Nananananana ki lesz benne az Acélember második részében?

Man of Steel

Azt már egy ideje tudjuk, hogy Zack Snyder rendezi majd az Acélember (Man of Steel) második részét. Gondolom az sem különösebb meglepetés, hogy Henry Cavill ismét magára ölti majd a vörös köpenyt, plusz várhatóan a szereplőgárda nagy része is visszatér majd. A Comic Con kezdetekor azonban szárnyra kaptak mindenféle pletykák, amik nem csak Snyder második Superman-filmjét, de az egész Igazság Ligája (Justice League) franchiset igen fényes jövő elé állítják.

Ezek szerint 2016-ban jön majd a Flash film, amit 2017-ben követ a Liga. De ne szaladjunk ennyire előre, elvégre 2015-re be van nekünk ígérve még egy Acélember film is. Aki pedig tud olvasni a sorok között az tudja, hogy mi - pontosabban ki is érkezik majd Metropolisba. Bár egy kicsit elvett a dolog élvezeti értékéből, hogy az internetnek megint sikerült a hivatalos bejelentés előtt lelőnie a poént, de úgy tűnik, hogy ez a 21. század velejárója. Talán ha a Batcomputeren tárolták volna titkosítva az információt...

...akkor akár az új Batman is bejelenthette volna a hírt, hogy a következő Superman-filmbe sikerült bekerülnie. Sajnos jelen pillanatban mindössze ennyit lehet tudni a dologról. Azt, hogy ki alakítja majd a Sötét Lovagot - ha van egy kis eszük Joseph Gordon-Levittot megtartják Nightwingnek - vagy az, hogy pontosan hogyan kapcsolódik majd be a történetbe jelenleg nem derült ki, de történet az van elég. Plusz ez egy jó mérce lesz ahhoz, hogy az emberek mennyire lennének nyitottak az Igazság Ligája filmre. 

A forgatókönyvet természetesen David S. Goyer írja, azonban Chris Nolan produceri szerepe még kérdéses.