Visszatért Beavis & Butthead

Beavis & Butthead

Bevallom őszintén, a két fickó trollkodásai nekem kimaradtak az életemből, én így a közönség azon részéhez tartozom, akiknek teljesen új élményt nyújt ez a két elmeroggyant figura. Az MTV volt olyan kedves, és lehetővé tette, hogy még premier előtt megnézhessem az első két részt - az igazi meglepetés azonban akkor jött, amikor megtudtam, hogy nem csak magyarul de hétköznap feliratosan is vetítésre kerülnek majd az epizódok.

Ez a döntés már komoly szimpátiát ébresztett bennem, révén, hogy az eredeti nyelven történő filmezés híve vagyok. Azonban a szinkron is remekre sikeredett, sikerült teljes mértékben átadnia a karakterek személyiségét, valamint a hozzáállását a dolgokhoz.

Mint friss húsnak, és amúgy a trollkodás nagy hívének, kifejezetten tetszett, amikor megpróbálták napjaink vezetői műsorainak, vagy épp zenéinek klipjeit elemezni. Ezek a kis beszúrások a fő cselekménybe nagyon jól sikeredtek, és hagytak némi időt, hogy megfelelően fel lehessen készülni a következő adag elmebetegségre.

Sajnos arról nem tudok nyilatkozni, hogy az eredeti szériához képest mennyivel jobb, vagy rosszabb a két metal fan új élete, de a nézettségi adatok alapján nem okoztak csalódást - amit csak alátámasztani tudok a ténnyel, hogy sokszor kellett levegő után kapkodnom, még akkor is, amikor elhagytuk a vetítés helyszínét.

HIVATALOS KÖZLEMÉNY

Az MTV Hungary-n tizennégy év után feltámadó Beavis és Butt-Head halad a korral és találkozik az MTV jelenével, a videók helyett már főleg az MTV-t meghatározó realitykbe pofáznak bele kéretlenül. És ugyanolyan kreténül.

Április 15-én végre Magyarországra is visszatér a 90-es évek két kultikus „kritikusa”. Beavis és Butt-Head még mindig ugyanazon a szétesett kanapén bámulja a tévét, még mindig ugyanazzal a két szóval mondanak kíméletlen véleményt és még mindig ugyanolyan viccesnek tartják a legkisebb szexre utaló poént is. A tizennégy év alatt a szereplők nem, de az MTV sokat változott, így távirányító híján kénytelenek a realitykről és sikersorozatokról, többek között a Jersey Shore-ról elmondani magvas gondolataikat egymásnak. Az új évadból a Twilight kapcsán az is kiderül, hogy vérfarkassá válni valójában az AIDS elkapásával lehet, sőt, visszatér Beavis alteregója, a túladagolt nyugtatók hatására megjelenő Nagy Kukipapa is - aki mellesleg egy szekta vezetője lesz. 

A gyíkarcok visszatérését eredeti hanggal feliratozva és szinkronosan is követhetik a rajongók. Akik a szinkronos verziót részesítik előnyben Beavis hangjaként Láng Balázst hallhatják majd, míg Butt-Head „bőrébe” Dévai Balázs bújik. 

A sorozat április 15-én vasárnap este 22.05-kor debütál szinkronosan az MTV Hungary-n, az ismétlések magyar hanggal szerdán és szombaton, felirattal pedig hétfőn és csütörtökön ugyanebben az időpontban kerülnek vetítésre.