2018. Június 24., Vasárnap

Friss hírek

Aranyélet 3. évad - Véget ért az HBO kultsorozatának forgatása

E-mailNyomtatásPDF

Február 13-án hajnalban utoljára hangzott el a "felvétel" utasítás az Aranyélet szettjében, ezzel pedig véget ért a több mint 3 éve tartó különleges utazás a magyar "mutyi-valóságba". A 78 napos forgatás végén mind az alkotók, mind a színészek nehezen találták a szavakat a meghatottságtól. Dyga Zsombor és Mátyássy Áron rendezők azzal búcsúztak a csapattól, hogy kiemelték: "A sorozat sikerének kulcsa – a remek sztori mellett persze – maga a stáb volt. A kezdetektől fogva érezte mindenki, hogy itt valami igazán egyedit, maradandót alkotunk, és a 3 év alatt beleadta a tudása legjavát." A sorozatot gyártó Laokoon Filmgrouptól Fodor Judit producer is hasonlóan nyilatkozott a forgatásról: "Közel 4 évig dolgozhattunk az ország legjobb, és egyben gyártásilag legnehezebb sorozatán, a szakma legkiemelkedőbb művészeivel és szakembereivel. Helyi viszonylatban jó körülmények között. A 3 évadon megszámolni sem lehet, hogy hány ember dolgozott, mégis kialakult egy összetartó közösség, ahol a produktum és a másik tisztelete, segítése mindenkinek ugyan olyan fontos volt. Nem volt könnyű, sőt. Összességében mindenki sokat adott, viszont sokat is kapott, azt hiszem. Tudást, tapasztalatot, rengeteg »sztorit« és barátokat, akikre számíthat. Büszkék vagyunk, hogy a részesei lehettünk."

Címkék: aranyélet | hbo | hbo go | hírek | sorozat

Bővebben...

Itt és most – A True Blood - Inni és élni hagyni és a Sírhant művek alkotójának új sorozata mától az HBO GO-n

E-mailNyomtatásPDF

A producer, író Alan Ball - akinek nevéhez olyan alkotások köthetőek, mint az Amerikai szépség, a Banshee, a True Blood – Inni és élni hagyni, illetve a Sírhant művek című kultsorozat – visszatért az HBO-ra. A csatorna saját gyártású sorozatának középpontjában egy többnemzetiségű, multikulturális portlandi család áll. A filozófiaprofesszor (az Oscar-díjas Tim Robbins) és felesége (a szintén Oscar-díjas Holly Hunter) a közös gyermekük (a 13 okom volt című sorozatból ismerős Sosie Bacon) mellett három örökbefogadottat – egy libériait (Jerrika Hinton a Grace klinikából), vietnámit (Raymond Lee a Mozart in the Jungle című sorozatból) és kolumbiait (Daniel Zovatto, a Lady Bird és a Vaksötét színésze) – is nevelnek, nap mint nap szembesülve az ezzel járó kihívásokkal.

Címkék: hbo | hbo go | hírek | itt és most | premier | sorozat

Bővebben...

Április 23-án tér vissza az HBO nagysikerű sci-fi sorozata az HBO GO-ra

E-mailNyomtatásPDF

Az HBO Emmy díjas sorozata, a Westworld április 23-án egy 10 részes új évaddal tér vissza az HBO GO-ra és az HBO-ra. A 2016-ban bemutatott első évad a csatorna történetének legnézettebb új sorozata lett, amely zseniálisan mutatta be a mesterséges intelligencia hajnalát egy olyan környezetben, ahol az emberek bármit megtehetnek. Az első évad bármikor megtekinthető magyar felirattal vagy szinkronnal az HBO GO-n, amelynek 1 hónapos próbaidőszakára bárki regisztrálhat.

Címkék: hbo | hbo go | hírek | premier | sorozat | westworld

Bővebben...

