Nolan és Bale is visszalépett a Justice Leaguetől

Chris Nolan

Pontosan egy hónapja röppentek fel az első olyan hírek, melyek szerint a Warnernél mindent feltesznek egy emberre és Chris Nolan lesz majd a Justice League producere is. Meg úgy általában minden DC filmé. Emellett a stúdió szerette volna Christian Balet is visszahozni a Dark Knight szerepére - annak ellenére, hogy a színész és a rendező is többször elmondta, hogy az a történet véget ért.

Nolan egyébként is a tökösebb rendezők között van, akinek a stúdió nem igazán parancsol. Hiába akart a Warner 3D-t a The Dark Knight Risesból, Chris nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy IMAX lesz, 3D nem. Ugyanígy megmondta, hogy a Dark Knight-triológia és Bale Batmanként töltött napjai is a végéhez értek. A történet kerek, lezárt, mégis ott a kiskapu, hogy egy nap majd Joseph Gordon-Levitt ölti magára a  köpenyt. De Bale semmiképp.

Valószínűleg ez volt az egyik - ha nem a fő - oka annak, hogy Nolan köszöni szépen, de nem fog részt venni semmilyen módon a Justice League munkálataiban. Plusz még olyan hírek is keringenek, hogy a Man of Steel Supermanjét sem nagyon akarják belekeverni a történetbe és emiatt a JL még tovább csúszik és megelőzi majd a Man of Steel második része.

Személy szerint kicsit szomorú vagyok, de ugyanakkor örülök is: Nolannek teljesen igaza van abban, hogy a Dark Knight trilógiát nem kell Supermannel és a JL-lel keverni. És valahol meg is tudom érteni, de nem bántam volna, ha ő felügyeli a Justice League filmet is.