Vigyél egy kis változatosságot a nyakkendőd életébe

Tie

Még emlékszem, amikor jó pár évvel ezelőtt szerencsétlenebbnél szerencsétlenebb módszerekkel próbáltam Youtube videók alapján megkötni a nyakkendőmet. A cél akkor inkább az volt, hogy valami elfogadható eredménye legyen a dolognak, az pedig, hogy éppen az alkalomhoz illő volt-e a csomó, nos, az nem igazán számított. Aztán jöttek az okostelefonok, ahol szinte minden alkalmazásban találunk rövid leírást és egész jó instrukciókat, nagyjából 10-20 különböző módszerhez. Akinek egyik sem tetszik, annak van egy jó hírem: ezeken kívül még több, mint 177.000 megoldás létezik.

Az első összesítés 1999-ben született, amikor is arra jutottak, hogy 85 módon lehet megkötni egy nyakkendőt. Az eredményt mindenki elfogadta, egészen addig, amíg a Matrix második részében meg nem jelent a Merovingi, aki egy addig nem látott módon viselte a nyakkendőjét. 

Mikael Vejdemo-Johansson matematikust annyira magával ragadta a csomó, hogy addig kísérletezett, amíg rekreálta. Ezt követően összevetette a korábbi 85 ismert módszerrel, de nem találta azok között.

Ezt követően fogta a csapatát és nekiláttak kiszámolni, hogy pontosan hány különböző módon lehetséges megkötni egy nyakkendőt. Az eredmény pedig önmagáért beszél: 177.417 variáció, amelyek közül az alábbi random generátorral bárki kedvére válogathat.