Felejthetetlen Karácsonyi ajándék kicsiknek és nagyoknak

E-mailNyomtatásPDF

Az HBO minden karácsonykor igyekszik exkluzív tartalmakkal megörvendeztetni az egész családot. Míg tavaly Marvel szuperhős maraton volt az HBO csatornáin, idén Disney mesék, Karib-tenger kalózai- és sorozatmaratonok várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt.

December 24-én, vasárnap délután 14:55-től az HBO2-n a Kémkölykök című izgalmas, családi kalandfilm trilógiával nyitjuk az ünnepi műsort, majd 18:35-től az HBO csatornán folytatjuk a Disneynature fantasztikus alkotásával, a Kínában született című dokumentumfilmmel, amely három, Kínában őshonos állatcsalád – a méltóságos panda, az okos aranymajom és a ravasz hópárduc – kalandjait követi nyomon. 20:00 órakor a Hupikék törpikék – Az elveszett falu című mese premierje lesz, utána pedig a legutóbbi Star Wars film, a Zsivány Egyes – Egy Star Wars történet kerül bemutatásra.

Címkék: hbo | hbo go | hírek | karácsony

Bővebben...

Év eleji kikapcsolódás izgalmas sorozatokkal a Sony csatornáin

E-mailNyomtatásPDF

Az új évben igazán érdekes és izgalmas sorozatokkal lazíthatunk, illetve igazi világsztárokat láthatunk a csatornákon. Új sorozatként érkezik az AXN-re az Alias című amerikai kalandfilmsorozat, A Sony Max csatornán A Kennedy család: Camelot után drámasorozat, míg a Sony Movie Channelen olyan klasszikus mozifilmeket láthatunk, mint a Blöff vagy a Men In Black – Sötét zsaruk sorozat mindhárom része.

Új év, új sorozat az AXN csatornán: január 1-én érkezik az Alias című amerikai kalandfilmsorozat, amelyben megismerkedhetünk Sydney Bristow-val, a fiatal és gyönyörű lánnyal, aki kettős életet él. A barátai számára sikeres befektetési tanácsadó, a valóságban azonban titkosügynök, aki több nyelven beszél és tökéletesen képzett harcos. A hónap utolsó napján már a második évaddal jelentkezik a sorozat, amely a korábbinál is több akciót és fordulatot ígér.

Címkék: film | hírek | sony | sony max | sony movie channel | sorozat

Bővebben...

Terápia 3. évad - Az első 15 epizód november 13-tól elérhető az HBO GO kínálatában!

E-mailNyomtatásPDF

Már csak 1 hét, és visszatér a képernyőre Dargay András (Mácsai Pál) és új páciensei, akik között találunk előzetes letartóztatásban lévő fiatalt (Vilmányi Benett), lelki terrorban tartott háziasszonyt (Schell Judit), beilleszkedési problémákkal küzdő idős férfit (Czintos József) és a családi gondokkal nehezen szembesülő színésznőt (Udvaros Dorottya).

November 13-án, az HBO-s premierrel egy időben ezúttal nem a korábbi években megszokott 5 epizód, hanem 15 rész (!!) kerül fel az HBO GO-ra, az HBO online videótárára, amely ezt követően hetente mindig 5 új epizóddal frissül!

Címkék: hbo | hbo go | hírek | premier | sorozat | terápia

Bővebben...

Zorán közreműködésével különleges videóklip készült a HBO sorozatának befejező évadához

E-mailNyomtatásPDF

A november 13-án érkezik az HBO-ra és az HBO GO-ra a Terápia utolsó évada, amely nem csak abból a szempontból különleges, hogy lezárul Dargay András terapeuta története, hanem azért is, mert teljesen egyedi, exkluzív videóklip is készült hozzá a hazai zenei élet egyik legkiemelkedőbb alakjával, Zoránnal.

Címkék: hbo | hírek | premier | sorozat | terápia | zorán

Bővebben...

