környezetvédelemmel kapcsolatos költségek csökkentésére fókuszál. Mi olyan vállalatok fejlesztéseit és marketing folyamatait segítjük, amelyek globális jelentőségű megoldásokat kívánnak létrehozni” – hangsúlyozta Jakub Miler, az InnoEnergy közép-európai ágának vezérigazgatója, a PowerUp! szervezője.

Mára a korábbi versenyek két győztese világvállalattá nőtte ki magát annak köszönhetően, hogy az InnoEnergy támogatásával gyorsan kifejlesztették és értékesítették a projektjeiket, majd beléptek az európai, az ázsiai és az amerikai piacra. A PowerUp! legsikeresebb versenyzői lehetőséget kapnak a Highway® programban való részvételre, amelynek keretén belül a pénznyeremények mellett akár 150.000 eurós támogatást is kaphatnak, fedezve ezzel a csapatépítés, a technikai fejlesztés, az üzleti modell létrehozásának és ellenőrzésének, illetve a nemzetközi piacra való belépés költségeit.

„Csupán egy innovatív ötlet nem elég. Az energiapiac nagyon gyorsan változik, így az idő nagyon jelentős tényező a startupok és a vállalkozók számára. A potenciális vásárlókkal olyan hamar kell felvenni a kapcsolatot, amilyen hamar csak lehet, hogy kitapasztaljuk az elvárásaikat. Az igényeknek való megfelelés és az érték, amelyet a termék használata képvisel, fontosabb, mint maga a termék” – tanácsolja a startupok számára Mateusz Lisowski, az Entech vezérigazgatója, egy olyan vállalaté, amely hőtárolására és kis távolságban történő (maximum 30 km) szállítására alkalmas, fázisátalakító anyaggal bélelt tartályokat kínál.

A PowerUp! verseny nagy döntője Budapesten lesz, míg a regionális megmérettetéseket intenzív workshopok előzik meg, lehetőséget biztosítva a résztvevők számára, hogy kidolgozhassák pályázatuk részleteit, illetve továbbfejleszthessék előadói képességeiket. A mai napig 16 ország 108 startup vállalkozása jelentkezett a versenyre.

A PowerUp! olyan jelentkezők nevezését várja, akik az új technológiák kialakításával nem csak a felhasználók, hanem a gyártók és az energiaellátók számára is képesek hasznot hozni a nemzetközi színtéren. A projektek leadásának határideje 2017. szeptember 11.

A versenyen való részvételhez az alábbi oldalon található elektronikus nyomtatvány kitöltése szükséges: www.powerup.innoenergy.com.