Újabb sötét titkok a Universal Channel-en

Scandal

A hatalmas sikert arató első évad után újabb izgalmakkal folytatódik a Botrány (Scandal). A sorozat egy válságkezelő, pontosabban – elhárító csoport munkáját ismerhetjük meg annak vezetőjén, Olivia Pope-on keresztül. Az igen határozott és csinos hölgy egykor az amerikai elnök kommunikációs vezetőjeként dolgozott, de most életét annak szenteli, hogy a nemzet elitjének imidzsét ápolja és titkait megőrizze.

Olivia-nak nincs egyszerű dolga, de ügyvédekkel, magánnyomozókkal és hackerekkel együtt dolgozva biztosítja ügyfeleit arról, hogy egy-egy kisebb vagy épp igen nagy ballépés miatt nem hullhat darabokra életük. Ahogy sejteni lehet, a csapatnak nem épp unalmasan telnek hétköznapjai. Ráadásul, ahogy az lenni szokott, a munkájában sikeres és mindent kézben tartó szakemberek mindenki más életét képesek kezelni, csak épp a sajátjukat nem. Olivia életét ráadásul az is nehezíti, hogy nem tudja teljesen lezárni egykori főnökével, az elnökkel folytatott viszonyát. A második évadban az alkotók az újabb izgalmas ügyek mellett a csapat életébe is egyre inkább bepillantást engednek.

Érdekesség, hogy Botrány főszereplőjének, Kerry Washington-nak karakterét nem másról, mint George H.W. Bush egyik sajtótitkáráról, Judy Smith-ről mintázták. De hogy a feldolgozásra kerülő botrányoknak köze van-e az elnökhöz, azt nem lehet tudni.

Olivia Pope csapatában rengeteg ismerős arc visszaköszön. Többek között a csajozógépet alakító Henry Ian Cusick, akit a Lost-ban nyújtott alakításáért Emmy díjra is jelöltek korábban. A cég nyomozóját megformáló Darby Stanchfield olyan sikersorozatokban játszott, mint a New York-i vagy a Miami Helyszínelők, a Kés alatt, az Így jártam anyátokkal vagy a 24, hogy csak néhányat említsünk. Azonban legyen szó ismeretlen vagy ismerős színészekről, mindenképpen érdemes a Universal Channel-re kapcsolni a Botrány második évadára, hiszen egy olyan izgalmas kikapcsolódást ígér, ami garantáltan titkokkal teli világba vezet. Egy olyan világba, ahol senki nem tudja, mikor derülhet fény az ő legféltettebb titkára. Hiszen mindenkinek van rejtegetnivalója…

Botrány 2. évad – január 29-tól minden csütörtökön 21:20-kor a Universal Channel-en!