Október 3-án indul a Sony Max és a Sony Movie Channel

E-mailNyomtatásPDF

2017 októberében a világ egyik legnagyobb szórakoztató márkája és tartalomgyártója újrapozícionálja csatornáit és a régióban elsőként elhozza a Sony csatornamárkákat a magyar nézőknek. A fiatalos női célcsoport igényeit kielégítő Sony Max és a filmes tartalmakat kínáló Sony Movie Channel elindítása a Sony Pictures Television Networks CE hosszú távú beruházási stratégiájának része a régióban, amely a friss márkák bevezetésén kívül, a meglévő AXN, VIASAT3 és VIASAT6 csatornák megerősítését is jelenti. Mi vár ránk ősszel a Sony csatornák kínálatában?

Címkék: hírek | sony | sony max | sony movie channel

Bővebben...

Fülledt utcák - James Franco és Maggie Gyllenhaal sorozata a TV premier előtt az HBO GO oldalán

E-mailNyomtatásPDF

2 héttel a hivatalos HBO premier előtt, már mától látható David Simon, a Drót és a Treme szülőatyjának legújabb sorozata, a Fülledt utcák (The Deuce), amely az amerikai pornóipar felemelkedését, tündöklését és hanyatlását meséli el az 1970-es évek elejétől kezdve a nyolcvanas évek közepéig. A pornó legalizálása után a New York-i Time Square lesz a pornóipar egyik fellegvára, ahol milliárdos üzlet hatására megjelenik a prostitúció, a drog, az AIDS és persze a maffia is. A virágzó üzlet élén Vincent és Frankie Martino áll, James Franco parádés kettős alakításában.

Címkék: fülledt utcák | hbo | hbo go | hírek | premier | sorozat

Bővebben...

A bűvös kocka nyomában

E-mailNyomtatásPDF

Nincs olyan pontja a földnek, ahol ma már ne ismernék Rubik Ernő találmányát, a Rubik-kockát. Sokan talán nem is tudják, de elsősorban oktatási célból készült a fejtörő játék. Az OzoneTv hogyan készül című műsora utánajárt az eredetileg bűvös kockának keresztelt szerkezet titkainak.

Rubik Ernő találmánya csaknem 40 éve változatlan, kezdetben a „magic cube”, azaz bűvös kocka elnevezést kapta és csak 1980-ban keresztelték át Rubik-kockára. A tradíciók megőrzése nemcsak a külsőről, de az előállításáról is elmondható, hiszen az elkészített elemek mind a mai napig manufakturális módszerrel kerülnek a helyükre. A kockát alkotó elemek alapját polisztirol granulátum adja, majd végső formáját egy fröccsöntő gépben éri el. A játék szíve-lelke a kereszt elnevezésű elem, amire a többi kis külső kocka is épül. Ezek egymást tartják össze és így lehetséges a 360 fokos mozgás.

Címkék: hírek | ozonetv | rubik kocka

Bővebben...

2018-ban visszatér a magyar HBO kultsorozata

E-mailNyomtatásPDF

Július 23-án megkezdődtek az Aranyélet új évadának forgatási munkálatai.

A magyar HBO sorozata HBO GO-n is elérhető első két évada azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az amerikai sorozatokat megidézően látványos és izgalmas történet valójában a sokaknak ismerős ügyeskedő, boldogulni próbáló magyar kisember figuráját mutatta be. A harmadik évad még a korábbiaknál is többet vállal: felidézi, értelmezi, és olykor kiforgatja az elmúlt évek jó néhány közéleti eseményét, miközben olyan húsbavágó és aktuális kérdésekre keresi a választ,  minthogy áthidalható-e a generációk közt húzódó szakadék, vagy hogy összeegyeztethető-e a mai Magyarországon a család és a karrier, a hatalom és a tisztesség.

Címkék: aranyélet | forgatás | hbo | hbo go | hírek | sorozat

Bővebben...

2. oldal / 66