A Telenor Magyarország a Mesterséges Intelligencia Koalíció alapító tagja

E-mailNyomtatásPDF

A Telenor Magyarország is aláírta az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kezdeményezett Mesterséges Intelligencia Koalíció Alapító Nyilatkozatát, hogy több iparági szereplővel közösen támogassa az MI-alapú alkalmazások fejlesztését. A mesterséges intelligencia kutatása, fejlesztése és eredményeinek alkalmazása innovatív technológiai terület, amely jelentősen elősegíti a gazdaság teljesítményének növekedését. Az MI Koalíció célja, hogy állandó együttműködési fórumot biztosítson az MI-fejlesztők és MI-felhasználók között, valamint támogatást nyújtson Magyarország MI-stratégiájának kidolgozásához.

Az MI Koalíció Alapító Nyilatkozatának október 9-i, ünnepélyes aláírásán Koller György, a Telenor Magyarország műszaki vezérigazgató-helyettese és Dr. Kőrösi Gábor kormányzati kapcsolatokért és szabályozásért felelős igazgató képviselte a Telenor Magyarországot.

Az aláírás kapcsán Koller György elmondta:  „Örömmel üdvözöltük a Magyarországi MI Koalíció kezdeményezést, melynek célja, hogy megteremtse a kormányzati és piaci szereplők közötti összefogást a mesterséges intelligencia iparági szintű fejlesztése érdekében. Mi is úgy gondoljuk, hogy komoly potenciál rejlik a mesterséges intelligencia technológiai fejlesztésében és bevezetésében, amely elősegítheti mind az ország, mind a vállalatok fejlődését, és legfőképpen az ügyfeleink minél jobb kiszolgálását. Az új MI-technológiákkal jobban megérthetjük ügyfeleink igényeit és testreszabott, optimalizált megoldásokat kínálhatunk számukra a hálózatfejlesztés és a termékfejlesztés területén.

A Telenornál jelenleg vizsgáljuk a mesterséges intelligenciára épülő technológiák által nyújtott lehetőségeket, és azt, hogy azok milyen módon támogathatják stratégiai céljaink megvalósítását, illetve a minél tökéletesebb ügyfélélményt. Ennek első lépése a BI (üzleti intelligencia), illetve a big data megoldások alkalmazása, és ebben az irányban már komoly előrelépéseket tettünk. Hiszünk benne, hogy ha értő módon - a személyes adatok legnagyobb tiszteletben tartásával és GDPR-nak megfelelően - kezeljük az ügyfelek adatait, az végső soron tökéletesebb hálózatoptimalizáláshoz, minőségi, akár egyéni ajánlatok kidolgozásához vezet. Mindez együtt pedig elősegíti, hogy ügyfeleink a lehető legtöbb értéket nyerjék ki az internethasználatuk során, gyorsabban, hatékonyabban dolgozhassanak, tanulhassanak, és több sikert érjenek el. Az üzleti intelligencia és a mesterséges intelligencia technológiák fejlesztése ezért jelentős mértékben hozzájárulhat a magyar gazdaság teljesítményének növeléséhez, mint az az MI Koalíció célkiűzései között is szerepel.”


Címkék: hírek | koller györgy | mesterséges intelligencia | telenor

Share/Save/Bookmark