Már a magyarok is tévézhetnek 8K-ban az otthonukban

E-mailNyomtatásPDF

A Samsung Electronics a világon elsőként kereskedelmi forgalomban is elérhetővé tette a 8K televíziót. A Q900R QLED 8K TV széria három - 65, 75 és 85 colos - képernyőméretben mostantól Magyarországon is megtalálható a boltok polcain. A készülék a Samsung saját fejlesztésű, mesterséges intelligencián alapuló felskálázási technológiájának köszönhetően bármely tartalmat képes 8K felbontásban megjeleníteni, így a felhasználóknak hazánkban is magával ragadó, igazán lenyűgöző vizuális élményben lehet részük, bármit is néznek épp a 8K televíziójukon.

Miért a 8K jelenti a televíziózás jövőjét?
A nagy, legalább 65 colos televíziók piaca évről évre nő: 2017-ben már 11 millió nagy képátlójú készüléket értékesítettek, az előrejelzések szerint ez a szám idén már elérheti a 16 milliót. Az ultranagy televíziók piacán is hasonló tendencia figyelhető meg, 2020-ra akár megkétszereződhet a legalább 75 colos képátlójú televíziók eladása.1 Minél nagyobbak a háztartásokban fellelhető tévékészülékek, annál fontosabbá válik a felbontás: ahhoz, hogy a részletek a nagy képernyőn is igazán lenyűgözően jelenjenek meg, minél több pixelre van szükség.

A Samsung 8K televíziójának felbontása 7,680 x 4,320 pixel, ez azt jelenti, hogy a képernyőn 30 milliónál is több képpont gondoskodik az éles és élethű képmegjelenítésről. A készülék Valódi 8K felbontás technológiával érkezik, amely akár 4000 nites csúcs fényerőt képes megjeleníteni. Így a szériába tartozó TV-k a 4K UHD tévéknél négyszer, a full HD készülékeknél pedig tizenhatszor több RGB képponttal rendelkeznek. A Q900R jellemzői között ugyancsak megtalálható a HDR (High Dynamic Range) 10+ szabványú Q HDR 8K technológia is, amely optimalizálja a TV fényerejét, így olyan valósághű színeket és képeket jelenít meg, amilyennek azt a rendezők is megálmodták.

Miért jelent hatalmas mérföldkövet a Samsung Q900R QLED 8K TV a televíziózásban?
A Q900R TV-ket a vásárlók igényeit szem előtt tartva tervezték meg, így a felhasználók egyszerre fedezhetik fel a tévékészülékek új használati módjait, illetve ismerhetik meg azt a kiváló képminőséget és hangzást, amelyet a széria nyújt. A Háttér Mód segítségével a TV tökéletesen bele tud simulni a környezetébe, de gyönyörű fotók, időjárás előrejelzés, vagy akár hírek is megjeleníthetők rajta. Az akár 15 méteres hosszúságban is elérhető Észrevétlen Csatlakozás 2.0 megoldás egyetlen vezetékben egyesíti az optikai és tápkábeleket, így a felhasználók szabadabban dönthetnek, hova helyezzék tévéjüket.

„A Samsung a TV-piac egyik vezető gyártójaként arra törekszik, hogy tovább tágítsa a szórakoztató elektronika határait, és időről időre olyan megoldásokkal rukkoljon elő, amelyek még színesebbé és izgalmasabbá teszik a felhasználók mindennapjait – mondta el Rózsa Márton, a Samsung Electronics Magyar Zrt. fogyasztói elektronikai üzletágának vezetője. A Q900R QLED 8K TV különböző kényelmi funkciói gondoskodnak arról, hogy a tévékészülék az otthonunk szerves, többfunkciós egysége legyen, az új televíziócsaláddal ráadásul óriási sikert értünk el a tévépiacon alkalmazott mesterséges intelligencia területén is, amely nagyban előremozdítja majd a 8K piac fejlődését.”

Hogyan alakítja át a Samsung Q900R 8K TV a televíziók piacát?
A Q900R 8K mesterséges intelligencián alapuló felskálázási technológiája a Samsung saját fejlesztésű megoldása, amely az eredeti képforrás felbontásától függetlenül prémium 8K minőségűvé alakítja akár a normál felbontású, a HD, FHD és UHD tartalmakat is. A felhasználók bármely csatornán, streaming szolgáltatón, HDMI vagy USB kábelen csatlakoztatott eszközök segítségével vagy akár mobiltelefonjuk kivetítésével is nézhetnek tartalmakat, a Quantum Processor 8K képes felismerni és 8K minőségre optimalizálni a képet.

A beépített 8K AI felskálázás analizálja a kis és nagy felbontású videók közti kapcsolatot, és ezt felhasználva, felskálázási algoritmusok millióit alkalmazva kiemeli a részleteket, helyreállítja a textúrát, élesíti a képet és megszünteti a tömörítési zajt az alacsonyabb felbontású tartalmakon. Az így létrejövő kép olyan élénk és részletes lesz, hogy elhisszük, a képernyőn látottak ténylegesen megelevenednek a nappalinkban.

A nem is olyan távoli jövőben a televíziók értékelésénél kiemelt szerepet játszik majd, hogy képesek-e magával ragadó, lenyűgöző vizuális élményt kínálni, hogy a felhasználók úgy érezzék, mintha valóban átélnék a képernyőn látottakat. A 8K AI felskálázással a Samsung közelebb került ahhoz a célhoz, hogy elmossa a határokat a valóság és annak másolata között, és a felhasználók nappalijába is elhozza a 8K televíziózás élményét, bármilyen tartalomról legyen is szó.


1 Az IHS Markit TV Sets Market Tracker – Forecast Q1 2018 felmérése alapján. További információ: technology.ihs.com
 


Címkék: hdr10+ | hírek | qled | samsung | televízió

Share/Save/Bookmark