Csúnyán ráfizetett az Oracle

Google vs. Oracle

Tényleg le a kalappal az Oracle előtt, mert igyekezett mindent megtenni, hogy bebizonyítsa saját igazát. Nem egyszer, nem kétszer, de háromszor is visszament a bíróságra, amit már William Alsup bíró is neheztelt. Véleménye szerint az egész csak a bíróság idejének pocsékolása volt. A múlt héten pedig megszületett az ítélet, miszerint a Google ártatlan. És ha ez még nem lett volna elég, az Oracle köteles kifizetni a cég jogi költségeit.

A cég szóvívője szerint ez nagyjából 300.000 dollárt tesz ki, ami még ekkora vállalatok esetén is jelentős összeg. Főleg annak fényében, hogy az Oracle gyakorlatilag folyamatosan bohócot csinált magából azzal, hogy három különböző alkalommal ment a bíróságra ugyanazzal az üggyel. Úgy, hogy kb. hetente érvénytelenítették a különféle vádpontokat.

Emellett az sem tűnteti fel különösebben jó fényben őket, hogy annyit sírtak a bírósságon, hogy a harmadik alkalommál már az volt a feltétel, hogy ki kell fizetniük az alperes költségeit. Azt, hogy ez mennyire megalázó, talán az is jelzi, hogy az Oracle szóvivője nem volt hajlandó nyilatkozni a kérdéssel kapcsolatban.