Negyedével nőtt Huawei árbevétele a harmadik negyedévben

A Huawei Technologies közzétette az idei év harmadik negyedévére vonatkozó üzleti eredményeit. A vállalat nem auditált adatok alapján 610,8 milliárd kínai jüan1 árbevételt ért el 2019 első három negyedévében, amely 24,42 százalékos növekedést jelent a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. A vállalat nettó nyereségrátája 8,7 százalék volt.

A harmadik negyedévet is növekedéssel zárta a Huawei. A vállalat mind a négy üzletágát, illetve árbevételét tekintve is gyarapodni tudott az idei év első kilenc hónapjában.

A Huawei fogyasztói üzletága (device) stabil növekedést ért el. 2019 első három negyedévében a leszállított okostelefonok száma meghaladta a 185 millió darabot, amely 26 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest.  A vállalat ugyancsak gyors növekedést ért el a PC-k, tabletek, hordozható eszközök és okos audió termékek piacain is.

Az üzletág a harmadik negyedévben számos fejlesztést mutatott be. A Huawei Mobile Services (HMS) immár 170 országban, 1.07 millió fejlesztővel működik együtt szerte a világon. A vállalat további innovációja a legújabb szoftver- és hardvermegoldásokkal felszerelt Vision okosképernyő is, amely az iparági szereplők és a készüléktulajdonosok tetszését is elnyerte. Az erősebb, kifejezetten a felhasználók igényeire fókuszáló ökoszisztéma minden eddiginél zökkenőmentesebb, intelligens élményt nyújt.

A Huawei távközlési üzletágánál (carrier) világszerte felgyorsult az 5G-hálózatok kereskedelmi telepítése. A vállalat újabb innovatív megoldásokat – többek között az 5G Super Uplinket, valamint okos és egyszerű transport hálózatokat - mutatott be vezető szolgáltatókkal együttműködve. A Huawei az iparági partnerekkel azon dolgozott, hogy egy olyan iparági szövetséget és iparági innovációs bázist hozzon létre az 5G-hálózatok számára, amelyek segítik a szolgáltatók fejlődését és növekedését.

A Huawei ezidáig több mint hatvan 5G kereskedelmi szerződést kötött vezető szolgáltatókkal, és több mint 400 ezer 5G Massive MIMO aktív antennaegységet (AAU) szállított le a nemzetközi piacokon. A vállalat optikai átviteli-, adatkommunikációs- és informatikai termékeinek gyártása, illetve szállítása folyamatosan növekedett az elmúlt kilenc hónapban.

A vállalati üzletág (enterprise) egyik legjelentősebb eredménye, hogy bemutatta a Huawei Horizon Digital Platformot. A konvergált, nyitott és hatékony felület a Huawei kiterjedt technológiai tapasztalatára épül. A vállalat a platform segítségével, valamint a felhasználókkal és az üzleti partnerekkel együttműködve kíván megfelelő alapot kiépíteni a digitális világ számára. A Huawei Horizon Digital Platform olyan különböző területeken segítheti majd a digitális átalakulás felgyorsítását, mint a kormányzati-, közszolgáltatási-, pénzügyi-, szállítási-, és elektromossági szektorok.

Az idei év harmadik negyedévének végére több mint hétszáz város, kétszázhuszonnyolc, a Fortune Global 500 listáján szereplő-, és ötvennyolc, a Fortune Global 100 listáján szereplő vállalat választotta partneréül a Huawei-t a digitális átalakulásban.

A Huawei felhőszolgáltatásainak fejlődése folyamatosan gyorsul. A vállalat felhő üzletága (cloud) az elmúlt negyedévben bemutatta az Atlas 900-at, amely a világ leggyorsabb AI tréning klasztere. Az új innovációk között szerepelnek továbbá a Huawei Cloud Ascend AI klaszter szolgáltatások, száztizenkét olyan új fejlesztés, amelyeket a Kunpeng és Ascend processzorok működtetnek, valamint az Industrial Intelligent Twins technológia. A Huawei felhő-technológiát alkalmazó termékei jelentős áttöréseket értek el kormányzati-, ISP-, autóipari-, pénzügyi és további számos más iparágban egyaránt. 2019 harmadik negyedévének végéig összesen hárommillió üzleti felhasználó és fejlesztő választotta a Huawei Felhőt termékeinek és megoldásainak fejlesztésére.

A Huawei tevékenységének fókuszában az idei évben az ICT infrastruktúrák és az okoskészülékek álltak, a vállalat tovább növelte ezek hatékonyságát és minőségét. Ennek köszönhetően nőtt a vállalat működési és szervezeti stabilitása, és szilárd maradt a teljesítménye 2019 első három negyedévében.


1 USD 1.00 = CNY 7.1292
2 IFRS-nek megfelelő, nem auditált pénzügyi adatok