A nyelv, amit milliók beszélnek, és milliárdok élvezik a hasznát

E-mailNyomtatásPDF

Országos – ha úgy tetszik – nyelvi versenyt szervez az NNG, a nyelv rejtelmeiben legjártasabb szakemberek megtalálására. Eközben mindenkit arra biztatnak: akár felnőttként is kezdjenek bele a nyelv tanulásába, hiszen ez ma az egyik legjobb befektetés, amivel akár egy nemzetközi karrier is könnyen felépíthető.

Létezik egy nyelv, amit milliók használnak, szinte az egész világ profitál a létezéséből, és amin még gépekkel is kommunikálhatunk. Mára már mindennapi tevékenységeink, közösségi- és munkakörnyezetünk jelentős része is erre a nyelvre épül, ismerete komoly karrierlehetőséget kínál, így ajánlott megtanulni. A C++ programnyelv egy szofisztikált szoftverfejlesztői kód- és szabálykészlet, amin számos, az életünket meghatározó program íródott és fut. Bár bevallottan nem a legkönnyebb programnyelvek közé tartozik, változatos felhasználói lehetőségeivel az egyik legismertebb az IT szakmában. A magyar székhelyű, autóipari szoftverfejlesztéssel foglalkozó NNG idén hetedik alkalommal, minden eddigi jelentkezési rekordot megdöntve, 131 csapattal indította el az NNG C++ Grand Prix-t, az ország egyik legjelentősebb programozóversenyét. A verseny nem titkolt célja, hogy a vállalat felfedezze e programnyelvet beszélők közül a legjobbakat.

Az idei, hetedik verseny döntője november 9-én lesz, a cég budapesti központjában. Az NNG bízik benne, hogy idén is megtalálják azokat a kezdő vagy gyakorlott programozókat, akiket felvéve közösen írhatják tovább az autóipar jövőjét. Ebben a szakmában nem csak a tapasztalat számít. Évtizedes szakmai múlttal rendelkező profik és lelkes gimnazisták is neveznek évről-évre, összesen több mint száz csapatban – a lényeg a parancsok ismerete mellett a kreatív és hatékony problémamegoldás. Ezt mutatja az NNG tavalyi versenye, ahol a még érettségi előtt álló Livmadmun csapata több tucat, gyakran évek óta a szakmában dolgozó csapatot utasított maga mögé a harmadik helyezés megszerzésével.

Ahogy az a fenti példából látható, a C++ programnyelv tanulása – különleges beszélt nyelvekhez hasonlóan – akár rövid idő alatt hozhat piacképes tudást és szép karrierlehetőséget. Már a 80-as években, a személyi számítógépek térnyerésének időszakában megjelent, a mai napig folyamatosan fejlődik, és megalapozza mindennapi életünket, még ha nem is IT szakemberként találkozunk vele. Olyan világszerte használt alkalmazásokat készítettek már vele, mint például a Facebook, a Microsoft operációs rendszerek és alkalmazások, a kép- és videószerkesztésre használt Adobe programok, az NNG iGO navigációs szoftver és a videojátékok jelentős része.

A C++ még a fejlesztői szakmán belül is kiemelkedően jó alap azok számára, akik biztos lábakon szeretnének állni a jövőben. Ezt a jelenlegi több mint 4,5 millió gyakorló programozó bizonyítja, akik a becslések szerint 2019 végére hatmillióan lesznek. Az elmúlt években az NNG is több száz programozót vett fel, soraiban több mint egy évtizede nagy nevű fejlesztők segítik a kevésbé tapasztaltakat, de közülük kerülnek ki a programozóverseny szakmai szervezői is.

Sokat hallani, hogy a jövő szakmái szinte kivétel nélkül igényelnek majd programozási ismereteket. Abban azonban kisebb az egyetértés, hogy melyik programnyelv megismerésével érdemes foglalkoznunk. A C++-t használók nem csak az egyes parancsokat ismerhetik meg, hanem – mivel a nyelv használata alapos megértést igényel –, olyan értékes tudást szerezhetnek, amely számos szakmai és karrierlehetőséget nyithat ki előttük, már pályakezdőként is.
Mindenkinek, aki nyelvtanuláson gondolkodik, érdemes komolyan megfontolnia a C++ nyelvet: kellő kitartással ugyanis akár a következő évek Grand Prix versenyein is megmérettetheti magát.
 


Címkék: c++ | hírek | nng | programozás | verseny

Share/Save/Bookmark